Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület hivatalos értesítője, 1909-1910 (1. évfolyam, 1-11. szám)

1910 / 9. szám - A fegyelmi törvény módositása. Az egyesület előterjesztése az igazságügyminiszter úrhoz [5. r.]

SS gel, az egyenlően minősítettek között pedig a koridősbségel vegye figyelembe. Elnök ismertette a verseczi, illetve fehértemplomi osz­tálynak 1910. évi május hó 16-án tartóit ülésen hozott határoza­tokat. A közgyűlés elfogadja a fehértemplomi osztálynak azon hatá­rozatát, mely szerint meghatározott tartamú birói, illetve ügyészi gyakorlat az ügyvédség folytatására jogosítson. Jókuthy Miklós kir. törvényszéki biró indítványozza, hogy kerestessék meg az egyesület igazgatósága az iránt, hogy legyen az igazságügyminiszternél lépé­seket a tekintetben, miszerint az dgazságügyi Közlönye-be az összes itélő lábiák és a kir. Curia elvi jelentőségű határozatai megjelenje­nek, mert a birák és ügyészek nagy része nincsen olyan anyagi helyzetben, hogy jogi szaklapokat járasson és így nem szerez tudo­mást az egyes felső bíróságok elvi jelentőségű határozatairól. A köz­gyűlés ezen indítványt elfogadja. A közgyűlés ezután az elnök élte­tésével véget ért. A jegyzőkönyv berekesztetett, 5. Székesfehérvár. Jegyzőkönyv felvételeit Székesfehérváron az Országos Birói és Ügyészi Egyesület székesfehérvári osztályának 1910. évi szeptember hó 15-én d. e. 12 órakor tartott rendes közgyűléséről. Elnök: Balog Ferencz, kir. it. táblai biró. Jegyző: Köhler Jenő, kir. törvényszéki jegyző. Jelen vannak: Balog Ferencz, kir. Ítélőtáblai biró, Chapó Gyula, Sárkány Ferencz, Rhuz Gyula királyi törvényszéki birák, dr. Borsos Endre, kir. járásbiró, Seidel János, dr. Békés Gyula. Köhler Jenő. dr. Horváth Gyula, kir. törvsz. jegy­zők, <h: Ke/li-i- Károly, Gó'rze Eleméi', joggyakornokok, dr. Tóth István j. bir. joggyakornok. Balog Ferencz elnök az ülést megnyit­ván, a jegyzőkönyv vezetésével megbízza Köhler Jenő kir. törvény­széki jegyzői, hitelesítésére pedig felkéri Chapó Gyula kir. tör­vényszéki birót és Seidel János kir. törvényszéki jegyzőt. Dr. Borsos Endre litkár ismerteti az Országos Birói és Ügyészi Egyesületnek 1910 október hó 16-án d. e. 9 órakor Győrött tartandó rendes közgyűlésének napirendjét. A napirend 1 — 2. pontját az osztálygyű­lés tudomásul veszi. A napirend 3-ik pontjára, vagyis a tagsági díjak megállapítására vonatkozólag Sipos Sándor kir. törvényszéki biró indítványozza, hogy a tagsági dijak fokozatosan állapíttassanak meg és pedig úgy, hogy a birók és ügyészek tagsági díja a régi hat korona maradjon, ellenben a jegyzőké négy koronára a jog­gyakornoké pedig két koronára szállíttassák le. Az osztály gyűlés ezi az indítványt egyhangúlag elfogadja. A napirend 4—7. pontja: Tu­domásul szolgál. A napirend 8—9-ik pontjánál Rhúz Gyula királyi törvényszéki biró indítványozza, hogy az alapszabályok 11. és 26. §-ai változatlanul tartassanak fenn, mert a tervezett módosítások bármelyike is az osztályok anyagi megterhelletésére vezetne. Sipos Sándor kir. tvszéki biró ezzel szemben Bary Józsel és Hubert Ottó együttes indítványát pártolja és azt elfogadásra ajánlja. Seidel János kir. is széki jegyző és dr. Borsos Endre kir. járásbiró a nagy­váradi osztály indítványát tartják nem csak. helyesnek, hanem szük­ségesnek is. Azzal az előnnyel szemben, mely abból származik, hogy az osztályok elnökei az igazgatóság rendes