Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)

1917 / 3-4. szám - Törvényjavaslat a munkásbiztosítás reformjáról

133 De különösen nem felel meg a gyár berendezése, felszerelése olyan nagyarányú szállításnak, aminőre az a gyár a hadsereg számára vállalkozott. Január 23-án este 7 órakor az úgynevezett présházban robbanás történt. Itt préselik tudniillik bele a világító rakéták céljaira szolgáló acélhüvelyekbe a lőport. Ebben az épületben a robbanás helyén ötvennyolcan dolgoztak. A robbanás emberpusztító hatása csak két helyiségre terjedt ki. Ebben a két szűk munkahelyiségben közel 40 munkás dolgozott, közöttük túlnyomóan nők. A robbanás megölt 11 munkásnőt, megsebesültek huszonheten. Ezek közül szerdára virradóra meghaltak a Szent István-kórházban tizenhármán. Ábrahám Dezső: És nem hallottunk róla semmit ! (Felkiáltások balfelől: A cenzúra nem engedte közölni.) Bródy Ernő: Forrásom szerint a gyár még kellő mennyiségű kötőszerről sem gondoskodott: olaj sem volt, a szomszédos juttagyárból szerezték be ezeket Az első segélynyújtáskor a legteljesebb fejetlenség uralkodott. A lobogó lánggal égő szerencsétlen munkásnők össze-vissza futottak az utcán, úgy hogy rettenetes kinos látvány volt az a 40 munkásnő, akik közül annyian megsebesültek és huszonnégyen meghaltak. íme, ilyen konkrét eset áll rendelkezésre, amely mutatja, hogy itt sürgős intézkedésekre van szükség, akár a Munkásbetegsegélyző és Baleset Pénztár, akár az iparfelügyelet révén, de mindenesetre ma már, midőn éppen ezek a hadsereg céljaira dolgozó gyárak nagyrészük rendkívül veszélyes üzemek, ezen veszélyes üzemekben sok a tanulatlan munkás és ezek között sok női munkás van. Ha ezek még a szükséges védőszerekkel sincsenek felszerelve, akkor a veszély nagysága csak fokozódik és akkor ezen üzemekben az életveszély állandó. Éppen ezt akartam meggátolni, midőn sürgős intézkedést kértem az igen t. miniszter úrtól, hogy legyen valamely hivatalos szerve, amely ezen balesetelhárító intézkedéseket közvetlenül megtehesse. Ma ez hosszú retortán megy keresztül. A munkásbiztosító pénztárnak javaslatot kell tennie az iparfelügyelőséghez, az iparfelügyelőségnek pedig a minisztériumhoz. Hiszen míg azokon a hivatalos retortákon az akták tömege végigmegy, azalatt az idő alatt nagyon sok oly baleset történhetik, amelyeket a maga idején tett intézkedéssel meg lehetne akadályozni. Én tehát kérem az igen tisztelt miniszter urat, hogy vegye az általam kért intézkedések szükségességét fontolóra a figyelmébe ajánlott konkrét eset kapcsán. A miniszter úr engem mai felszólalásában meggyőzött arról, hogy nem akar az organizmusba belenyúlni, nem akarja a balesetbiztosítás egész szervezetét ily intézkedésekkel megváltoztatni ; ezt az álláspontot elismerem és méltánylom, de találjon módot a dolog lényegének elintézésére és ilyen esetek meggátlására; találjon módot az igen tisztelt kereskedelemügyi kormányzat, hogy a balesetelhárító intézkedések kellő időben végrehajtva megvédhessék a becsületesen dolgozó szegény munkások életét és egészségét. T. képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogy még egy kérdésre terjeszkedjem ki, amelylyel a miniszter úr beszédében foglalkozott és ez a köztisztviselőknek, az állami alkalmazottaknak a munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító intézetben való részvételének kérdése. Volt alkalmam és szerencsém megemlíteni az általános tárgyalás folyamán, hogy az 1907: XIX. t.-c. 10. §-a megengedi, hogy a köztisztviselők, nem lévén a munkássegélyző pénztár tagjai, nem lesznek kénytelenek azokká lenni, amennyiben az állam a maga szolgálati rendtartásában 20 héten keresztül róluk gondoskodik. Ezzel az indokolással azután 1910-ben minisztertanácsi határozattal a köztisztviselőknek egy nagy rétegét vonták ki a munkásbiztosító intézmény keretéből és ma a t. miniszter úr azt mondotla, hogy az állam köteles a maga alkalmazottjairól gondoskodni, az állam gondoskodik azáltal, hogy 20 héten át fizetést ad az alkalmazottaknak, nincs tehát a miniszter úr abban a helyzetben, hogy erre irányuló kérésemnek eleget tehessen. Méltóztassék megengedni, hogy ebből a szempontból röviden megvilágítsam a kérdést, hogy mi a különbség aközött, ha a köztisztviselők ily módon a szolgálati rendtartás szerint vannak betegség esetére ellátva és aközött, ha a munkásbiztosító pénztárak gondoskodnak róluk. A szolgálati rendtartás csak arra vonatkozik, hogy az a köztisztviselő, az az állami alkalmazott betegség esetén 20 héten keresztül megkapja a fizetését, de sem orvost, sem patikát, sem gyógyeszközöket nem kap, a munkásbetegsegélyzői tagság pedig jelent neki nemcsak táppénzt, de ingyen orvosi ellátást, ingyen gyógykezelést, ingyen gyógyászati eszközöket és oly méretű kezd ez lenni, hogy már a betegek üdülés