Nemzetközi jog tára, 1933 (8. évfolyam, 1-5. szám)

1933 / 4. szám - Általános békerevizió vagy a trianoni szerződés külön reviziója

34 Ilymódon megállapítható, hogy Csehszlovákia azt a feltételt, amely mellett Magyarország a trianoni szerződésben a Ruténföldről „lemondott", a mai napig sem valósította meg, Románia szintén nem váltotta be a székely és szász közületek részleges autonómiája tárgyában tett igéretét s az utódállamok általában, de különösen Jugoszlávia és Románia, nem teljesítik a kisebbségi szerződésekből rájuk háramló kötelezettségeket s nem adják meg a magyar kisebbségeknek a szerződések által részükre biztosított minimális jogokat sem. Jelen alkalommal nem szándékozom foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy a trianoni szerződés aláírásánál részünkről fennforgó egész kivételes kényszerhelyzet, továbbá a minden szerződéskötéshez fogalmilag hozzátartozó kétoldalú tárgyalási elvnek a béketárgyalásokon való teljes mellőzése mennyiben befolyásolja a trianoni szerződés érvényességét, illetve milyen vonatkozásban teszi azt megtámadhatóvá. Ezek a szempontok a világháború utáni békeszerződések érvényességét általában érintő problémák. Mégis e gondolatkörben egy minket igen súlyosan érintő körülményre rá kell mutatnom. A világháborút befejező u. n. békekötésekig a közép- és újkorban a békeszerződések megkötésének módja az volt, hogy az ellenségeskedések megszüntetése után a hadviselő államok meghatalmazottai összejöttek konferenciára és kölcsönös eszmecsere után állapították meg a békeszerződés feltételeit. Ez volt a modus procedendi akkor is, ha az egyik fél teljes mértékben kapitulált. így jártak el a világháború alatt a Központi Hatalmak a brestlitovszki békekötésnél Oroszországgal és a bukaresti békekötés alkalmával a teljesen legyőzött s magát kényre-kedvre megadó Romániával szemben. Napóleon győztes háborúi után a békeszerződés megkötése előtt mindig tárgyalt a legj^őzött államokkal s 1871-ben Bismarck is hosszas tárgyalások után kötötte meg a frankfurti békét a teljesen legyőzött' Franciaországgal. Ettől a nemzetközi jogban általánosan elfogadott békekötési módtól teljesen eltekintettek az entente-hatalmak a világháború után, amikor P. Fauchille megállapítása szerint13) az ókori Róma gyakorlatához visszatérve, egyoldalúan határozták meg a békeszerződések rendelkezéseit s azután azokat egyszerűen közölték a legyőzött államok kiküldötteivel. A legyőzött államok delegációi megtehették ugyan észrevételeiket a velük közölt békefeltételekre, de tárgyalni nem ültek le velük a győ13) Paul Fauchille, Traité de droit international public. Tome II.Guerre et neutralité p. 1034.