tagjai lesznek, az igazgatóság tanácskozásaiban részi vesznek, és a határozathozatalba befolyhatnak, számba sem jöhet az anyagi megterhelletés kérdése, mert hiszen az osztályok az igazgatóság ülésein csak akkor fogják magukat képviseltetni, ha ezi valamely fonlosabb érdek leszi indo­kolttá. Az osztály-gyűlés többsége a nagyváradi osztály indítványál leszi magáévá és ajánlja elfogadásra. A napirend 10—12. pontjait az osztálygyűlés magáévá teszi és elfogadásra ajánlja. Elnök felteszi a kérdési, hogy az osztály kivánja-e magát az évi rendes közgyű­lésen képviseltetni? Az osztály a Győrölt az 1910. é\i október hó 16-án tartandó évi rendes közgyűlésen való képviseltetésére dr. Borsos Endre kir. jbirót kéri fel és részére e célra a pénztárából 50 koronát kiutalványoz. Seidel János pénztáros jelenti, hogy Hajdú Dezső móri kir. járásbirósági jegyző az os/tály titkárához inlézell levélben kérte magát a tagok sorából töröltetni. Az osztály gy űlés Hajdú Dezsőnek az egyesületből való kilépését — de csak 1911. évtől kezdődő hatállyal — tudomásul veszi és a nevezettel e hatá­rozatról azzal értesíti, hogy az 1911. évig esedékes tagdijai az alap­szabályok 6. §-a éneimében ide befizetni tartozik. Több tárgy nem lévén, elnök az ülést bezárta. 6. Torda. Jejjj zőkönyi felvétetett Tordán, 1910. évi szeptember hó 18-án, az Országos Mirói és Ügyészi Egyesület tordai osztályának oszlályüléséről. Jelen vannak: Dr. Szász Iván elnök, Dózsa Ferencz titkár, dr. Ujvárossy Miklós pénztáros. Laber Viktor jegyző. Vájna Vincze, Budovszky János, /lér-ey Lajos. dr. Bencsik István, Farkán Sándor, Gegesi Árpád. Jakabot .Mihály. Baksay József, dr. Dézsi Ferencz. Molnár Miklós, dr. Endes Gábor. Elnök az oszlálygyülésl megnyitván, a megjeleni tagokat üdvözli, egyúttal megállapítja, hogy a vidéki tagok is a gyűlésről értesítve lettek. Ezután elnök ismerteti a tárgysoroza­tot és felhívja dr. Ujvárossy Miklós pénzlárnokol számadásai elő­terjesztésére. Az 1910. évi költségirányzatot a következőkben van szerencsém előterjeszteni. Bevételek: 1909. évi pénztári maradvány [86 kor. 35 fill., 1909. évi hátralékos tagsági díj 30 kor.. 1910. évi tagsági díj 32 tag után 192 kor., remélhető két új lag után 12 kor. ; összesen 420 kor. 35 fill. Kiadások: A befolyt ISO koroná­ból (1909. évi tagsági díjból) a központi egyesületnek elküldendő 75<)/o, 135 kor. Á hátralékosok díjából 22 kor. 50 fill., az 1910. évi díjakból elküldendő lesz 153 kor., az 1910. évi közgyűlési kiküldöllek költségei 50 kor., irodaszerek, postadíj KI kor., szolga díja 10 kor. Előre nem látható költségek 20 kor.; összesen 400 kor. 50 fill. Az előirányzói! bevétel tehát 420 kor. 35 fill. Kiadás 400 kor. 50 fill. Maradványként mutatkozik tehát 19 kor. 85 fillér. Az 1909. évi tagdíjakból a központot illető 135 korona a holnapi napon fog elküldetni Az osztálygyűlés az előirányzatot elfogadja, az idei költségvetést ekkép megállapítja. Ezután Budovszky János a számvizsgáló bizottság nevében előterjeszti, hogy a számadásokat megvizsgálták, úgyszintén a pénztárt, azokat rendben találták, miért is ajánlja a gyűlésnek, hogy a pénztárosnak és választmánynak a lelmenlvény adassék meg. A gyűlés a számvizsgáló bizottság jelentése alapján a pénztárnoknak és választmánynak a felmentvényt meg­adja. Dózsa Ferencz titkár közli a választmány javaslatát a társ­elnöki állás és egyéb megüresedendő tisztségek betöltéséi