Nemzetközi jog tára, 1930 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 1-2. szám

14 •elleni ' intézkedések a letartóztatás, testi fenyítés, internálás, besorozás az ellenséges hadseregbe stb. Ilyen intézkedések folytán keletkezeti kárigények érvényesítése valóban nem tartozik a VDB. hatáskörébe. Oda tartozik azonban az ilyen irányú intézkedés akkor, hogy ha ennek hatásaként az illető anyagi kárt szenvedett. A tisztviselő és az állam közötti jogviszony kettéválasztására, kétféle alkatelemére itt is hivatkozhatunk. A szolgálati viszony közjogi természetű és a szolgálatból való elbocsájtás „személy elleni intézkedés". Az illetményekhez való jog magánjogi természetű. Ha tehát a szolgálatból való elbocsájtás az illetmények megvonását eredményezte, akkor olyan személy elleni intézkedésről van szó, amelynek következtében anyagi kár érte az illetőt. Elképzelhető ugyanis olyan eset, hogy egy tisztviselőt felfüggesztenek állásából, de továbbra is folyósítják illetményeit. A magyar tisztviselők eseteiben azonban az illetményeket is azonnal megvonták, tehát az intézkedés az illetmények ellen irányult. Azonban még ha személy elleni intézkedésnek tekintik a megszálló hatóságok eljárását, akkor is illetékes a Vegyes Döntőbíróság, mert a sérelmes intézkedés következménye volt az illetmények megvonása, tehát végeredményképen olyan intézkedés történt, mely a felperesek „javait, jogait és érdekeit" sértette. A Vegyes Döntőbíróságok gyakorlatában találunk erre vonatkozólag egy egész tipikus esetet. A Wernlé c/a Német állam elleni perben egy francia perelte a német államot, mert internáltatott és ennek folytán kárt szenvedett. A VDB. magáért az internálásért kivánt kártérítés elbírálására nem tartotta magát illetékesnek, azonban az internálás következtében felperest ért anyagi károk folytán támasztott igények elbírálására hatáskörét megállapította és a német államot kártérítésre kötelezte, azt mondván, hogy: „A Békeszerződésben említett háborús kivételes intézkedések" alatt mindennemű oly intézkedéseket kell érteni, amelyeknek az volt, vagy az lesz a hatása, hogy az illető anyagi kárt szenvedett. Ezen intézkedéseknek tehát nem a célját, hanem a hatását kell nézni és figyelembe venni, hogy ha valamely intézkedésnek a céíja egy szövetséges alattvaló személye ellen irányult is, hatása kiterjedhet ezen állampolgár javaira, jogaira és érdekeire. Azon esetben pedig, ha ezen hatás az említett javakban, jogokban és érdekekben kárt okozott, akkor ezért kártérítésnek van helye." Hozzáfűzi még az ítélet, hogy: „Ezen szövegbeli és jogi indokolás mellett figyelembe veendők a méltányossági szempontok is. A Német állam ugyanis megtehette azt, hogy csak a szövetséges alattvalók személye ellen foganatosított intézkedéseket, javaik ellen pedig nem, mert ezekre nem is volt szükség, hiszen a személy elleni intézkedés a letartóztatás, vagy internálás maga után vonta a kivánt eredményt. Méltánytalan volna tehát megfosztani a szövetséges állampolgárt kártérítés iránti jogától csak azért, mert személyében is kárt szenvedett." Még számtalan esetet soroltak fel a felperesek a Vegyes Döntőbíróságok joggyakorlatából és hivatkoztak arra, hogy a Békeszerződésnek nem a szövegét, hanem a szellemét kell alkalmazni, azonban mindez nem használt. A Magyar—Jugoszláv VDB. nemcsak az Adamkovics-perben, hanem az előtte eddig folyt összes perekben azt az elvet szögezte le, hogy ha magyar állampolgár a 250. cikk alapján kártérítési igénnyel fordul a VDB-hoz,