Munkásügyi szemle, 1919 (10. évfolyam, 5-12. szám)

1919 / 9-12. szám - Falu és kommunizmus

egyenlő haexnosságu értékűek legyenek, azokat nem egy egy darabban nzábták ki hanem a hatirt több dűlőre osztották, amelyekbe lenelőleg egységes minőségű földeket foglaltak és mindegyik családi telekhez mindegyik dűlőben adtak részt- Az Ilyen telkeket azután a családok évről évre felváltva mfvtlték és használták, évenként sorsot húztak afelett hogy melyik család melyik telket kapja meg. Mikor a hármasvetésforgó - őszi, tavaszi ugar — rendszere meggyökeresedett, az újraosztást sokhelyt már három évi Időközökre hagyták, majd még*több évre, mert az egyet gazdák megszokták, megszerették az általuk mívelt és javított telkeket, végül az újraosztások igen ritkák lettek és kijöttek a divatból. De azért a föld tulajdonosa mégis a község, illetőleg az azt képező nemzetség maradt, ezt mutatta a telkek visszaszállása a községre, halálesetek, majd csak örökös nélküli halálesetek után, az elővételi jog eladásoknál, az elzálogosított birtokok visszaszállása, aminőről a bibliai zsidóknál is tudunk. A község még nagy mértékbén rendelkezett az egyesek vagyoni és munkaerejével, meg is fenyíthette, birtokától esetleg meg is foszthatta az egyest, viszont védelmet és támogatást is nyújtott neki. Az Ősfaluba az egyesek családi közösségeik útján kapcsolódtak be. Ha az akkori kezdetleges viszonyokra a későbbi jogtudomány műkifejezé, seit akarjuk alkalmazni, azt mondhatjuk, hogy a földek tulajdonjoga a törzset, a népet, vagy ha úgy tetszik, az államot, a birtoklás a községet illette meg. A család keretében, ennek megbízásából és küldetésében dolgozott az egyes úgy a családi telken, mint a közös használatban maradt községi földterületen. A családban találta meg elsősorban élelmét is- Az egyes ily részcsaládok ugyan nem mindig szorítkoztak egy munkaképes házaspárra, ennek kiskorú gyermekeire és öregszüleire. Sokszor több nem zedék maradt együtt egy-egy ilyen szűkebb családi kötelékben még a közös törzsszülők elhalálozása után is. Ennek az intézménynek hozzánk legközelebb fennmaradt példája a délszláv házközösség, amelyben egy éppen nem mindig valamely merev örökösödési rend által kijelölt férfi és női családfő intézi patriarchális hatalommal és szinte tulajdonosi rendelkezési joggal a nagy család munkáit, gazdálkodási ügyeit, piacüzleteit. Az egyes családok alá a régebbi időben rabszolgák is taríoztak, bár, miként Spártában arra is volt példa, hogy a rabszolgák a közösség tulajdonában maradtak. Az ősfalvak és földmívelő családok kommunizmusa bizonyára nem felelt meg valamely utópisztikus eszménynek. Igaz, hogy az egyesek bennük sokkal nagyobb mértékben találták meg legegyszerűbb életszükségletük biztosítását, mint az anarchikus időkben, aminő pl. a középkorvégi nagy parasztkifosztás után következett. Az ilyen faluközösségben még a munkaképtelenség idejére is tűrhetően biztos volt a száraz kenyér. Innen di azokban élők nagy gyermekáldása és rendszerint szelid, békés lelkülete. Azonban fenékig tejfel azért ott sem volt. Messzebb menő munkamegosztásra és specializálásra a falu és családi közösség nem nyújtóit módot, sót az eredményesebb termelésre irányuló egyéni kezdeményezést is csirájába fojtotta a mások bizonytalan közreműködésétől való függés, az egyéni munkaeredmér.y egyéni élvezésének csak ily korlátozott lehetősége. Az egyenlőség eredményét ezek a községek nem valósították meg. A család és nemzetségfők, akik most már sokszor éppen a legöregebb nemzedékből kerültek ki, valamint egyes erőszakosabb, ravaszabb lakosok a többiek rovására elég sok előnyt vettek igénybe.