Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)

1917 / 3-4. szám - Törvényjavaslat a munkásbiztosítás reformjáról

Munkásügyi Szemle 117 Pető Sándor: Ez is mindenesetre igen helyes ekszpediens, hogy ezt a koronaügyészségnek jogegységi kérdéssé kellene tennie, de őszintén szólva, én, bár nagyon bőven foglalkoztam annak idején ezzel a büntetőjogi kérdéssel, nem akarom ezzel untatni a t. házat, azonban magam is arra a végeredményre jutottam, hogy nem egészen világos a kérdés. Szterényi József (tagadólag int). Pető Sándor: Nem akarok a törvény különböző szakaszainak magyarázatába merülni, mert nemcsak az a 41. §. van a világon, hanem egyéb szakaszok is. Magam is arra a meggyőződésre jutottam, hogy kétségessé lehet tenni ezt a jogi kérdést, de ha ez nem is világos: előttünk azonban világos az, hogy a munkás tulajdonát képezi az a visszatartott pénz, — a bíróságok itt még azt is mondták, hogy semmi esetre sem képezi a pénztár tulajdonát — tehát nem a panasztemelő pénztár tulajdonát képező pénzt sikkasztották el, hanem a munkás tulajdonát képező pénzt, ennélfogva sok ága-boga van a dolognak, de mindenesetre itt van a kormány, hogy ezen segítsen. Az előadó úrnak az az álláspontja, hogy legalább is kihágássá minősíttessék az,, ha a munkaadó az ilyen módon visszatartott munkáspénzeket be nem fizeti. Én ebben körülbelül szintén megnyugszom, mert az újabb igazságszolgáltatási prakszis és törvényhozás szerint — igazán nem szeretem a túlzóan szigorú törvényeket és nem vagyok hajlandó szorgalmazni és sürgetni azokat — Ausztriában is kihágásnak minősítik az ily cselekményeket. Németországban pedig a munkásbiztosítási törvény 533. §-a azt fogházzal büntetendő cselekménynek minősíti, amelyhez a fogházon felül 3.000 márka büntetést is kapcsolt és azt mondja, csak enyhítő körülmények fenforgása esetén mellőzhető a fogság és alkalmazható csak a pénzbüntetés. Tehát akár bűncselekménynek minősítjük, akár kihágásnak, illetőleg akár sikkasztásnak, akár kihágásnak, mindenesetre teljesen igazunk van és lényegesen segítünk a bajokon, mert ha valaki nem fizeti ki a saját adósságát, azt még értem, de hogy valaki éveken át visszatartsa a munkás béréből a betegpénztári járulékoknak a munkásra eső részét és nem fizeti be, ezt egyszerűen magánjogi kérdésként nem lehet kezelni. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) És ha nem volt elég viálgos a törvény eddig, akkor világos törvényt kell létesíteni, amely a bíróság előtt se lehessen félremagyarázás, félreértés tárgya. (Ugy van 1 a balés a szélsőbaloldalon.) Helyesen mutatott rá Szterényi József t. képviselőtársam, hogy ez nemcsak jog kérdése, de egyúttal igen fontos szociális kérdés. Bakonyi Samu,: Ez hozza a pénztárakat krízisbe. Pető Sándor: És amikora munkaadók országosan szervezkednek, különösen békeidőben szervezkednek, annak hírére, hogy a járulék fel fog emeltetni, akkor én rámutatok arra, hogy ha a munkaadók, természetesen azok, akikre ez illik, ebbe a hibába nem estek volna kezdettől fogva és ha jövőre megakadályozzuk, hogy e hibába beleessenek, akkor egyik hatalmas eszközét nyertük annak, hogy ne kerüljenek abba a veszedelembe, hoqy a járulékok felemeltessenek később a törvény által kimondott percenten felül is. A pénztár konszolidációjának, fejlődésének ez egyik feltétele és elemi igazság, amely minden vonatkozásában a munkáspénztárak mellett szól, mert senki sem emelhet kifogást az ellen, hogy a legerélyesebb eszközökkel rákényszerítsünk valakit arra, hogy a kifizetés végett reábízott pénzt fizesse oda, ahová való. Már most, szó van a törvényjavaslat 2. §-ában és szó volt az elhangzott vitában arról is — igen részletes és magas szárnyalású beszédekben megemlíttetett —- hogy a pénztári fejlesztés fontos szempontja az, amely vonatkozik az anyákra, csecsemőkre, venereás betegekre, tüdőbetegekre, hogy e szempontból is feltétlenül szükséges a járulékok felemelése. Erre nézve az előadó úr álláspontja az, hogy elég, ha a 3°/o-ot fél százalékkal emeljük. Nézetem szerint ez kevés lesz és én szívesen látnám, ha a t. kormány a törvény 25. §-a által megadott 4ü/o-ot határozná el. Ismerem a körülményeket, amelyek kisérni szokták a járulékemelési tendenciát, nagyon jól emlékszem a pénztár 10 éves életéből arra, hogy amikor financiális krízisek voltak és égető kényszerűséggel jelentkezett az emelés szüksége, milyen országos szervezkedés indult meg, hogy a járulékot ne emeljék. Már most a háború által keletkezett indokok előtt mindenkinek meg kell hajolnia arra nézve, hogy pénztári közgyűlést, amely a járulékok emelésének kérdésével foglalkozik, tartani nem lehet és így természetesen szívesen megadjuk a