Nemzetközi jog tára, 1930 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 1-2. szám

10 I életbeléptetése előtt elboesájlották, sok esetben csendőrökkel dobatták ki őket hivatalaikból. Előfordul azonban sok más variáció is. Egyes helyeken nem is hivták fel a tisztviselőket eskütételre, hanem egyszerűen elávolílották őket, máshol letették az esküt s ennek dacára távozniok kellett stb. Egy tekintetben nem volt eltérés az elintézés módjában: semmiféle fegyelmi, vagy más eljárást nem indítottak és az elbocsátás napjától semmit sem fizettek. így nagyon sok liszlviselő földönfutó lett, birák, pénzügyi tisztviselők, vasutasok, tanilók, akadémiai tanárok, erdészek ezrével maradtak kenyér nélkül s kénytelenek voltak bútoraikat, ruháikat eladni, hogy családjukkal együtt éhen ne vesszenek. Egy részüket azonnal áttoloncolták a demarkációs vonalon, más részük ott nyomorgóit még hónapokig. Az utódállamok ezen eljárásukkal nyilvánvalóan megsértették a nemzetközi jogelveket és a Tr. Bsz. rendelkezéseit. Felperesek keresetükben előadták, hogy a Tr. Bsz. csak 1921. július 26-án lépeti éleibe s hogy 1918. november 3 után fenti időpontig Magyarország fegyverszüneti állapotban volt szomszédaival. Ezen időtartam alatt a nemzetközi jog általános szabályai voltak érvényben a megszállásra vonatkozólag, amelyeket a művelt nemzetek elfogadtak és általában be is tartottak. Ezen szabályok szerint a megszállás vagy elfoglalás egyedül nem jelenti az új területek megszerzését. Bonfils szerint, „az erőszakos birtokbavétel csak egyszerű és erőszakos tény. A győztes birlalatát a legyőzött kifejezett, vagy hallgatólagos beleegyezésével joggá kell változtatni. A' birtokbavételt békeszerződéssel kell szentesíteni." A megszállásra vonatkozó hágai egyezményekben csak a már előzőleg létezett szabályokat fektették le. Ezen egyezmények 45., 46. és 48. cikkeiben „A szárazföldi háború törvényeire és szokásaira vonatkozó szabályok" cím alatt a következőket olvassuk: „tilos a lakosságot hűségeskü letételére kényszeríteni," ha a megszálló hatalom adót szed, akkor az ő kötelessége az is, hogy viselje az adminisztráció költségeit ugyanoly mértékben, amint azokat a törvényes kormány viselte." Nem volt vitás, hogy a megszálló csapatok azonnal végleg berendezkedtek s az adókat is beszedték. A belgrádi fegyverszüneti szerződésben még az is ki volt kötve, hogy a megszállott területen a polgári közigazgatás a magyar kormány kezében marad. Mindezek dacára a szerb-, román- és cseh hatóságok a magyar tisztviselőket azonnal elbocsájtották s ki is toloncolták, vagy egyéb módon kényszerítették őket a megszállott terület elhagyására. A fizetésüktől, végkielégítésüktől, nyugdíjuktól megfosztott tisztviselők a Tr. Bsz. 250. cikke alapján pert indítottak a VDB-ok előtt az utódállamok ellen s kérték fizetésüket az elbocsájtás napjától 1921. július 26-ig terjedő időre. Az alperes államok mind a 3 VDB. előtt pergátló kifogást emeltek, azt állítván, hogy a fizetési igények érvényesítése nem tartozik a VDB-ok hatáskörébe. A hatáskör kérdéséről azután mélyenjáró vita folyt a csehmagyar és a magyar—SHS. VDB. előtt úgy írásban, mint szóban s a szóbeli tárgyalások Luganoban és Bernben, a felperesek álláspontját e sorok irója és Gidel Gilbert párisi egyetemi tanár fejtette ki, a magyar kormányt dr.