Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület hivatalos értesítője, 1912 (3. évfolyam, 22-25. szám)

1912 / 22. szám - Adalékok a korhatár kérdéséhez a birói és ügyészi karban

208 gyors orvoslási igérni a tekintetben, hogy az egyes bíróságok el lesznek látva törvénykönyvekkel, liégi baj, régi kívánság és úgy látszik, marad régi" bajnak, régi teljesítetlen kívánságnak. Székely Ferencz igazságügy miniszter: Fej van véve a budgetben a költség! Ráth Endre: Én újból kérem az igazságügyminiszter ural, hogy a lehető leggyorsabban méltóztassék a törvények kinypniatása iránt intézkedni, még pedig minden néven nevezendő magánérdek félretételével. (Helyeslés a baloldalon.) T. képviselőház! A központi járásbíróságot nem tudom kellőleg a t. igazságügyminiszler úr jóindulatába ajánlani. Említettem már Magyarország és Ausztria közöli az ítéletek végrehajtására vonatkozó kérdési is. Most, utólag egészen röviden bátor vagyok még ezzel a kérdéssel foglalkozni. (Hulljuk! balfelől.) A gyakorlati jogászok nap nap után észlelik és tapasztalják, hogy az osztrák bíróságok a magyar bíróságok által elrendelt kielégítési végrehajtásokat iiem foganatosítják, illetőleg a végrehajtási eljárást a tett lépéseknek hatálytalanításával egyszerűen megszüntetik és pedig azzal az indokkal, hogy a kereseti követelés részletügyből eredt áruknak vételára ; hivatkoznak az ő törvényeik intézkedéseire, melyek Ausztriában tiltják ezt. Az igazságügyminisztenumnak, tehát kötelessége lenne — és ezt kérem is — a jogsegély kölcsönösségének elvénél fogva ezen állapotok gyors megszüntetése iránt a legsürgősebben intézkedni, mert indokolatlan dolog, hogy ha a mi bíróságaink minden nehézség támasztása nélkül végrehajtják az osztrák bíróságok ítéleteit, hogy akkor erre a kölcsönösségre, viszonosságra mi, magyarok ne számíthassunk. Végre is van a magyar kormánynak — legalább is kellene hogy legyen — annyi erélye és ereje, hogy a retorziókat teljes mértékben érvényesíthesse. Csermák Ernő: T. képviselőház! A miről szólani kívánok, az az, hogy biráinkal kellően neveljük a bíráskodásra. Ezenkívül pedig foglalkozni kívánok azzal a kérdéssel is, a melylyel az előttem szóltak még nem foglalkoztak, hogy t. i. a bírák tehermentesíltessenek minden olyan munkától, a mely őket a voltaképeni igazságszolgáltatásban az anyagi igazságnak keresésében megakadályozza. Körülbelül másfél éve lehet annak, hogy itt a t. igazságügyminiszler úrnak figyelmébe ajánlottam, hogy biráinkat a joggyakorlatot feltüntető jó könyvekkel kellene ellátni. Ezen a téren az a javulás, a melyet én kívántam, nem következett be. A mint értesültem róla, beszerezték a bíróságok számára a Révai nagy lexikonját. Ez igen jó munka, kétségtelen, minden privátembernek nagy hasznára lehet, de a bíróságoknál bizony nem elsőrangú szükséglel és leginkább talán csak Révainak lehet az érdeke, hogy a bíróságokat e lexikonokkal ellássák. Én tehát ismétlem azt a kérelmemet, hogy az irányban méltóztassék intézkedni, hogy a bíróságok olyan könyvekkel láttassanak el, a melyek a joggyakorlatra és a törvényekre vonatkoznak, mert azokra van nekik voltaképen szükségük. A bírák képzésénél foglalkoznom kell azzal is, a mire egyszer már rámutattam, hogy a bírák