illetőleg, minekután az oszlálv gyűlés a választmány javaslatához képest: társ­elnökké Vájna Vincét, helyébe választmányi tagul Héczey Lajost, a számvizsgáló bizollsag rendes tagjaiul: Budovszky János, Farkas Sándor és Jakabos Mihály, pótlagokul : dr. Dézsi Ferencz és dr. Várady Béla egyesületi tagokat választja meg egyhangúan, litkár előterjesztésére, az osztálygyűlés a győri közgyűlésre dr. Ujvárossy Miklós és Dózsa Ferencz egyesületi tagokat választja meg egyhan­gúan kiküldőitekül. Ezután Baksay József ama bejelentéséi, hogy a győri közgyűlésre saját költségén ő is elmegy, az osztálygyűlés örömmel tudomásul veszi. Ezután titkár ismerteti a fehértemplomi osztály állal 1910 évi május hó 16-án, és a pozsonyi osztály által 1910 június hó 19-én felveit jegyzőkönyvben foglaltakat. Az osz­tálygyűlés mindenekben egyetért a választmánynyal, felkéri a köz­gyűlési kiküldőitekéi, hogy a választmány határozatához tartsák ma­gukat s olyan szellemben járjanak el. Felszólalni senki sem kívánván, elnök az osztály gyűlést berekeszti. 7. Komárom Jegyzőkönyv felvétetett Komáromban 1910. évi szept. 23-án az Országos Birói és Ügyészi Egyesület komáromi osztályának üléséről. Jelen voltak : Zsindely Ferencz, kir. ítélőtáblai biró, társelnök, Gombos Kálmán, dr. Gezzerth Elek, Katona Sándor, kir. járásbirák, Csajághy Károly, kir ügyész, Stojanovits Sándor, dr. Nagy Béla, Doma István, I iltek B. Zoltán, Körmendy Alajos, Pécsvárady Sándor, dr. Kársai/ Sándor, kir. trvszéki jegyzők, dr. Farkas Jenő. kir. jb. joggyakornok. Elnök az ülést megnyitja s közli, hogy az ülés lágyai: 1. Az osztály elnökének lemondása. Az osztály egy­hangúlag kimondja, hogy az elnöki tiszt elvállalására dr. Kéri Miklós kir. trvszéki biró ural újból felkéri és Csajághy Károly, titkárt, vala­mint dr. Karsay Sándort megbízza, hogy az osztály ezen határoza­tának közlése melleit dr. Kéri Miklóst kérjék fel az elnök tiszli újbóli elfogadására. 2. Az 1910. évi oki. hó 16-án Győrben tar­tandó közgyűlésen az osztály képviseltetésével: dr. Karsay Miklós elnököt és Csajághy Károly titkárt, azzal bízza meg, hogy az osztályt a közgyűlésen az alapszabályok 29. §-a értelmében külön-külön gyakoriandó szavazaii joggal képviseljék. 3. dr. Kársai Sándor, kir. trvszéki jegyző beszámol a szabadkai jegyzői kongressusról és rövi­den ismerteti a szabadkai memorandum tartalmát. Határozat: a) A komáromi oszlálv kimondja, hogy a bírósági jegyzőknek 1910. évi szept. hó 1 1-én Szabadkán tartotl gyűlésén hozott hatá­rozatát helyesnek, a jegyzők kívánságait méltányosnak és sürgősen leljesítendőknek találja s őket a megvalósításra irányuló törekvésük­ben a legmelegebben támogatja; b) kimondja továbbá hog) a Győrött 1910. évi október havában tartandó é\i rendes közgyűlésnek tárgysorozatára kitűzni kívánja s azon indítvány óhajtja lenni, hogy: «az Országos Birói és Ügyészi Egyesület mondja ki, miszerint a jegyzőknek helyzetük anyagi és erkölcsi javítására irányuló törekvé­sét jogos és méltányos kívánságaik mielőbbi teljesítését szükségesnek tartja, a jegyzők a szabadkai mellett a legmelegebben állást foglal és illetékes helyen annak sikere érdekében a maga részéről is közbenjár.» Elnök jegyzőkönyvhitelesítőkül Gombos Kálmán, kir. járásidról és dr. Karsay Sándor, kir. trvszéki jegyzőt kéri fel. Más tárgy nem lévén, az üiést berekesztene. fRÍNKUN-TÍRSUU! «<0N&ÍJ».

Next

/
Thumbnails
Contents