Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)

1917 / 5-6. szám - A munkásbiztosító pénztárak teendői az alkoholizmus elleni küzdelemben

140 Munkásügvi Szemle déssel oly mostohán bántak és a legtöbb országban oly nagy közönynyel viseltettek iránta. Vegyük szemügyre, hogy mik lehetnek azok az okok, amelyek a pénztárakat eme állásfoglalásra bírják. Véleményem szerint az első és főok az a körülmény, hogy az alkoholizmust még mindig nem tekintik a többi betegséggel egyenértékű megbetegedésnek, hanem bűnnek, vagy a legjobb esetben oly megbetegedésnek, amely az illető pénztári tagnak önhibájából, szándékosan következett be. Ez a felfogás éppenséggel nem felel meg a tudomány mai állásának. A tudomány nem tudja szabatosan megjelölni az alkohol általános méreghatárát és az alkoholfogyasztóknak legnagyobb része —- közöttük nem csekély számban olyanok, akiket mindenki föltétlenül mértékletesnek ismer'el — alkoholfogyasztása folytán kisebb vagy nagyobb, átmeneti vagy tartós, könnyebb vagy nehezebb károsodást szenved anélkül, hogy az illetőknek erről sejtelmük is volna vagy hogy valamikép öntudatukban élne az, hogy betegségük alkoholfogyasztás következménye. Világos, hogy ennélfogva eme esetekben »szándékosságról« nem lehet szó. De lehetetlen egyáltalán véve az alkoholizmust a tudomány mai állása szerint bűnnek tekinteni. Teljesen mellékes, vájjon az egyes tudományos felfogások szerint az iszákosságot az ivási szokások, az ivási kényszer vagy más külső körülmények által szerzett, vagy elfajulás folytán veleszületett betegségnek tekintjük, minden körülmény között betegség, amely kell, hogy a munkásbiztositó pénztárak részéről épp oly elbánás és elbírálás alá essék, mint a többi megbetegedés. Ezt a felfogást teljesen magáévá tette az 1907. évi munkásbiztosító törvényünk, amely mint az első az ily irányú európai törvények közt, kimondta azt, hogy az alkoholizmus minden körülmény között betegségnek tekintendő és hogy ennélfogva az alkoholbetegek épp oly elbánásban — tehát gyógykezelésben és táppénzben — részesitendők, mint a pénztár egyéb betegei. Ausztria munkásbetegsegélyző törvénye kimondja, hogy a táppénzt egyáltalán nem, vagy csak részben szabad kiutalni oly betegek részére, akik betegségüket szándékosan vagy iszákosság folytán önmaguk okozták. Hasonló intézkedés foglaltatott a német munkásbiztosító törvényben, amelyet azonban az 1914. január 1-én életbe lépett Reichsversicherungsordnung 120. §-a hatályon kívül helyezett és a gondnokság alá nem helyezett iszákosok részére a természetbeni segélyt biztosította. A gondnokság alá helyezett iszákosoknak a természetbeni segély csak a gondnok hozzájárúlásával és indítványára adható ki. A munkásbiztosító pénztár közönyének egy másik igen fontos oka, véleményem szerint az, hogy a dolgok jelenlegi állása mellett a tüdővész, a nemi betegségek, a járványok, stb. óriási számai mellett nem domborodik ki eléggé az alkoholnyomor valódi nagysága a pénztár tagjai között. Ennek oka elsősorban az, hogy Európaszerte nem létezik kimerítő és megbízható alkoholstatisztika és hogy annak összeállítása nagy nehézségbe ütközik. Egyes angol betegsegélyző pénztárak kimutatták, hogy a betegedési napok száma absztinenseknél kisebb, mint mértékletes ivóknál és ez a különbség már a fiatalabb koruaknál is szembeötlő, az előrehaladó korral pedig mind kirívóbb és kirívóbb lesz. Ezt a körülményt domborítja ki a lipcsei betegsegélyzőpénztár statisztikája is. Hasonlóképen vannak statisztikai vizsgálataink, amelyek az összefüggést az alkoholfogyasztás és a balesetek közt illusztrálják és ezek közül különösen megemlítendők a brühni beteg-