voltaképen rendkívül egyoldalúlag vannak kiképezve akkor, a mikor teoretikus tudományokkal töltik meg a fejüket, a mikor arra szorítjuk őket, hogy rendkívül sokat tanuljanak, de azzal nem törődünk, hogy a praktikus életnek valóságos kívánalmait is elsajátítsák. Hol van pl. arra rendelkezés, hogy a bírót meg kell tanítani arra, hogy a legelemibb gaz lasági dolgokban járatos legyen, hogy megtanítsuk pl. arra, hogy meg tudja különböztetni a búzát a rozstól, hogy meg tudja mondani, melyik az árpa, melyik a zab. Pedig nap-nap után ilyen kérdésekkel kell foglalkoznia, földmíves emberek dolgaiban kell neki ítélkeznie, s akkor ezekkel az elemi kérdésekkel sincsen tisztában, szakértőt kell neki meghallgatnia arra nézve is, hogy egy közönséges tíz krajezár értékű dolognak mi az értéke, szakértőt kell meghallgatnia a legelemibb dolgokra nézve is, a melyek a per elintézését végtelenül megdrágítják. Nem kicsinyes dolgok ezek, l. ház, hanem oly dolgok, a melyekkel foglalkozni kell. Sőt az a nézetem, hogy a bíráskodás bizonyos részét rá kell bízni a fóldmíves népre, hogy az kvázi esküdtszék gyanánt intézzen el bizonyos dolgokat, a melyek elintézésére a szakbirák nem alkalmasak, nem is elegendők. (Mozgás a jobboldalon.) Ha például azt nézzük, hogy közönséges parasztemberek, a mikor a hagyatékon osztozkodnak, hányféle kálvárián mennek keresztül, a míg a közönséges osztályt meg tudják ejteni, akkor belátjuk helyességét oly intézkedésnek, a mely pl. az ideiglenes felosztást rábízza egy helyi tanácsra, a mely megmondja, hogy ekként és ekként tartoztok az igazságnak megfelelően az ideiglenes állapotot elfoglalni. Osztoznak kapán, kaszán, ilyen aprólékos dolgokon és ezért tízszer is be kell menni a bírósághoz s ez oly költségek felmerülése mellett mondja ki az igazságot, — a mely hol megfelel a valódi igazságnak, hol nem felel meg — hogy az a költség tízszeresen meghaladja a csekély anyagi érdekek szubsztrátumát, hololt az a gazdasági kisebb tanács ki tudta volna elégíteni a feleket. Nevelni kell erre a népet, foglalkozni kell a dolgokkal, hogy meg tudják csinálni. Tanítókat, papokat ki kell oktatni, hogy a nép nevein, lehessenek és hogy a mikor ily kérdések előfordulnak, míntegj a bíráskodásban ők is részt vegyenek. Simonyi-Semadam Sándor: Az igazságügyminiszter úr a perrendtartás életbeléptetése tárgyában törvényjavaslatot terjesztett a ház ele, a melyet az igazságügyi bizottságban tárgyaltunk. Neki az az óhaja, hogv szabad kezet adjunk neki bizonyos időre a bírói függetlenség felfüggesztése körül és engedtessék meg, hogy ő, a mint tervezte, három éven belül . . . Beck Lajos: Leszállította már! Simonyi-Semadam Sándor: mondtam, hogv a mini tervezte, arról beszélek — és a leszállítás folytán két évig vagy egy éven belül a bírói függetlenséget oly mértékben kezébeu tarthassa, hogv penzionálhat, elmozdíthat és áthelyezhet bírákat. Ez az erős összéülközési pont, a mely köztünk és közte fennáll. Nagyon sajnálom, hogy az igazságügyi bizottságban a tárczáját kötötte ehhez a paragrafushoz; annál inkább sajnálom, mert épen kormánypárti képviselőtársaim is, legalább egy részük, abban a véleményben voltak, hogy a bírói függetlenséget nem szabad érinteni, nem szabad érintem annál kevésbé, mert