Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)

1917 / 3-4. szám - A képviselőház szociálpolitikai nagyhete

Munkásügyi Szemle 55 vei magasabb a munkásrétegeknél, mint a vagyonosabb osztályoknál, hogy az^iban a gyermekhalandóság is milyen óriási arányszámokban pusztít ép™n a rossz lakásviszonyok következtében ugyanezekben a rétegekben, hc*HÉ|£hát az egész népesedési politika mennyire szociálpolitikai probléma és mily\ft szoros kapcsolatban van a lakáspolitikával, az kitűnik egy éppen mostanaflfc| megjelent pompás kis szociálstatisztikai munkából1). Olcsó és egészsége«Lakásokat kell tehát teremteni, még pedig gyorsan és tömegesen ! Az állMnak és községeknek kell itt összefogniok, hogy ezt a hatalmas problémajuriegoldják. Az egységes szellemű intézés ezen pont és a közmunkák szüjpéglete között bizonyára könnyen megtalálhatja a megoldásnál a kapcsolatot. Idetartozik, hogy nemcsak emberségesen, de szociálpolitikailag is helyesen kell megoldani a háború rokkantjainak és nyomorékjainak, özvegyeinek és áruéinak a kérdését is. Vigyázni kell, hogy az előbbiek ne lehessenek bérlenyomókká, az egészségesek életszínvonalának leszállítóivá és tisztességes megélhetésre kell nekik módot adni. Vagyis a járadékokat tetemesen fel kell emelni és rendes bérért, nekik való munkát kell számukra biztosítani. Az özvegyekről és árvákról való kielégítő gondoskodás pedig nemcsak etikailag legelsőrangú feladata az államnak, hanem az előbb kifejtettek szerint saját legönzőbb érdekei szerint is az. Ezek az árvák a jövendő nemzedék nagyrészét alkotják s a mostan kipusztított nemzedék helyett az állam minden reménysége csak ez a jövendő nemzedék lehet. Nem szigorúan a szociálpolitika körébe tartozik, de egész hatásával idevág a háború után való adózás és vámpolitika minden kérdése. Mert az adózás módja és a vámpolitika iránya döntő jelentőségű a népélelmezés dolgaiban. A magas agrárvámok megdrágítják a kenyeret, ellenben a szabad gabona- és húsbehozatal olcsóbbá tenné a megélhetést és emelné a népesség életszínvonalát. A közvetett adók szerepe az élelmezés kérdéseiben közismert. És ezért nem szabad megtörténnie annak, hogy az adóés vámkérdéseket ezentúl is csak egyoldalú fináncpolitikusok intézzék, hanem ellenkezően ezeket is bele kell illeszteni az állam egységes szociálpolitikai programmjába. • Mennyi teendő! És ez az itt odavetett néhány körvonal nem fantasztikus megrajzolása délibábos óhajoknak, hanem csak hevenyészett vázlata komoly szükségleteknek, még pedig elsősorban állami szükségleteknek. Nem tömegek megjutalmazásáról van szó, nem holmi ellenszolgáltatásokról, nem is arról, hogy a tömegek amúgy sem tűrnék el az eddigi bánásmód továbbfolytatását, hanem arról van szó, hogy magának az államnak, még pedig minden államnak — s minél elmaradottabb, annál inkább van szüksége a tömegekre — van szüksége »a nép erejének emelésére«. Hogy a szociálpolitikai mélyenszántás »nem bér és köszönet — mint Francke mondja — a hazáért a harcban és munkában meghozott áldozatokért, hanem az ál/amfentartás parancsa«. A háború a szociálpolitikát az állam legfontosabb és legsürgősebb feladatává avatta. A nagy tömegek létének vagy nem létének kérdése az állam létének kérdésévé vált. A történelemben már volt erre példa. A 19-ik század első felében, amikor az új angol nagyipar féktelen mohósággal vetette rá magát a tömegek kiszipolyozására, a leromlott munkástömegek elsatnyulása az egész angol állam veszedelmévé kezdett válni. Akkor indultak meg az első nagy szociálpolitikai harcok s jöttek létre az első szociálpolitikai alkotások: a munkaidő korlátozása, a gyermek- és nőmunkások védelme. Az angol tőkésburzsoáziánál erősebbnek bizonyult az állam érdeke és a munkásság akarata. ') Dr. Madzsar József: »A meddő Budapest.*