Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület hivatalos értesítője, 1911 (2. évfolyam, 12-21. szám)

1911 / 13. szám - A nyugdíjtörvény módosítása; Egyesületünknek az Állami Tisztviselők Országos Egyesületével együttesen beadott előterjesztése a miniszterelnök úrhoz

Melléklel a «Jo(jtiidomániii Közlöny* 1911. évi 13. számához II. évfolyam. Budapest, 1911 márczrus 31. 13. szám. AZ ORSZÁGOS BÍRÓI ÉS ÜGYÉSZÍ EGYESÜLET »• HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE KIADÓTULAJDONOS AZ OllSZ. BÍRÓI ÉS ÜGYÉSZI EGYESÜLET Szerkesztőség: V. Országház-tér 12. sz. Kiadóhivatal: IV. Egyetem-utcza 4. sz. Megjeleli cvenkini legalább hatszor. Előfizetési dij : Egész évre 4 korona. Az egyesület tagjainak ingyen jár. Igazgatósági ülés. MEGHÍVÓ. Egyesülelünk igazgatósága 1911. évi ápril hó 9. napján (vasárnap) d. e. 9 órakor az egyesület helyiségében (Budapest, V. ker, Országliáz-lér 12.) ülést tart, a melyre az igazgatóság tisztelt tagjait ezen az úton is meghívom. Napirend : 1. Folyó ügyek. 2. A budapesti családi háztelep és az internátus ügye. 3. Az osztályok működése. 4. Az automatikus előlépés kérdése. 5. Hubert Ottó kir. járásbiró úr, igazgatósági tag indítványa a hagyatékot átadó némely végzések meghozatalának a kir. közjegyzők hatáskörébe utalásáról. 6. Esetleges indítványok. Grecsák KMy s fc elnök. A nyugdíjtörvény módosítása. — Egyesülelünknek az Állami Tisztviselők Országos Egyesülelével együttesen beadott előterjesztése a miniszterelnök úrlioz. — Nagyméltóságú Miniszterelnök Űr! Kegyelmes Urunk ! I. Az a trónbeszéd, a melylyel Ő császári és apostoli királyi Felsége a most működő országgyűlést megnyitni méltóztatott, az országgyűlés egyik lennivalója gyanánt azt a feladatot említi föl, hogy ((előkészítendő lesz a nyugdíjügynek, első sorban az özvegyek és árvák ellátásának újabb rendezései). A magyar állam alkalmazottai ezek után biztosan remélik, hogy a saját maguk és családjuk végellátását szabályozó 1 885 : XI. t.-ez. módosítása törvényhozásunk egyik legközelebbi munkája lesz, és épen azért a mély tisztelettel alulirl két egyesület, a mely az állami alkalmazottak ezreinek nevében jogosult beszélni, kötelességének ismeri a Nagyméltóságod bölcs vezetésével működő m. kir. kormány tagjaival közölni azokat az óhajtásokat, a melyeknek megvalósítását az állami alkalmazottak a nyugdíjtörvény módosítása kapcsán nemcsak remélik, hanem el nem engedhetóen szükségeseknek is tartják. Javaslataink természetszerűen a hatályos törvény olyan megváltoztatását tartják szemmel, amely a végellátásnak a mainál kedvezőbb anyagi szabályozását biztosítja. Mert mi úgy vagyunk meggyőződve, hogy a köztiszhiselők anyagi viszonyainak javítása elsőrendű közérdek, a melynek elhanyagolása a közügyeken boszulja meg magát. Az a szolgálati szerződés ugyanis, amely az állam és alkalmazottjai közt fönnáll, közjogi vonatkozása mellett is azt az emberi és erkölcsi kötelezettséget rója az államra, hogy abban a mértékben gondoskodjék alkalmazottainak tisztességes megélhetéséről, a milyen mértékben ezt nemcsak a mindennapi életszükségletek szerény, de el nem hárítható kielégítése, nemkülönben a kulturembernek legalább minimális igényei a közszolgálat érdekében is mellőzhetetlenül megkövetelik, hanem olyan mértékben is, a milyenben az állam az ő alkalmazottaitól megkülönböztető életmódot és magatartást követel, beleértve ebbe a legszigorúbb megóvását annak a publica honeslasnak és annak a halósági tekintélynek, a mely az állami alkalmazottak mindegyikének állásához szükségképen fűződik. Ezt a kötelezettségét az állam áldozatok árán is teljesíteni köteles, csak úgy, a mint a család feje is a legnagyobb áldozatok árán gondoskodik'családja tagjainak szükségleteiről. Ha pedig úgy találja, hogy a szükséglelek kielégítése meghaladja erejét, azonban a szükségletek maguk a legszigorúbb, de azért az összes körülmények számbavételével igazságos és méltányos megítélésük mellett sem csökkenthetők: akkor gondoskodásában azt fogja keresni, miként találhat oiyan fedezetet e szükségletek