Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület hivatalos értesítője, 1911 (2. évfolyam, 12-21. szám)

1911 / 17. szám

II. évfolyam. Melléklet a «Jogtudomániji Közlöny* 1911. évi 27. számáhol Budapest, 1911 július 7. 17—18. szám. AZ ORSZÁGOS BÍRÓI ÉS ÜGYÉSZI EGYESÜLET FELELŐS SZERKESZTŐ Dr. MÁRKUS DEZSŐ AZ EGYESÜLET FŐTITKÁRA HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE KIADÓTULAJDONOS AZ ORSZ. BÍRÓI ÉS ÜGYÉSZI EGYESÜLET Szerkesztőség: V. Orsz&gház-tér 12. sz. élWlfaní legalább hatSZOF. Kiadóhivatal: IV. Egyetem-utcza 4. sz. VJ Előfizetési dij : Egész évre 4 korona. Az egyesület tagjainak ingyen jár. A polgári perrendtartás életbeléptetéséről szóló törvényjavaslat, a mint azt az Értesítő utolsó számában (J 37. 1. jegyzet) jeleztük, az igazgatóság szeptemberi ülésében kerül megvitatás alá és onnan megy majd előterjesztésünk az igazságügyminiszter úrhoz. Ez az időpont azért nem késő, mert a javaslat az ősz előtt nem kerül tárgyalásra. Addig az osztályok is foglalkozhatnak vele, a mi nagyon kívánatos az óriás jelentőségű ügy érdekében. Tagtársaink meg lehetnek győződve arról, hogy egyesülelünk vezetősége a javaslatot komoly és beható tanulmány tárgyává teszi és hogy annak különösen a bírák áthelyezésére és nyugdíjazására vonatkozó részével (78., 79. §§.) szemben (I. alább 159. L), természetszerűen, csakis azt az álláspontot fogja elfoglalni, a mely a bírónak törvény biztosította jogaival és kivételes helyzetével összefér és a mely egyedül hozható összhangba az igazi és nem csak papiroson írt bírói függetlenséggel. Ezeknek a jogoknak a védelmezése körül is a jogszolgáltatás érdekei lesznek elsősorban vezetőink, de nem fogunk megfeledkezni azokról a jogos magánérdekekről sem, a melyeket a javaslat tervezett rendelkezései olyannyira közelről érintenek. Részletekről a hivatalos közléseknek szánt ezen a helyen nyilatkozni e sorok Írójának nincs megbízása az arra illetékes igazgatóságtól, a mely nem is foglalkozhatott még a javaslattal; az erről való egyéni véleményét azonban a Jogtudományi Közlöny hasábjain fogja teljes nyíltsággal elmondani. Főtitkár. Az igazságügyi költségvetés tárgyalása. (Befejezés.) Ráth Endre: T. képviselőház! Igazán a legsürgősebb ideje annak, hogy igazságügyünk bajaival behatóan, tárgyilagosan és lehetőleg részletességgel foglalkozzunk, mert hiszen köztudomású dolog, hogy panaszszal van tele mindenki, a kinek az igazságügyhöz bármi köze, a ki az igazságügygyei bármi vonatkozásban van. Panaszok hangzanak el bíróságaink és bíráink köréből, panaszok hangzanak cl a hozzájuk tartozó segéd- és kezelő-személyzet körében, panaszokkal és kérésekkel van tele az ügyvédi kar és legfőképpen talán az, a ki erre a leghivatottabb, maga a jogkereső közönség. A mikor a ház türelmét kérem arra, hogy ezekkel a kérdésekkel részletesebben és az időn túl is foglalkozhassam, már eleve kijelentem azt, hogy a midőn a függetlenségi és 48-as párt megtisztelő bizalmából itt a t. házban ez alkalommal, ebben a kérdésben felszólalok, az igazságügyi költségvetést pártállásponluknál fogva nem fogadjuk el, de nem fogadjuk el tőleg azért, mert azokkal a nagy bajokkal szemben, a melyek orvoslást igényelnek, azokat az eszközöket, a melyek a költségvetésben rendelkezésre állanak, túlságosan keveseknek, kicsinyeknek találjuk. Elsősorban foglalkozni kívánok a bírói és ügyészi karnak, továbbá a segéd- és kezelőszemélyzetnek ügyeivel és itt a képviselőházban már elhangzott beszéddel szemben — ha jól emlékszem, Polónyi Géza t. képviselőtársam volt az, a ki hibáztatta az országi bírói és ügyészi egyesületnek, továbbá az igazságügyi és kezelő tisztviselők egyesületének szervezkedéséi és azt a módot, a mellyel ők érdekeiket képviselik, illetőleg, a hogyan a nyilvánosság előtt megjelennek, a íüggetlenségi és 48-as párt nevében vagyok bátor kijelenteni, hogy ez a párt a szervezkedés szabadságát mint senkitől, úgy ezektől sem tagadhatja meg, sőt a legnagyobb szimpátiával kiséri ezen egyesület működését. Szimpátiájának különös indokául vagyok bátor felhozni azt, hogy nem lehet kárhozlalnivalót találni olyan egyesület működésében, a mely, mikor saját érdekéről beszél, akkor is első sorban a bírói függetlenség kérdését tartja