Országút, 1935 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1935 / 3. szám - A békerevizió és Magyarország népszövetségi politikája

volna létre, azonban igenis hisszük és valljuk azt, hogy bizonyos kérdések megoldását előbbre vihette volna és fennálló ellentétek megszüntetése számára egyengethette volna az utat. Nem kétséges tehát, hogy a római megállapodásokban igen nagy és komoly lehetőségek vannak a duna: völgyi kibontakozás számára. Jól látta ezt a Stresában annakidején összeült hármas nagyhatalmi értekezlet is. amely valójában szülője és elindítója voll a romai paktumnak. Magyarország és Ausztria tehát tulajdonképen Stresa szellemében és akaratában jártak el akkor, amidőn a római jegyzőkönyveket megalkották és aláírták. Ha pedig ez így van, ami kétségbe som vonható, akkor a belőle folyó következményekéi is el kell fogadniok a stresai nagyhatalmaiknak. Nemcsak a szankciókra vonatkozólag, hanem azokat is, amelyek továbbmenőleg az egész dunavölgyi kérdés megoldását érintik. Mi történt volna ugyanis akkor, ha Magyarország és Ausztria a Népszövetség oltalma alatt álló római szerződést megtagadva/, Olaszország -ellen foglalnak állást? Nem kevesebb, mint az. hogy a dunavölgyi kibontakozás komoly lehetőségének egy olyan eszközét és reménységét teszik tönkre, amelynek fennmaradásához sokkalta nagyobb érdekük is fűződik, mint az ftgész abesszin és szankciós kérdéshez. A római szerződések Ausztriának és Magyarországnak egész jövőjét érintik, a megtorlásokkal szemben való érdektelenségük pedig már azért is kétségtelen, mert alig szállíthatnak valami olyast Olaszországnak, ami a hadviselés szempontjából komolyan számításba jöhetne. Erre tekintettel kellett volna lenniök azoknak, akik könynyü szívvel pálcát törtek Magyarország és Ausztria magatartása felett. A másik igen figyelemreméltó mozzanat, amely a kérdés elbírálásánál szintén mérlegelendő, az állami szuverenitás kérdése. Nyilvánvaló, hogy a Népszövetség, mint intézmény, nem olyan kollektív testület, amelynek tagállamai saját egyéniségüket és önállóságukat elvesztették volna azáltal, hogy tagjai lettek ennek a testületnek. Ellenkezőleg. A Népszövetségnek, mint olyannak, nincs külön szuverenitása és egyénisége, határozatait a kebelébe tartozó tagállamoknak esőiről esetre és önállóan mérlegelt szavazataival hozza létre, ami döntő bizonyíték arra, hogy ezek a tagállamok a saját szuverenitásukat és független elhatározási jogukat fenntartották akkor, amidőn a Népszövetség tagjaivá leitek. Semmi sem jellemzi mélyebben ezt, mint az, hogy bizonyos államok ki is léphettek a Népszövetségből, saját akarati elhatározásuk folytán. Nem kétséges tehát ezekután, hogy úgy Ausztriának, mint Magyarországnak kétségtelen joga volt dönteni abban a kérdésben, hogy Olaszországot Abesszíniával szemben jogtalan támadónak minősítik-e, vagy sem. Ez feltétlenül egyéni és nem kollektív mérlegelés kérdése. Miután úgy Magyarország, mint Ausztria az adott pillanatban úgy döntöttek, hogy Olaszországot nem tekintjük jogtalan támadónak, ennek következtében a megtorlásokhoz sem járulhattak hozzá. Ha hozzájárultak volna, akkor valóban joggal érhették volna szemrehányások és úgy erkölcsileg, mint politikailag elmarasztalhatok lettek volna a súlyos következetlenségben. Ily előzmények után azonban az elhangzott vádak sem jogilag, sem erkölcsileg nem állhatják meg a helyüket. Barabás Samu: Székely oklevéltár (1219-17T6) (Budapest, 1934. XXXIII. + 490. 1. A Magyar Tudományos Akadémia kiadása.) Barabás Samu patinás neve a magyar történettudomány művelőinek körében jól ismert. Tanulmányai, oklevélközlései és oklevéitárai mindig egy lépéssel közelebb vitték a magyar tudományt a mult megismerésének terén és most, amikor hosszú évek hallgatása után ismét egy oklevéltár élén találkozunk nevével, várakozással nyitjuk ki ezt a könyvet. Most sem csalódunk. A „Székely Oklevéltár" név sem új történeti .irodalmunkban. Szabó Károly szerkesztésében 1872-től 18á8-ig hasonló című mű jelent meg Kolozsvárott, amely anyagának egyrészét szintén Barabás Samu hordta össze a különböző levéltárakból. Ez a kötet azokat az okleveleket tartalmazza, amelyeket azóta — ötven esztendeje — szorgos és kitartó munkával az országnak legkülönbözőbb területein fekvő levéltárainkból szedegetett össze. Újszerűséget jelent az oklevéltárban, hogy a szerző a csak újkori másolatban fennmaradt oklevelek közlésének is nagyobb figyelmet szentelt és így sok becses, eddig kellőképpen figyelemre nem méltatott középkori oklevelet is nyilvánosságra hozott az ismeretlenség homályából. Jelentönebb oklevelei közé tartoznak az 1505. novemberében Udvarhelyen tartott székely nemzetgyűlés végzései és a székelyek között dívó Örökösödési szokásoknak, a fiúágról a leányágra való átháramlást vüdgosan példázó 1502. évi ítéletével, továbbá a zágoni, a zaláni és údvarfalvi falatörvények. A zágoni, 1680. körül keletkezett falutörvény tizedekbe osztotta a falu lakosságát, amiből az ősi magyar hadrendszer nyomai csillannak ki és amihez hasonló beosztásról Fodor Ferenc írt egy palóc falu életrajzáról szóló müvében. Becses adatokat találunk azonban a földközösség keretén belül történő földosztásokra is. Irodalomtörténetileg becses lelet egy ismeretlen székely ra,b éneke a XVII. század végéről, vagy talán elejéről. Lehetetlen azonban rövid ismertetés keretében rámutatnunk mindazokra a problémákra, amelyek megoldásához vagy világosabb látásához ez az oklevéltár ismét közelebb vitt. Diplomatikai szempontból jelentős, hogy külön közli a részben már eddig is ismert, de hiányos vagy hibás okleveleket, amelyek téves adatai a történeti igazság rovására, hibás következtetések alapjául válhatnak. Barabás Samu újabb müvéről csak elismeréssel szólhatunk. A mű nemcsak a mult bizonyítéka lesz, hanem tanúskodni fog arról is, hogy az Erdélyben élő szerzőnek mily nagy nehézségekkel kellett megküzdenie az impériumváltozás következtében beállott helyzet folytán. Számos nyomdatechnikai hibának lett ez okozója, aminek folytán művének hibajegyzékét is el kellett készítenie. Ez azonban semmit sem von le a könyv értékéből, amely ismét nem egy jelentős részlettel gazdagította a székelység múltjáról alkotott szemléletünket. (b—j) 3