Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület hivatalos értesítője, 1911 (2. évfolyam, 12-21. szám)

1911 / 12. szám - A bírósági és ügyészségi szervezet reformja

későbbi törvényhozásnak megvan az az alaki joga, hogy eltérjen a korábbi törvényhozás álláspontjától: mégis úgy gondoljuk, hogy ha négy évtized különböző törvényhozása szükségesnek mondotta a végleges bírósági szervezet megalkotását, ezzel olyai) jógi közvéleményt fejezett ki, a melyet csak abban az esetben szabad figyelmen kívül hagyni, ha a hatályos szervezeti törvények minden jogos és okos igényi kielégítenek és semmi kívánni valót meg nem hagylak. Mivel azonban köztudomás, hogy ez nincs így, a mint az különben eddigi előterjesztéseinkből és az alábbi fejtegetésekből is ki fog tűnni; mivel a birósági szervezetet megalapító jogszabályaink számos törvényben szétszórva, ál nem tekinthető alakban vannak hatályban ; mivel tartalmuk részben egészen elavult, részben pedig már nincs teljes összhangzásban változott intézményeinkkel és életfelfogásainkkal : mindezek a szempontok el nem engedhető szükségesség gyanánt tüntetik föl az egész birósági szervezetnek egységes törvénykönyvben átalakítását. S bárha nem vagyunk hívei annak az iránynak, a mely mindenben és mindenkor a külföld példájára hivatkozik, mert hiszen mi önmagunkból is tudunk a sajátos viszonyainknak jól megfelelőt alkotni: mégis ut/lunk arra, hogy pl. Ausztria polgári perrendtartásának megalkotásával eg)időben (1898) újjáalakította bírói szervezetét legapróbb részleteiben; hogy a Németbirodalom ugyanígy cselekedett 1877-ben és hogy az utóbbi az azóta történt változtatásokat egybefoglalva bocsátotta közzé 1898-ban a Geriehlsverl'assungsgesetznek — azóta újból változott — addig módosított szövegét. De különben is, a jogszabályok számának gyarapodásával mindenütt oda törekednek, hogy az ugyanainaz anyagra vonatkozókat egységes egészbe foglalják egybe, inert csak így biztosítják a könnyű áttekinlhetés melleit az alkalmazás könnyűségét is, így kerülnek el számos léves értelmezési az azzal járó ellentétes döntésekkel, és így Óvják meg a korábbi jogszabályt is az elfeledés és elavulás veszélyétől. Egyetlen érv sem szólván tehát a birósági szervezetnek egységes alakban megalkotása ellen, minden érv pedig mellette: kizártnak tartjuk, hogy Nagyméltóságod helyes, gyakorlati érzékével n/ az utóbbiak álláspontját tegye a magáévá. II. Az új birósági szervezetben magától értődőén a bírói függetlenség mennél hatásosabb továbbfejlesztésének kell a legfőbb irányadó szempontnak lennie. Igaz, hogy ennek igazi alapja az intéző köröknek és a bíráknak maguknak magas tudományos képzettsége és műveltsége, a léleknek az önbecsülésből és tiszteletreméltó önérzetből származó függetlensége és energiája, mert csakis ez adja meg a birói hivatásnak erkölcsi felsőbbségét és súlyát, a melyet semmiféle külső szabály nem fokozhat, hanem legfölebb csak erősíthet. De épen ezért szükség van olyan rendelkezésekre, a melyek ezt a függetlenséget köztudattá és közérzéssé teszik. Mert a birói függetlenség nem a biró személyének kedvezménye vagy kiváltsága, hanem a társadalom oltalmának leghatásosabb eszköze, a pillanatnyi érdek vagy czélszcrűség hatása alatt cselekvő végrehajló halalommal szemben a törvény lensége mindenkivel szemben és minden esetben rendíthetetlen erősséget találjon a független bíróságban. Épen