Munkásügyi szemle, 1919 (10. évfolyam, 5-12. szám)
1919 / 9-12. szám - Az orvosi foglalkozás szocializálása
Ionos veszedelemben voltak. A kapcsolótáblára szerelt vetetettek és kétaülékek egy részét mott átszerelték. Viszont egy szövőgyárban « háború aUn »aén hiány miatt Diesel-motort állítottak lel, amely a fonoda közepébe került, anélkül, hutfy a motorhelyiséget • maga két köbméter petróleum-kernelével a gyár többi részétől tűzbiztosan cihatárolták volna. A petróleumot hironi helyen is raktl roziák és a fonóműhclyen keresztül nyitott kannákban hordták a géphájba. A azakosztá'y elkészítette az épület tűzbiztos elhatárolási tervéi, a petróleum rak tárának áthelyezése és a petróleumnak a kazánházba való alkalmas beszállításának kérdése most áll tervezés alatt. Igen sok tennivalót talált a szakosztály a malmokban, amelyeknek tűzbiztonsága igen elhanyagolt volt. Egy kel mintasierű malomban szerzett tapasstalal alapján most készülnek a részlete* tarvek. A faipari telepeken is megkezdődött a szakosztály munkája. Az eddig történt előzetes tájékozódás alapján a szakosztály az egyik meglevő gyár berendezését fogja mintaszerűvé átalakíttatni. Hasonló Irányú felvételek folynak egyik gyufagyárban is és agy az itteni, mint pedig egyik repülögyár munkásvédelmi berendezéseit mintaszerűen át fogják alakítani. A kÖ7-aktárban történt tűz után tartott vizsgálat so.án megállapították, hogy az épükiek gondosság nélkül épüllek és nem gondoskodtak tűzfalakról. Az épen maradt raktárépületeket e lapasztalatnak megfelelően fogják átépíteni s azokban hldránsokat és tömlőket szerelnek fel. A szociális törvényhozás egységesítése. A német osztrák szociális közigazgatás államtitkára bizottságot küldőit ki, amely a németbirodalmi kormány képviselőjével tanácskozásokat fog folytatni a munkásbizlosltás, a muakásvédelem és a munkajog közötti különbségeknek kiegyenlítése tárgyában. A bizottsági tárgyalások előkészítése céljából a szakbizottság megállapította mindazokat a kérdéseket, amelyek a tárgyalisok anyagál fogják képezni. A már felsorolt kérdéseken kívül idetartoznak az egészségügy, a gyermekvédelem és a lakásügynek a munkásvédelemmel és a szociális kérdéssel összefüggő kérdései is A németausztriai nemzetgyűlés szociálpolitikai munkája, A Socule Praxisban dr. Arthur Glaser összefoglalja a németausztriai nemzetgyűlés szoci.il politikai munkáját. A szociálpolitika terén a régi Ausztriában sokat mulasztottak s a nemzetgyűlés 100 napos munkájával igyekezett e mulasztásokból amennyit lehetett — helyrehozni. A forradalom után Hanusch szociáldemokrata képviselő került a népjóléti hivatal élére. Első teendője a munkanélküliek segélyezéséről s a munkaközvetítés megszervezéséről szóló rendelet volt. A munkanélküliek ugyanolyan összegű segélyt kapnak, mint a betegsegélyző pénztárak keresel kép leien tagjai, megtoldva napi 1 korona pótlékkal minden eltartott családtag ut.<n Törvénybe iktatta a nemzetgyűlés a 8 órai munkaidőt, de csak a gvan üzemekre (20 munkáson felül) kiterjedő hatállyal. Eltörölték a munkakönyveket, s a szerződésszegő munkások büntethetőségét. A munkásbizlosltás megjavttása érdekében kimondották, hogy az 1000 tagnál (10.000-nél kevesebb lakossal bíró városokban 500 tagnál) kevesebb bíró pénztárakat fel kell oszlatni, Illetve más pénztárakhoz kell csatolni, a csalágtagok biztosításánál a jövedelemhatárt havi 400 koronáról 800 koronára emeltekAz otthoni munkások és a gyermekek védelmére törvényt hozott a mmzetgyülés- Ezeket már elfogadta a régi képviselőház, de megakadtak az urakházában. Hogy milyen szükséges volt a gyermekeket védő törvény, azt mutatták árstatisztikái adatok, amelyek szerint 1907-ben az iskolás gyermekek . a végzett ipari vagy mezőgazdasági munkát. Az új tőrvény egyébkent oer.t valami messze megy a gyermekek védelmében. A 12 éven aluli gyermekekéi etid'.ia J kereső munkától, a mezőgazdaságban azonban megengedi hogy könnyű munkj* végezhessenek 10 éves gyermekekkel. Esti 8 órától reggeli 7 óráig a gyermekek foglalkoztatása tilos. .„ ^ Az »angyalcsinálás« elleni törvény felhatalmazza a népjólét, állam, hogy engedélyhez kösse a 14 éven aluli gyermekek tartásba vetettt * eUe«or/w gyakoroljon a tartásba adott s a szüleiknél levő 14 éven aluli törvéavteW* gyermekek fölött. Az ipari munkások siabadságldeie. A német-osztrák kormáé* r*n delete értelmében minden betegségi biztosítási kötelezettség alá eso ifjúimmka*