kielégítésére, amely az ő anyagi existenciáját meg nem ingalja, sőt a látszó ellenmondás ellenére is, még meg is javítja. Ha ezt a hasonlatol az állami szolgálat terén akarjuk megfelelően alkalmazni, úgy meg kell állapítanunk azt, hogy javadalmazásunknak az utolsó években megtörtént javítása ellenére, a köztudomású nagy általános drágaság következtében a családos állami alkalmazottak túlnyomó részének sem fizetése, sem nyugdíja, sem pedig az özvegyek és árvák végellátása nem elégséges a megélhetésre, még a legszükösebb igények alapul vételével sem; ezt a szomorú valóságot pedig az államnak sem közérdekből, sem elemi emberi érzésből tűrnie nem szabad. S a mi különösen a végellátást illeti, a melylyel ez a tiszteletteljes emlékiratunk foglalkozni kiván, nem szabad feledni, hogy ennek méltányos szabályozása nem az állam részéről alkalmazottaival szemben gyakorolt jótékonyság, hanem az állami alkalmazott munkásságának egyik ellenértéke, mert hiszen a fizetésnek csekélységéi, sőt kirivó elégtelenségét is részben azokkal az előnyökkel is szokták megokolni, amelyeket a végellátás az állami alkalmazottaknak és családjaiknak biztosít. Mi egész értékében meg is becsüljük a végellátásnak intézményét és annak előnyeiért valóban el is viseltük a lényleges szolgálatnak az életviszonyokhoz arányítva még mindig szerénynek mondható anyagi díjazását. Mivel azonban e díjazás teljesen kizárja annak lehetőségét, hogy abból a családos alkalmazottak túlnyomó többsége munkaképtelenségének idejére saját maga részére avagy utána maradt családja javára bármit is félre legyen ; mivel ilyképen az állami alkalmazott, illetve családja abban az időpontban kizáróan a neki az államtól jutó végellátásra van utalva: magától értődik, hogy ennek a végellátásnak olyannak kell lennie, amely az alkalmazottnak és családjának legszerényebb igényeit mégis olyképen elégíti ki, hogy a nyugalom ideje ne váljék kétségbeejtő gondok időszakává. Ezekét pedig csaknem elviselhetetlenekké leszi az a kínos ludat, hogy a becsületes munkában eltöllött és sokszor nélkülözésekkel teljes élet után az alkalmazott nem biztosíthatja hátramaradi családja tagjainak a megélhetés legszerényebb eszközeit sem. Mert hiszen a nyugdíj mai rendszere mellett különösen az özvegyeknek és árváknak ellátása olyan nyomorúságos, hogy azokra nézve a családfő halála, igen kevés kivétellel, egyenlő értelmű a legsúlyosabb anyagi nyomorba és ezzel karöltve — a társadalmi értékelésnek rendszerint megdöbbentő mértékben megnyilvánuló csökkenése következtében is — a legnagyobb erkölcsi veszedelembe jutással. Nem kell a végellálás mostani mennyiségét részletesen Nagyméltóságod elé tárnunk annak bebizonyítására, hogy nem üres szólamok ezek, hanem a szomorú valóságnak higgadt lárgyiassággal leplezetlen és szinezetlen föltárása. De ezzel nem is könyörületességre akarjuk mi hangolni azokat, a kiknek hivatása és kötelessége az állami alkalmazottak végellálásának szabályozása. Szolgálalainkérl, munkásságunkért, felelősségünkért, kötelességeinknek teljesítéséért mi nem irgalmasságot kérünk, hanem megfelelő ellenértéket, olyant, a melyből családunkkal állami tisztségünk méltóságához képest mindvégig szerényen, de tisztességesen megélhetünk, tehát a legkisebb mértékét annak, a mit, minden munknadó tartozik nyújtani alkalmazottjainak. Jól tudjuk azonban, hogy hazánk pénzügyi helyzete ez idő szerint alig teszi lehetségessé, hogy,valamennyi jogos óhajtásunk és igényünk egyszerre megvalósuljon. Épen azért egyfelől a legkisebb mértékre szorítottuk le kívánságainkat, remélve, hogy pénzügyeink javulásáig is az állami igazgatás lehető egyszerűsítésével az állami alkalmazottak létszámát is minden szerzett igény tiszteletben tartásával, fokozatosan csökkenteni lehet majd, az elérhető megtakarítás pedig a hivatalban levők javadalmazásának javítására lesz fordítható úgy, hogy az államkincstárra és polgártársainkra új teher ne háruljon : másfelől pedig készek vagyunk a végellálás megfelelő javításához javadalmazásunk valamelyes méltányos, arányos és mérsékelt