Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület hivatalos értesítője, 1911 (2. évfolyam, 12-21. szám)
1911 / 21. szám - A birói és az ügyvédi vizsga egységesítése
105 nyílik. Felhatalmazást kér arra, hogy az építkezéssel és a berendezéssel természetszerűleg járó kiadásokat akkor is utalványozhassa, ha azok az alapszabályiig megállapított 500 koronát meghaladják. Minthogy továbbá tárgyalások folynak a Debréczenben és Pozsonyban felállítandó internálusok kérdésében is és mnény van arra, hogy Debrcezen és Pozsony a legmesszebbmenő támogatással lehetővé teszi az ottani inlernátusok felállítását: felhatalmazást kér az e tekintetben szükségessé válandó megállapodások és szerződések kötésére és kölcsönök felvételére is. Az igazgatóság a kért felhatalmazásokat megadja. Somlyódy István kérdést intéz az iránt, hogy a mennyiben Szeged is egyetemet kapna, tervbe velle-e az elnökség, hogy Sze geden is létesít internátust? Elnök közli, hogy ez esetben természetesen Szegeden is lépéseket tenne internátus felállítása iráni. De ettől eltekintve, máris megkereste valamennyi kir. Ítélőtábla székhelyén működő osztály elnökségét, hogy állapítsák meg, van-e szükség az illető székhelyen internátusra és minő segélyre van kilátás a törvényhatóság részéről. Az eredménytől függ azután a további internálusok felállítása. Somlyódy István indítványozza, hogy az internátus pénzalapjának növelése, il etve alapítványok adományozása végeit forduljon az egyesület valamennyi törvényhatósághoz. Elnök az eszmét a maga részéről helyesnek tartja, de szükségesnek véli, hogy megelőzőleg mindenütt tájékoznák magukat a mérvadó körökben helybeli tagtársaink s az egyesület csak akkor forduljon hivatalosan a támogatásért, ha az irányadó körök azt kilátásba helyezték. Az igazgatóság ily értelemben határoz. Elnök bejelenti, hogy alkalom nyílt az egyesület kis-svábhegyi családi házleiepén egy 608 négyszögöles lelek megszerzésére. A lelek az internátus szomszédságában fekszik s azért szerezhető meg olcsó áron, mert mint villatelekre, az építési "-szabályzat szerint csak 2 emeletes bérvillál lehet építeni, emclelsoronkinl 2 lakással. Egyesületünknek azonban a főváros- illetékes ügyosztálya kdátásba helyezte az építési korlátozás törlését, mely esetben a telken nagyobb bérházat lehetne építeni és pedig emelelsoronkint 5 négyszobás lakással. Ha ezt az engedélyt megkapjuk, úgy rendkívül kedvező alkalom nyílnék ily bérház építésére, nemcsak azért, mert a letek teljesen kihasználható, hanem azért is, mert a szomszédban dolgozó vállalkozó hajlandó az építést ugyanazért a mérsékelt árért elvállalni, a mennyiért az internátust építi. Hangsúlyozni kívánja azonban elnök, hogy ily bérház építésének egyedüli czélja csakis az lehet, hogy tagjainknak a lakásokat önköltségi áron bocsássuk rendelkezésére. Az igazgatóság helyeslőleg tudomásul veszi elnök előterjesztéséi és felhatalmazza, hogy a mennyiben a jelzett építési korlátozásokat a hatóság elengedi, a lelket szerezze meg s a bérház építéséhez szükséges építkezési és kölcsönszerződésekel kösse meg. Dr. Lányi Márton titkár ismerteti az egri, gyulai, kalocsai, pozsonyi, soproni és zombori osztályok határozatait, melyekben az igazgatóságot felkérik, hogy a családi és drágasági pótlék tárgyában csatlakozzék az állami tisztviselők mozgalmához. Már intézkedés létetvén, tudomásul vételik. Az Osztrák Bírák Egyesülete üdvözli egyesületünkéi azért az akczióért, melyet a perrendtartást életbeléptétő törvénytervezet 78. és 79. ai ellen indított. Az igazgatóság osztrák karlársaink nagybecsű érdeklődéséért áliratilag köszönetét fejezi ki. Titkár leiolvassa dr. Teleszky János államtitkár levelét, melyben megköszöni a pozsonyi közgyűlésnek reávonatkozó határozatát. Tudomásul vétetik. Titkár jelenti, hogy a kassai osztály 40 taggal megalakult. Egyszersmind jelenti, hogy tekintettel a pozsonyi közgyűlésen megnyilvánult lelkes hangulatra, az elnökség valamennyi osztályhoz belépési (elhívásokat küldölt, s az eredmény máris jelentkezik, a mennyiben p. o. a székely udvarhelyi osztály értesítése szerint az oltani osztály területén valamennyi biró, jegyző és joggyakornok tagja letl az egyesületnek. Örvendetes tudomásul vétetik. A trencséni osztály beküldött 12 koronát az internátus pénzalapjára, a mely összeget dr. Szádeczky Boldizsár ügyvéd ajánlott fel, mint a részére kiutalt esküdli díjat. Somlyódy István indítványára az igazgatóság az adományozónak jegyzőkönyvi köszönetét fejezi ki. A nagyváradi osztály háromtagú bizottságot választolt, hogy állapítsa meg a módozatokat, melyek alkalmasak az internálusok