Nemzetközi jog tára, 1934 (10. évfolyam, 1-5. szám)
1934 / 4. szám - Külföldi honosok magyarországi hagyatékára alkalmazandó anyagi öröklési jog
33 Jogi iróink második csoportja azt tanítja, hogy a magyar bíróságok külföldi honosok magyarországi hagyatékára, amennyiben tételes jogszabályok vagy nemzetközi szerződések máskép nem intézkednek, az örökhagyó hazai jogát (lex patriae) kötelesek alkalmazni, tekintet nélkül arra, vájjon az örökhagyó hagyatékát ingó vagy ingatlan javak alkotják. Ezen nézetet vallják Fodor (Magánjog, I. k. p. 150.) minden indokolás nélkül, Berinkey (Jogtudományi Közlöny 1. a), Wittmann (Márkus: Magyar Jogi Lexikon, V. k. Budapest 1909. p. 595— 596.) és Löw Lóránt (p. 4.) azon helyes indokolással, hogy a hagyatékra, mert az öröklés egyetemes utódlást, universális successiót állapít meg, csak egységes jog alkalmazható. Ez volt a m. kir. Kúriának állandó gyakorlata,2) csak az érthetetlen, hogy miért tekintette a Kúria ezen egységes jognak a nemzetközi magánjog régibb elmélete szerint az örökhagyó utolsó lakhelyének jogát (lex domicilii), holott a magyar törvények értelmében a lakhely joga csak subsidiariter jön tekintetbe, ha esetleg az örökhagyó honossága meg nem állapítható (v. ö. p. o. a házasságjogi törvény 119. §-át). Nem szenved kétséget, hogy de lege ferenda azon véleményt kell elfogadnunk, melyhez jogi íróink második csoportja csatlakozik, mert azon felfogás, mely az ingatlan vagyont, mint egy unversitas juris alkatrészét is, a lex rei sitae uralmának veti alá, a középkori feudális mentalitás folyománya és nem egyeztethető össze az egyetemes jogutódlás elvével (Ferenczy p. 256.), mert ha ugyanazon hagyatékra nézve alkatrészei minősége szerint különböző jogokat alkalmazunk, oly bonyodalmak állnak elő, melyeknek elkerülése éppen a nemzetközi magánjognak elsőrendű problémája. Az újabb nemzetközi magánjogi jogfejlődés tehát a nemzetközi vonatkozású hagyatékokra nézve az örökhagyónak hazai jogát tekinti mérvadónak, tekintet nélkül arra, vájjon a hagyatékot ingó vagy ingatlan javak alkotják (kivétel csak a végrendelet alakiságai tekintetében a locus regit actum már említett elve). Ezt a szabályt fogadta el legelőször az olasz codice civile (disp. 8. cikk): „Le successioni leggitime e testamentarie perö, sia quanto aH'ordine di suocedere, sia circa la misura dei diritti successorii e la intrinseca validitá delle disposizioni, sono regolate dalia legge nazionale della persona, delfa cui ereditá si tratta; di qualunque natura siano i beni ed in qualunque paese si trovino"; továbbá az 1896. évi német polgári törvénykönyv, Einführungsgesetz Art. 25.: „Ein Auslánder, der zur Zeit seines Todes seinen Wohnsitz im Inlande hatte, wird nach den Gesetzen des Staates beerbt, dem er zur Zeit seines Todes angebörte" és Einführungsgesetz Art. 24.: „Ein Deutscher wird, auch wenn er seinen Wohnsitz im Auslande hatte, nach den deutschen Gesetzen beerbt." Az 1904. évi hágai negyedik nemzetközi magánjogi konferencia már említett egyezménytervezete is (Pro2) Felsorolja a döntvényeket indokolásaikkal Löw (p. 11—15). Egy esetben a Kúria nem az örökhagyó utolsó rendes lakhelyéinek, hanem honosságának jogát tekintette mérvadónak (Mdt. III. k. 160. sz. p. 246.).