Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület hivatalos értesítője, 1911 (2. évfolyam, 12-21. szám)

1911 / 12. szám - A bírósági és ügyészségi szervezet reformja

102 méltányosabb megítélés mellett is, szükség lenne, viszont némely bíróságnak tagjai valósággal görnyednek a munkahalmaz alatt. Egy helyütt léhát csökkentésre, másutt pedig szaporításra lenne szükség és ezért nem is mulaszthatjuk el azt a nagyhorderejű szempontot Nagyméltóságodnak különösen szíves figyelmébe ajánlani. Nincs veszedelmesebb, mint az állandó overworking, a mely nemcsak a birák elkedvetlenedését és korai kimerülését eredményezi, hanem szükégkép ;> munka jóságára és alaposságára is kihat. A munkaerő aránytalan megosztásának legfőbb indító oka, nézetünk szerint, az — és ez az a másik mozzanat, a melyre Nagyméltóságod szíves figyelmét kikérjük — hogy a bíróságoktól ez idő szerint megkívánt kimutatások csakis a munkásságnak számbeli mennyiségére fektetik a súlyt, a munka minőségérc minden tekintet nélkül Már pedig Nagyméllóságod előtt nem kell bőven rejtegetnünk, hogy sokszor az egyetlen egy számol feltüntető kimutatás több, nagyobb és értékesebb munkát föd, mint akár néhány száz szám is. a mely ú. n. blanketta-munkának elintézését, helyesebben a segédszemélyzet részéről elinté/tetését tünteti föl. így történik meg azután, hogy a látszólagos, de nem a valóságos munkamennyiség alapján kapják a bíróságok ;i munkaerőt és nyeri el némelyik bíró föl eb b ya I óinak kiváló megelégedését, míg egy másik bíró, a ki a legnehezebb munkát a legalaposabban látja cl és ennek következtében szükségképen kevesebb számol mulat ki, a mai rendszer hibássága következtében sokszor helyre sem hozható erkölcsi hátrányt szenved. Kérjük Nagyméltóságodat, hogy e rendkívül fontos sérelmei mihamarabb orvosolni méltóztassék. VI. További kérésünk, a melyet egy ízben szintén volt már szerencsénk megokolni, a külön birói és ügyészi státus megalkotása, a melyet a bírói és ügyészi állásnak a többi köztisztviselőétől lényegesen különböző jellege lesz föltétlenül szükségessé. A bíró az állandó, a szilárd alapokon nyugvó államnak s nem a pártviszonyoktól függő, változó kormánynak a közege, miért is őt működésében a kormánynak pártállása vagy politikai iránya sohasem érintheti, még kevésbé befolyásolhatja. A bíró kötelessége mindenkor változatlanul egy és ugyanaz: a hatályos és érvényes jogszabályok alapján feltétlen pártatlansággal igazságot szolgáltatni a hozzáfordulóknak. A bírónak ez a hivatása és helyzete, nemkülönben működésének sajátossága és függetlensége vonja azonban maga után azt a törekvésünket is, hogy a bírói kar az állami alkalmazottak körében teljesen külön státust alkosson, a melynek nemcsak fizetési viszonyai, hanem rangviszonyai is teljesen önállóak és a többi állami alkalmazóit hasonló jogviszonyaival nem közösek. A birói lisztnek sajátos jellegét már az ország közhivatalnokairól szóló 1848: XXIX. t.-cz. is igen pregnánsan emelte ki, mikor 1. §-ában kijelentette, hogy «a törvény útján kívüli elmozdíthatlanság egyedül az igazság szolgáltatásával megbízott birói hivatalokra szoríltatikí), a mely elvei azután részletesen a birói hatalom gyakorlását szabályozó 1869: IV. t,-cz. fejtelt ki. Ez az alaptörvényünk is élesen megkülönbözteti a birói tiszt gyakorlóit a többi közhivatal ellátóitól. Midőn ez a törvény kijelenti, hogy a birói hatalom ü Felsége a király nevében gyakoroltatik és hogy az itélőbirákat a király nevezi ki, ezzel kifejezi azt, hogy mindegyik ítélőbíró a maga személyében ;i király által reáruházott jogkörben gyakorolja a korona birói bata'mál és igazságüg)i felségjogát, tehát az állami souverainitásnak egyik részét, míg ezzel szemben az 1848:111. t.