pénzalapjának növelésére. Tudomásul vétetik. Dr. Henyovits Lajos pénztáros jelentést lesz a pénztári állapotról es előadja, hogy a legutóbbi közgyűlés óta a tagdíjak beküldése fokozottabb mértékben történik. Ez alkalommal a pénztár állapotáról kimerítő jelentést nem tehet, mert az ez évi elszámolás csak az év végével ejthető meg, a midőn ugyanis a bank a kimutatást megküldi. Egyidejűleg felolvassa tételenként a közgyűlés óla felmerüli kiadásokat. Jóváhagyólag tudomásul vételik. Elnök felhatalmazást kér arra, hogy 1912 január l-lől a könyvelési leendőkre egy pénztári tisztviselői alkalmazhasson s részére a felszabaduló 1000 K pénztárosi tiszteletdíjból megfelelő fizetést folyósíthasson. Az igazgatóság a felhatalmazást megadja. Kmf. Grecsák Károly s. k. Dr. Ráth-Végh István s. k. elnök. titkár, jegyzőkönyvvezető. Hitelesítjük: Dr. Juhász Andor s. k. J)r. Andorffy Károly s. k. A birot cs az ügyvédi vizsjja egységesítése. A képviselőház igazságügyi bizottsága az egyes igazságügyi szervezeti és eljárási szabályok módosításáról szóló törvényjavas álnak a birói és az ügyvédi képesítésre vonatkozó szakaszait az alább ismertetett lényeges módosításokkal elfogadván, egyesületünk abból kiindulva, hogy ezekkel a módosításokkal az utolsó akadálya is megszűnt annak, hogy a birói és az ügyvédi vizsga egységesíltessék, azon korábbi álláspontjának fenntartása mellett, hogy öl évi birói gyakorlat már magában véve a csak a gyakorlati birói vizsgál leteti bírót is képesítse az ügyvédi gyakorlatra - az ugyancsak alább közöli előterjesztési inlézle az igazságügyi kormányhoz. Az igazságügyi bizottság állal elfogadott vonatkozó szakaszok szövege a következő : 1. ^. Az 187+ : XXIV. t. ez. 3. §-a annyiban módosul, hogy a gyakorlati birói vizsgálatra bocsátáshoz a jogtudor! oklevél megszerzése és ez után eltöltölt három évi joggyakorlat szükséges. Azokra, a kik a jogtudományi államvizsgálatot vagy a jogtudományi első szigorlatot a jelen törvény életbelépése előtt vagy életbelépésének napjától számított hat hónap alatt letették, az eddigi jogszabályok irányadók. Birói és ügyészi hivatalra csak az nevezhető ki, a ki az általános itélőbirói (ügyészi) képesítési kellékeken felül kimutatja hogy a gyakorlati birói vizsgálat vagy az ügyvédi vizsga letételétől legalább két évig az igazságügyminiszleriumban, bíróságnál vagy kir. ügyészségnél, a kir. kincstár, vagy a közalapítványok perbeli képviseletéi'*; rendelt hivatalnál fogalmazási szakban szolgált, avagy a jog- és államtudományi szakban, mint egyetemi nyilvános vagy magántanár, vagy mint jogakadémiai tanár működött, vagy végül ügyvédnél vagy közjegyzőnél gyakorlatot folytatott. Azokra, a kik a gyakorlati birói vizsgálatot a jelen törvény életbelépése előli vagy életbelépésének napjától számítolt egy év alall lelelték, az eddigi jogszabályok irányadók. Az e §-ban meghatározott hal hónapi és egy évi határidő folyása a jelen törvény életbelépése után teljesíteti lényleges katonai szolgálat alatt szünetel. 2. §. Az ügyvédjelöltek lajstromába való felvételhez az 187.4 ' XXXIV. l.-cz. I I. $-ának a) pontjában meghatározott képesítés helyeit a jogtudori oklevél megszerzése, az ügyvédi vizsgára bocsátáshoz pedig az 1874: XXXIV. t.-cz. ;>. $-ának 2. pontjában meghatározott joggyakorlat helyett az ügyvédjelölt lajstromába való felvételtől számítolt három évi joggyakorlat szükséges. Azokra, a kik az elméleti államvizsgákat vagy az első szigorlatot a jelen törvény életbelépése előtt vagy életbelépésének napjától számított hat hónap alatt letették, az eddigi jogszabályok irányadók. Az 1874: XXXIV. t.-cz. 2. és 3. §-a annyiban módosul, hogy az ügyvédek lajstromába felvételhez megkívánt egyéb kellékeken felül az ügyvédi vi/.sga letétele után eltöltött két évi joggyakorlat kimutatása is szükséges, a melyet a jelen törvény I. §-ában megjelölt hatóságoknál vagy személyeknél kell eltölteni, Nem kell ezt a két évi joggyakorlatot kimulatnia annak, a ki mint Ítélőbíró (ügyész) szolgált, vagy a jog- és államtudományi szakban mint egyetemi nyilvános vagy magántanár, vagy mint jogakadémiai tanti" belföldön legalább két éven át működött. Azokra, a kik az ügyvédi vizsgál a jelen törvény életbelépése előli vagy életbelépésének napjától számítolt egy év alatt letették, az eddigi jogszabályok irányadók. Az ügyvédi vizsga letétele után ügyvédnél gyakorlatot folytatókra (ügyvédlielycllesek) a mennyiben a törvény másként nem rendelkezik — az ügyvédjelöltekre fennálló szabályokat kell alkalmazni. Az előbbi §. utolsó bekezdését a jelen §-ban megbatározott hat hónapi és egy évi határidőre is alkalmazni kell.