ezért a jogszolgáltatást sem szabad, még pedig legkevésbé pillanatnyi és egyéni kormányzati kényelmi szempontokból adminisztratív, bureaukratikus gépezetté lenni bizonyos lársadalomrendőri czélok megvalósítására, hanem azzá az erkölcsi hal alommá, a mely az államban minden fölött uralkodik, mert a legmagasabb állainethikai föladatok megvalósítására van hivatva. S nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy mivel a társadalomban az emberek többsége az államban működő tényezők ériékét is a szerint szokta megbecsülni^ hogy az államhalalom birtokosai azokal milyen megkülönböztetésben részesítik példa reá a képviselőház tagjainak és a hadsereg kiváltságos helyzete — épen azért a jogot szolgáltató személyeknek megbecsülése a társadalom minden osztályában, de magában az igazságügyi kormányzat körében is annál nagyobb fokú lesz, mennél inkább sikerül a jog eszméje iránt való tiszteletet fokozni minden egyesben és az egész társadalomban. Azok a külső eszközök, a melyek ehhez a magasztos czélhoz elvezetnek, számosak és sokfélék. De mivel csak együttesen teszik lehetővé a czél eléréséi: a birósági szervezetnek új törvénye mindnyájukat kell, hogy felölelje. Ezek az eszközök: a biróképzés gyökeres átalakítása; a kinevezés rendszerének megváltoztatása; az erők alkalmazásának, megoszlásának és kihasználásának a maitól eltérő rendszerrel, különösen pedig az egyéni felelősség fokozásával szabályozása; a felügyelet, a fegyelmi eljárás és a nyugdíjrendszer módosítása; az eljárási törvényeknek és az ügyvitelnek a lehelőségig egyszerűsítése és legvégül, a mit ugyan jelentőségénél lógva legelőbbre is leheltünk volna: az igazi anyagi függetlenség biztosítása. Csakis így érhető el, hogy a birósági szervezetben is diadalmaskodjék az a természetes gazdasági elv, hogy a legnagyobb eredmény a legkisebb munkaerővel legyen elérhető, a mi természetesen csak úgy következhetik be, ha kikit a leggondosabb kiszemeléssel, minden illetéktelen befolyásnak és jogosulatlan egyéni érdeknek a legerélyesebb visszautasításával, arra a helyre állítanak, a hová képzettségénél, rátermettségénél és érdemességénél fogva való és ha — magától értődőén a hatályos törvények értelmében és a birói függetlenség sérelme nélkül — mindenkit eltávolítunk onnan, a hol már képtelen megfelelő munkásságot kifejteni. Mindezek az eszközök külön-külön kifejtést követelnek. III. A biróképzés kérdésében már volt szerencsénk korábbi előterjesztéseinkben fejteni ki álláspontunkat, a melyei csak újabb szempontokkal támogatva akarunk jelezni. . Nézetünk szerint a biróképzésnek két oldala van: Az egyik az előkészítő szolgálat, a másik a továbbképzés. Az előkészítő szolgálat természetesen első sorban azoknak az ifjaknak az egyéni minőségétől függ, a kik joggyakorlatra kerülnek, ez a minőség pedig a legszorosabb kapcsolatban van a jogi szakoktatásnak kérdésével, ez utóbbi ismét a középiskola jóságával. Ezekre a szempontokra azonban elég csak rámutatnunk a végből, hogy az igazságügyi koimány mind a jogi szakoktatás kérdésének megoldásánál érvényesítse hatásos befolyását abban az irányban, hogy az a mainál alaposabb és czélhoz jobban vezető legyen, mind pedig annak idején a középiskolai oktatás reformjánál is keltse föl a figyelmei arra, hogy a nemzeti nevelés és azoknak nevelése, a kik az ország ügyeinek vezetésére lesznek hivatva, olt kapja meg alapjait, a