-cz. 3. §-a ' szerint, Ő Felsége a végrehajtó hatalmat független magyar minisztériuma által közvetlenül gyakorolja. A végrehajtó hatalom egyetlen közege sincs tehát jogosítva bármely cselekedetet 0 Felsége a király nevében végezni. De lényegesen különbözik a birói liszt a többi közhivatalból nemcsak az el nem mozdíthatás és át nem helyezhetés dolgában, hanem abban is, hogy birói lisztének gyakorlásában minden fokon teljesen függetlenül, saját legjobb tudása és lelkiismerete szerint jár el, hogy bíráskodó működésében utasítás adására jogo- j suli más fölebbvalója nincs, mint a törvény, illetve az azt alkalmazó felső bíróság és hogy a kormánynak a parlamentáris felelőséggel is összefüggő főfelügyelő jogköre sem érintheti semmiképen az ő egyéni birói meggyőződését és működését. Mindehhez járul még az összeférhetetlenség (iiicoinpalibililás amaz óriás területe, a melyet az 1869 : IV. t.-ez. a bíróra nézve megállapít, a mi ugyancsak lénye- | gesen, intézményesen különbözteti meg az ő hivatását az ország j többi közhivatalnokaitól és a mi még fokozza azt a jogosultságát, hogy a javadalmazását is ezektől eltérően szabja meg a törvénj hozás. Mindezek a szemponlok — a melyek nagy részükben a kir. ügyészség tagjaira is állanak —• eléggé megokolják azt a lörekvé- ! síinket, hogy az állami életben elfoglalt egészen különleges hely- I zelünknek és jogkörünknek megfelelően, reánk nézve kü!önleges statust és fizetési jogviszonyokat teremtsen az állam, hiszen a nienynyiségtannak is alapvető tétele, hogy különböző dolgok egymással össze nem adhatók. Ezzel az óhajtásunkkal legtávolabbról sem akarjuk ériékében kisebbíteni a többi állami alkalmazottak hatáskörének nagy jelentőségét. De ismételjük: más a/, egyik, más a másik és épen ezért lehetetlen a kettőt egy kalap alá vonni és lehetetlen a hatásköröknek ezt az egybevcgyílését, a melyet az 1898: IV. t.-cz. teremteti, meg, föntarlani. Különben is kérésünk nem egészen új Csak visszatérünk az 1871 : XXXII. t.-cz. rendszeréhez, a melyet azok alkotlak meg, a kik a mai bírósági és ügyészségi szervezetnek megteremtői, a kik leginkább voltak hivatoitak ama vezető eszméknek törvénybe iktatására, a melyek az l869:IV., az187lí VIlL IX, XXXI., XXXII. és XXXIII. megalkotásakor döntő befolyásnak voltak. VII. Anyagi javadalmazásunk javítását illetően is utalhatunk a már korábban kifejtettekre, itt beérjük tehát annak újból leszögezésével, hogy a megélhetés mai drágasága mellett a mostani javadalmazás főképen a VI. fizetési osztályig bezáróan — a szó betű szerint való értelmében elégtelen. Itt minden számvetés, minden beosztás, minden lakaiékosság csődöt mond. Itt csak arról van szó, hogy még mit kell — nem mit lehet — nélkülözni, ez pedig valóban már annak a határa, a hová államnak nem szabad juttatni tisztviselőit, a kiktől nemcsak lelkiismeretes kötelességleljesílést, hanem továbbképzést, példás feddhetlenséget, mintaszerű korrektséget követelhet a magánéletnek is minden vonatkozásában és a kiknek azt a hatósági jogkört, a melyet betöltenek, kifelé is kifogástalanul