minden körülmények közt megvalósítandónak és mindent, a mi ezzel a kérdéssel kapcsolatos. (Zaj. Elnök csenget.) És minden, a minek megvalósítását kéri, tisztán azzal a czélzaltal és óhajtással kéri, hogy ezzel a bírói függetlenség minél erősebb alapokat, lámaszokat és pilléreket nyerjen. A birói függetlenség nem a biró személyének a kiváltsága, hanem a társadalomnak, az államnak legbiztosabb talpköve. Ennek a biztosítását máskép, mint a bírói szervezet törvénybeiktatásával el sem tudom képzelni. A mit az országos birói és ügyészi egyesület ezen a téren kíván, az idő rövidségére való tekintettel úgyszólván csak taxatíve vagyok bálor (elsorolni. A bírósági szervezet új törvényének meg kell oldania elsősorban a biróképzést, a melynek gyökeres relormja elengedhetetlen, továbbá a kinevezési rendszer megváltoztatását, azután az erők alkalmazásának, megoszlásának és kihasználásának szabályozását, negyedszer a felügyeleti, fegyelmi és nyugdíjrendszer módosítását, ötödször az eljárási törvények és ügyvitel egyszerűsítését és az anyagi lüggellenítést. Ha mindezek a kérdések meg lesznek oldva, akkor bátran mondhatjuk, hogy a birói lüggetlenséuek igazán erős talpköveit raktuk le. E kérdések megoldásánál a czél természetszerűleg nem lehet más, mint hogy minél alaposabb, minél becsületesebb, minél igazságosabb és minél tökéletesebb munkát minél kevesebb erővel tudjunk elvégezni. Hogy minden bírót minden egyéni és egyéb érdek félretételével oda kell állítani, a hova való, de viszont azt a nagy elvet el kell ismerni, hogy el is kell távolítani mindenkit onnan, a hol kötelességeit, annak mértéke szerint, megfelelően ellátni nem tudja. A jogi egyesületek, a szaklapok és a napi sajtó is behatóan foglalkoznak a biróképzós kérdésével. (Zaj. Elnök csenget.) Azt hiszem, nézeteltérés a ház egyetlenegy tagja közt sem lehet abban a tekintetben, hogy a biróképzésnek két része van: az előkészítő szolgálat és a továbbképzés. A mi az előkészítő szolgálatot illeti, ez összefügg egész tanrendszerünkkel, a melyről előttem szólóit t. képviselőtársaim is beszéltek és igen alapos megjegyzésekkel emlékeztek meg. Ezekhez én a magam részéről bátor vagyok hozzáfűzni azt a kívánságot, hogy bár nagy garanczia számunkra a kultuszminiszter úr kijelentése, hogy ő és Balogh Jenő államtitkár úr, a ki éveken át foglalkozott behatóan igazságügyi kérdésekkel, foglalkoznak e kérdések megoldásával, de mégis azt hiszem, hogy a jogászközönségei, a mely legjobban ismeri az igazságügyet, nem szabad kihagyni és én csak abban tudnék teljes garancziál találni, ha az egyetemi képzés az igazságiigyminiszlerium és a gyakorlati férfiak bevonásával is tárgyaltatnék. Azt hiszem, abban körülbelül a szaksajtó és a szakemberek megegyeznek, hogy ezt a minden ok nélkül való különbséget a birói és az ügyvédi képesítés közölt el kell törölni; lehel akár egy újonnan lélesíiendő szakvizsga állal, de leginkább kijegeczesedett az a kívánság, hogy erre legalmasabb az ügyvédi oklevél. A birói és az ügyvédi képesítést tehát egységessé tenni, szerény véleményem szerint pedig a joggyakorlatnak kölcsönösnek kell lenni es a mint már előbb voltam bátor említeni, az ügyvédi diplomát tarlom minden téren való gyakorlat alkalmazás alapjának. Gyakran hallani azt, hogy a bírák és ügyészek az éleitől meglehetősen el vannak zárkózva, az egyes eseteket is az általános szabályok szerint oldják meg éppen azért, mert a gyakorlati érzék sok esetben hiányzik belőlük. Ez, t. képviselőház, kapcsolatban áll azzal, hogy az egész jogi oktatásnak a reformja revízió alá veendő, illetőleg az egész jogi oktatás reformálandó. A jogi főiskolákon mindnyájan tudjuk azt a nagy bajt, hogy a hallgatóságnak legnagyobb része nem jelenik meg eladásokon, a ki pedig megjelenik, nagyon gyakran a helytelen előadási mód, vagy a helytelen ügybeosztás következtében nem képes annyi anyagot gyűjteni, a melylyel a gyakorlati éleiben kellő, bizonyossággal eligazodhatnék és' reá nézve irányító lehelne. Egyik fő baj, hogy a szemináriumok sem a tanárra, sem a tanítványra nem kötelezők. Ez magában foglalja, hogy olyan intenzív tanítás és tanulás, mint a hogy azt megkívánnék, hogy t. i. az egész életre kiható legyen, ez idő szerint nincsen meg.