melyek kihalnak társadalmunk egész fejlődésére és kialakulására. A mi már most magát az előkészítő szolgálatot illeti: ismételjük, hogy a ,birói és az ügyvédi képesítés közi fönnálló, a birói és ügyészi kar minősítését ok nélkül károsan befolyásoló különbséget feltéllenül megszüntetendőnek tartjuk s azl egy egységesen szervezendő vizsgálat útján véljük megszerzendőnek. Az előkészítő szolgálatot pedig egyaránt kellene ellátni bíróságnál, ügyészségnél, ügyvédnél és közigazgatási halóságnál, meri csakis a gyakorlatnak ez a sokoldalúsága lenné lehetővé, hogy a joggyakorlók látóköre bővüljön, hogy a jogélet minden terén megtelelő tájékozást szerezzen és hogy ilyen módon önmaga is könnyebben legyen képes magát elhatározni arra, hogy &z igazságügyi pályák melyikét válaszsza élete hivatásának. Viszont az igazságügyi kormány is sokkal tágabb körből választhalná ki a birói és ügyészi hivatásra alkalmas ifjakat, a mi kétségtelen előnyére válnék a közszolgálatnak. A gyakorlat idejét öt esztendőre kellene lenni, mert csakis annyi idő alatt lehetséges a szükséges tájékozódást a jog minden ágában megszerezni és annyi ismeretet gyűjteni, a mennyiből a leteendő gyakorlati képesítő vizsgálaton arra lehet következtetni, hogy a jelöli önálló működésre is alkalmas. Magától értődik azonban, hogy míg egyfelől eltörölni javasoljuk a díjtalan gyakornoki intézményt, mint az államhoz méltatlant és olyant, a mely a szegény emberre, de már a kevésbé vagyonos szülő gyermekére nézve is lehetetlenné tenné a jogi pályára lépést, addig másfelől arról is kell gondoskodni, hogy a jelöltnek a gyakorlat idejében megfelelő díjazás mellett alkalma is nyíljék olyan kiképzésben részesülni, a mely czélludalosan tartja szemmel a jelöli jövendőbeli hivatásának követeléseit. E végből azonban szükséges, hogy minden lársasbiróságnál megfelelő erők, egyéb munkától való arányos mentesítéssel, kellően beosztott tantervvel, foglalkozzanak a jelöltek kiképzésével és irányításával, mert nyilvánvaló, hogy erre a biró mai túlterheltségé melleit képtelen, arról nem is szólva, hogy nem mindegyik biró alkalmas a nevelésre és oktatásra. A joggyakorlatnak ilyen szervezése, a melleit, hogy megteremti a kívánatos kölcsönösséget a jog mezején működők közt, azzal a nagy clőnynyel is jár, hogy a joggyakorlaton levőnek nem ad, úgy, mint ma, mintegy virtuális jogot az állam részéről alkalmaztat ásr hanem az igazságügyi kormány a mainál nagyobb mértékben é nagyobb szigorral gyakorolhatja a kiválasztást (szelekcziót) alkalmas és alkalmatlan ifjak közt. Ennek az lesz a kedvező következése, hogy az előkészítő szolgálat második stádiumába: a jegyzői állásba, a legkevésbé alkalmasak már bele sem kerülnek — ^öltévé persze, hogy a kiválasztás kellő gondossággal és a rossz helyen alkalmazott különböző érzelmi mozzanatoknak lehető félreléleiével történt, mert hiszen akkor, a mikor a koz éiulckének oltalmáról és szolgálatáról van szó, a legliszlelelreméllóbb magánérdeknek is háttérbe kell szorulnia. A jegyzői állást Nagy méltóságon1 már említett átmeneti szervezeti tervezete, inén bölcsen, ki akarja vetkőztetni kizáróan segédszemééi jellegéből, a jegyzőre olyan tennivalókai óhajtván bízni, a melyek eddig a bírónak sok munkáját vették igénybe. Ezt a törekvést a magunk részéről a legmelegebben üdvözöljük, mert már többször hangsúlyoztuk, hogy míg nálunk egyfelől a biró túl van