kell képviselniök. S nem mulaszthatjuk el újból fölhívni Nagyméltóságodat a családi, 'pótlék intézményére — mert a javadalmazás elégtelenségét, a dolog természeténél fogva, legsúlyosabban a családos tisztviselők érzik — és kérjük annak beható tanulmányozását és mihamarabb meghonosítását. Ez az egyedül igazságos, mert arányos üzetésrendezés, társadalmi szempontból pedig — csak a szaporodás és a gyermeknevelés kérdéseire utalunk itt — kihalásában meg sem beesülhető horderejű. Addig is azonban, míg a lizetésrendezésnek ez a módja és javadalmazásunk javítása bekövetkezhclik, tisztelettel kérjük a lakáspénzek összegének és a lakáspénz-osztályoknak ujabb revízióját, mert a Nagyméllóságod előtl is ismeretes valóságos viszonyok halomra döntölték már az 1908: XXVII t.-cz. 7. §-ában kétségbe nem vonható jóindulattal megtörtént újabb szabályozás értékét is. A valóságos életviszonyoknál egyéb indító okokra talán nem is kell hivatkoznunk, mert ennél meggyőzőbb érvet képtelenek vaguink fölhozni, hacsak azt nem, hogy a katonai havidíjasok lakáspénze még mindig sokkal nagyobb, mint a polgári tisztviselőké, pedig valóban semmiféle ok sem szól e külömbségnek jogosultsága mellett. Ha tehát azt kérjük, hogy lakáspénzeink mindig egyenlők legyenek a katonai havidíjasokéival, akkor valóban nem terjesztünk elő szerénytelen kérelmet — quod uni justum, alleri sequum. A lakáspénzzel kapcsolatos az a javaslatunk, hogy a vidéken állami épületeket méltóztassék emelni természetben való lakásokkal a tisztviselők részére. Ez az államkincstárnak nem jár megterhelésével, mert a lakáspénz összege törleszti a beruházás törlesztésének tőke- és kamatszükségletét, amellett nagyol lendít az illető vidéki városon és nem teszi ki a 'isztviselőt annak a sokszor kétségbeejtő helyzetnek, hogy néha hónapokon át családjától távol kénytelen lakni és aránytalan költséggel két háztartást fönntartani és hogy azután is kénytelen legyen beérni egy a kultúrember elemi igényét sem kielégítő lakással. Az államnak akkor, a mikor valahol hivatalt létesít, kötelessége gondoskodni oda kinevezett lisztviselőinek elhelyezésérni is, végre is az állam kötelessége alkalmazottjaival szemben nem merülhet ki az annyira szűken megszabott javadalmazás utalványozásával, milsem törődve azzal, hogy az az alkalmazott képes-e jó pénzért is oly életei élni, a mely nemcsak egyéni, emberi, hanem társadalmi és kulturális, de államigazgatási szempontból is föllétlenül kívánatos. A szocziális gondolkodásnak egy bizonyos nemét szeretnénk érvényesülve látni az állami hivatalnoki jogkörén belül is, egy bizonyos szeretettel teljes érdeklődési, a mely nem merül ki a törvényes kötelességek bureaukralikus leljesílésében, a kényszerű szükségességeknek kielégítésében. Egy másik előterjesztésünkben mégokoltan kértük már a szolgálati díj és a nyugtabélyeg eltörléséi, erre a két mozzanatra tehát ilt nem térünk újból vissza. De kérjük Nagyméltóságodat, méltóztassék fontolóra venni — természetesen az állami szolgálat többi ágának legfőbb vezetőivel egyetértően — azt az eszmél, nem lenne-e kívánatos és lehetséges, az illetmények utalványozásának és kifizetésének módját egyszerűsíteni és az udvari, valamint az Ausztriával közös hivatalokban és a közös hadseregben divatos egyszerű és íermészetes íizelési módot, nálunk is meghonosítani. Az anyagi kérdések körébe vág a kiküld elesekkel járó dijak