Országút, 1935 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1935 / 3. szám - A békerevizió és Magyarország népszövetségi politikája

Öröklő király* Irta: Molnár Kálmán, egyetemi tanár Nem óhajtunk beleavatkozni abba a vitába, vájjon a magyar királyt megkoronáztatása előtt is királynak mondhatjuk-e, vagy sem. Hiszen a törvény olyan világos, s a törvény alapján kialakult több mint évszázados jogi közmeggyőződés olyan zavartalan és egységes, hogy az érveléssel nyitott ajtót döngetnénk. Mégis ennek a vitának felmerülése elszomorító ós aggasztó tünet. Igazolja azt a sokszor megállapított igazságot, hogy a felemás átmeneti állapotok a jogérzet eltompulasáihoz vezetnek, s a legvilágosabb közjogi fogalmakat is homályba sülyeszthetik. Nem a vitán felül álló jogkérdésről, hanem csak a magyar terminológia nem egészen tisztázott kérdéséről óhajtok itt néhány szót szólani. A magyar alkotmányjog a trón megüresedése pillanatától a koronázásig rex haereditarius megjelöléssel illeti a trónöröklési törvények szerint soronlévő királyi utódot. De coronatione per haereditarios Hungaiie reges suscipienda beszél az 1791:111. t. c. Magyarország örökös királyai megkoronázásáról. A latin teműnusí, „örökös királyra" magyarították. Ez a fordítás azonban nem megfelelő, mert kétértelmű. Az örökös király megjelölés rosszul hangzik a magyar fülnek, mert hamarjában mindenki a szónak elsődleges értelmét fogja fel, s nem rex haereditariusra gondol, hanem rex sempiternusra. Általában örökkévaló királyt értenek az említett szón, nem pedig öröklő királyt. Ezért az örökös király megjelölés nemcsak a közjogiján kevés jártassággal bírók előtt, de még jogászkörökben is ellenszenves. A magyar ember természetétől távolálló szolgalelkűséget, byzantin hízelgést és istenítés! vélnek benne kicsendülni. Mert a király is mulandó-halandó ember. Örökkévaló király egyedül az Isten. Az örökös király megjelölés ilyetén téves értelmezése valóban ellenmondana a magyar közjog ama alaptételének, hogy minden jog forrása a nemzet, s a király is a nemzet által saját érdekében alkotott államszerv, s éppen nem attól függetlenül létesülő önjogú és öncélú hatalom. Körülbelül ugyanez áll az örökös monarchia terminusára is. Nincs örökkévaló államforma. Mint minden, úgy az államformák is változásnak vannak alávetve. Sok örökös monarchiából lett már köztársaság, ami azt mutatja, hogy a monardhia nem volt örökös (sempiteroa), csupán csak öröklődő (haereditaria, Erbmonarchie). Helyes volna tehát a magyar szóhasználatot megjavítani. A következő terminusok volnának javasolhatók: 1. Soros király. Vagyis soron lévő. Aki a trónöröklési törvények szerint a trón megüresedése (halál, lemondás) pillanatában átveszi a királyi hatalmat. Ez a terminus jól kifejező volna, de profánhangzású. 2. Utódió király. Mint utód lép a letűnt előd helyébe a törvények alapján. Ez is jellemző, de kissé idegenszerű, nem elég magyaros. 3. Öröklő király. Ez bizonyára a legjellemzőbb kifejezés. Öröklési alapon az uralmat átvevő király. A most használatban levő terminushoz is legközelebb áll. Nagy Qlőnye, hogy megszünteti a kétértelműséget, s kizárja azt az értelmezést, ami az örökös király megjelölést ellenszenvessé teszi. Minden öröklődő monarchiában az öröklő király lép az elhunyt vagy lemondott előd helyébe. Ez annyira természetes, hogy pl. Angliában minden megválasztott képviselő, amikor helyét a Házban elfoglalja, megesküszik, hogy Őfelségével és törvényszerinti utódaival szemben hűséggel fog viseltetni. *Az Országút, mely az alkotmányhű magyar fiatalság lapja örömmel ad helyet az illusztris szerző érdekes fejtegetései:):!, amelyek egy mostanában sokat hánytorgatott kérdésbe a<arnak világosságot vinni. Községi Jegyzők Országos Egyesülete közgyűléséről; az elnöki megnyitóban olvassuk: „... nem hallgathatjuk el hangtalan keserűségben azt, hogy az önkormányzat állandóan küzd a távolból jövő igazgatással és lassanként az önkormányzat nem találja fel önmagát és mindig kérdést kell intéznie messze távolba, hogy> mit kell csinálnia. Pedig a magyar élet, a hagyományos magyar ezerév mindig azt diktálta, hogy az önkormányzat bizonyos határig éppen az állambiztonság szempontjából önállóim állapítsa meg azokat az intézkedéseket, amelyek saját javán át, az ország javát szolgálták. ... végezetül el kell mondanunk, — azt látjuk, már nem az a kérdés, hogy képes-e valaki egy-egy állást betölteni, hanem a képesség mellett az első kérdés, hová tartozol? Azt látjuk, hogy egy állás elnyerésének feltételei között nem a pályázati hirdetményben megjelent pontokra, hanem láthatatlan kérdésekre adott felelet adja meg a minősítést és dönti el egy állás elnyerését..." (Községi Közlöny, 1935. évf. 702—703. old.) Bécs 1933 és 1935 évi költségvetési főösszegei jellegzetes képét mulatják annak az igyekezetnek, hogy a lakosságot minél kisebb adóval terheljék meg. 1933. év: bevétel 381.7, kiadás 419.8, deficit 38.1 millió schilling. 1935. év: bevétel 299.6, kiadás 313.9, deficit 14.3 millió schi1Ung. A két év összegei között szemmel látható a különbség: a bevételek 22, a kiadások 27 százalékkal csökkenttettek, ami a lakosság adóterhének is ily arányú csökkentését jelenti. Jellegzetesek a tételek (1935. év) is: személyzet 98.9, jóléti és szociális igazgatás 95.2, technikai (út, víz, stb.) ügyek 42.7, pénzügy (adósságszolgálat) 36.9, lakásügy 19.7, közélelmezés 19.2, ált. közigazgatás 1.3 millió silling. Vagyis az egész városi adminisztráció csak alig valamivel tesz ki többet, mint a jóléti és szociális igazgatás. Ami nem annyira a fizetések alacsony voltára, mini inkább a szociális gondoskodás fejlettségére mutat. 4