Nemzetközi jog tára, 1930 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 1-2. szám

13 szerinl ez a Bsz. kiterjesztő magyarázata volná, amely semmivel sincs indokolva. Ezen Ítélet meghozatala után tárgyalták a vegyes döntőbíróságok a magyar tisztviselők illetménypereit, amelyekben ugyanazon jogkérdést kellett eldönteni, mint a Tánczos-perben. Groschmidt Béni egyetemi tanár szakvéleményében nagyon szépen kifejtette ugyan, hogy a tisztviselőnek az illetményhez való joga magánjogi természetű, azonban ez sem segített épen úgy, mint Tomcsányi professzor kitűnő szakvéleménye sem és nem segített Gilbert Gidel párisi nemzetközi jogi professzor nagyszerű szaktudása és fényes szónoki készsége. Valamennyien kifejtetlék, hogy különbséget kell lenni a tisztviselő és az állam közötti jogviszony két eleme között és pedig a szolgálatra vonatkozó közjogi elem és az illetményekre vonatkozó magánjogi igény között. A tisztviselői fizetést mindig úgy tekintették Magyarországon, mint a tisztviselő magántulajdonát és ezen az alapon a tisztviselők illetményeinek mint magánjogi követelésnek alapul vételével hiteltnyujtó vállalatok és egyéb üzleti vállalkozások is alakultak. Kétségtelen tehát, hogy megvolt a rendelkezési joguk illetményeik fölött, ami az egyik eleme a magánjogi természetű követelésnek. A másik eleme az, hogy a követelés bírói úton legyen érvényesíthető. Azon követelés tehát, amely fölött a jogosult rendelkezik s amelyet független bíróságok előtt érvényesített magánjogi természetű, vagy legalább is analóg a magánjogi természetű követelésekkel. A Vegyes Döntőbíróságok előtt a Tánczos-féle peren kívül hasonló tisztviselői illetményperek nem voltak folyamatban és ezért a felperesek jogi álláspontjának alátámasztása céljából a Vegyes Döntőbíróságok joggyakorlatából csak olyan döntésekre hivatkozhattunk, amelyek a hatáskörre vonatkozólag általános természetű kijelentéseket tartalmaznak. Ilyen pld. a Société du Carburateur Zenith c/a Német Állam perben hozott itélet indokolása: ,,a Bsz. 297. cikke (megfelel a Trianoni Bsz. 232. cikkének), amidőn javakról, jogokról és érdekekről beszél, nemcsak azon eseteket érti ez alatt, amidőn a felperesek tulajdonát sértették meg rendkívüli háborús intézkedéssel, hanem ellenkezőleg a javak, jogok és érdekek kifejezés elég tág, hogy minden olyan esetre alkalmazható legyen, amidőn akár közvetlenül, akár közvetve valamely szövetséges állampolgár kárt szenvedett." (Itéletgyüjtemény 3-ik kötet 669. old.) Ugyanezen elvet kell alkalmazni a magyar felperesekre, akik a Trianoni Bsz. 250. cikke alapján perelnek. Ezenkívül még számos hasonló Ítéletre hivatkoztak a magyar felperesek annak igazolására, hogy a javak, jogok és érdekek nemcsak a szorosan vett magánjogokra, hanem mindennemű jogokra vonatkoznak. A Magyar—Cseh-Szlovák VDB. elutasító ítéletének 2-ik indoka az, hogy személy elleni intézkedésről van szó, amely a VDB-ok joggyakorlata szerint nem tartozik hatáskörükbe. Az kétségtélen, hogy kizárólag a személy elleni inlézkedések folytán támasztott kártérítési igénvek érvényesítése nem tartozik a Vegyes Döntőbíróságok hatáskörébe, még pedig azért, mert ezeket a Jóvátételi Bizottság hatáskörébe utalták. Ez azonban csak a Szövetséges és Társult Hatalmak állampolgáraira vonatkozik, tekintve, hogy a magyar állampolgárok a Jóvátételi Bizottsághoz nem fordulhalnak. Ilyen személy