másutt is életbelépteltek perrend tartásokat, a nélkül, hogy hasonló nagy hatáskört kért volna az igazságügy miniszter. Sőt a perrendtartás tervezője és készítője, az akkori igazságügyminiszter. a ki megcsinálta a perrendtartás életbeléptetéséről szóló javaslatot is, abszolúte nem tartotta szükségesnek akkor sem ezt az intézkedést, és m nt igazán korrekt és bátor, a politikai pártállástól magát abszolúte nem feszélyeztető jogász, őszintén megmondta az igazságügyi b'zotlságban is, hogy ő ezt a paragrafust képviselni nem tudja és ma sem látja annak szükségét. (Felkiáltások a szélsőbaioldalon : Plösz!) Igen, Plósz! (Éljenzés a szélsőbaloldalon.) Arra kérem a t. igazságügy minisztert, hogy e kérdésben fontolja meg állásfoglalását. Nehéz lesz ugyan reparálni ezt, miután tárczáját kötötte hozzá Máttdy Sámuel: Nem is kell azt reparálni! Simonyi-Semadam Sándor: De ha tető alá akarja hozni ezt a törvényjavaslatot, mondjon le. erről az óhajáról, mert ezzel nem hiszem, hogy tető alá hozhatná. Egyet ajánlok azonban a t. igazságüg\miniszter úrnak e helyett: Németországban, a mikor a perrendtartást életbe léptették, kineveztek körülbelül ezer bírót, mert tisztában voltak azzal, hogy a szóbeli eljárás, a mint én akkori beszédeinben ki.ejtetlem, legalább háromszor annyi időt vesz igénybe minden ügynél, mint az írásbeli eljárás; nagyon keveset mondtam A bírák, a kikkel azóta beszéltem és e kérdési tárgyaltam, referádájuk statisztikája szerint arra a meggyőződésre jutoltak, — a budapesti törvényszéknél — hogy hétszer annyi bíró kellene, mert ma a hármas tanácsban mindegyik biró legalább liz ügyet bejelent és clreerál egy délelőtt és ez annyi, mint harminc/, ügy, és ugyanaz a három biró szóbeli eljárással nyolez ügyet log elreferálni, de könnyen meglehet, hogy egy egész nap csak két ügyet intéznek el. Gondolja meg ezt a t. miniszter úr, hogy ne találja az országot és az igazságügyi szervezeteta törvény készületlenül, mert ha a mostani bírói létszámmal mennek bel;' az ügybe, akkor csődöt mond az a kiváló perrendtartás, tévedésbe ejti a/, oiszágot és azt fogják hinni, hogy a perrendtartás az oka, pedig az igazságügyminiszter úrnak előre nem látása lesz azok. És a mily dicsőséget szerzet! magának az által, hogy a régen kész perrendtartást keresztülforszirozta nehéz időkben is, be fogja árnyékolni ezt a dicsőséget az előrelátás nagy hiánya, hogy ez a/, egyébként nagyon üdvös és nagyon jó törvény az életbe áthelyezve, csődöt fog mondani. Nagy Ferenc/.: Hát megint szaporítsuk a bírákat? Honnan vegy ük a jó bírót'? Beck Lajos: Az a kérdés, hogy kell-e vagy nem. (Mozgás.) Darvai Fülöp: Nem kell! Siinouyi-Scmadaiu Sándor: Nem az a kérdés, hogy honnan vegyük, hanem az, hogy lehet-e átvinni egy törvényt az életbe, vagy nem, mert hiába hozunk akármilyen ideális törvényt, ha nincs mega hozza való ember, nem lesz?a törvényből semmi. (Zaj.) Bogdán Zsivkó: Azért kéri a felhatalmazást! Simonyi-Semadam Sándor: A felhatalmazás a kinevezésre mindig meglesz De nem arról van szó, hanem arról, hogy elcsaphasson penzionálhasson bírákat. Beck Lajos: Ettől esik kevesebben lesznek (Zaj.) Simonyi-Semadam Sándor: T. ház! Ha azt akarja az lg izságügyminiszter úr, hogy ne maradjon csak teória ez a per-