Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)

1917 / 3-4. szám - Törvényjavaslat a munkásbiztosítás reformjáról

108 előtt, évtizedeken vagy századokon át ezzel nem bírtak, hanem tisztán a magánjog körébe voltak utalva. Ilyen volt pl. az uzsora kérdése, melybe az állam nem avatkozott, vagy a törvényszerű progenitura kérdése. A határ tehát meglehetősen mozgó; oly ügyek, melyek ma csak magánjog szempontjából bíráltatnak el, holnap már büntetőjogi szankcióval bírhatnak. A német Reichsrath bizottsága most azt a propoziciót teszi, hogy a nemi betegségeket be kell jelenteni és a bejelentés elmulasztásának büntetőjogi szankciója legyen. Ez volt az eredmény, melyet a bizottság egyelőre elért. A népességi politika kérdésével majd később akarok, bár csak röviden, foglalkozni, most csak az előttünk levő törvényjavaslat más vonatkozásairól kívánok nyilatkozni. Az ellenzék szónokai ezt a javaslatot, mindenki el fogja ismerni, tárgyilagosan bírálták, igazságosan elismerték annak egyes jó oldalait, de rá kellett mutatniok arra is, hogy igen nagy veszélyeket rejt magában, kivált alkotmányjogi szempontból. A szociálpolitikus örül a 2. §-nak, de az alkotmányjogász megdöbben azon, amit az 1. §. tartalmaz, úgy hogy azt mondhatnám, amit a szociálpolitikai vámon nyerünk, elvesztjük az alkotmánypolitikai réven. Ezt az egész javaslatot az ő rendkívüli intézkedéseivel úgy lehetne jellemezni, hogy a kivételes intézkedésekről szól, mert itt már a kivételek a cubusra vannak emelve, úgy hogy a kivétel szabály lesz és a szabály kivétel. De nem akarok a törvényjavaslat e részeivel behatóan foglalkozni, hanem elsősorban a 2. §. érdekel. A javaslat 2. §-ával azért akarok különösen foglalkozni, mert annak meszszebbmenő kihatása van a nemzet szociálpolitikai alakulására. Azt hiszem, senkinek sem lehet kétsége aziránt, hogy a nemzet regenerációjában a legnagyobb szerepet fogja játszani az a két erő, amely a magyar földben és a magyar munkában rejlik. Ha nem tudjuk azt az őserőt, amelyet ez a kettő rejt magában, kellően értékesíteni, akkor lehetetlen lesz elviselni azokat az óriási terheket, amelyekkel a háború hosszú tartama, de általában egész természete, egész technikai berendezése jár. Ha ellenkezőleg ezt a két erőt kellően felhasználjuk és a hatékonyságnak, a funkcionálásnak legmagasabb fokára tudjuk vinni, akkor viszont merem állítani, hogy bár a háború által okozott terhek hatásait soká nyomasztólag fogjuk érezni, de azért azok a nemzetnek — ugyan lassú — haladását veszélyeztetni nem fogják. Kétséget nem szenved tehát, hogy a törvényhozásnak már a jövő szempontjából is foglalkoznia kell mindazokkal a kérdésekkel, amelyek a munkapolitika vagy, mondjuk, a szociálpolitika körébe tartoznak. Legyen szabad megjegyeznem, hogy annak a közigazgatási körnek az alakulása, amely nálunk elsősorban a kereskedelemügyi minisztérium hatáskörébe tartozik, a háború következtében igen furcsa szimptómákat és jelenségeket mutat. Idetartozik elsősorban az a jelenség, hogy a háború kitörése alkalmával mindannyian — nemcsak nálunk, hanem másutt is — nagyon is tartottunk attól, hogy igen nagymérvű és intenzív munkanélküliség fog bekövetkezni. Amint általában sok gazdasági jelenséget helytelenül és túlsötéten projiciáltak, mert hiszen kellemesen emlékezhetünk meg arról, hogy sok hátrány, amelyet a háború kitörésével kapcsolatba hoztak, be nem következett, úgy a munkanélküliség sem következett be és mi, akik a hadsegélyező-bizottság keretében többen foglalkoztunk a munkanélküliség kérdésével, abban a kellemes helyzetben voltunk, hogy tevékenységünket hosszú időre beszüntethettük, mert nemcsak munkanélküliség nem volt, hanem ellenkezőleg, nagy mértékben mutatkozott munkáshiány. Egy másik jelenség, amely a háború kitörésével és folytatásával összefüggött, az, hogy a szociális érzés bizonyos erősbödést mutatott, különösen abban a tekintetben, hogy másutt is — de örömmel konstatálhatom, hogy nálunk is — az illető kormányzati szerv bizonyos intézkedéseket tett, amelyek az esetleg bekövetkezhető, vagy egyes iparágakban mutatkozó munkanélküliség csökkentésére irányultak. így pl. kérelem intéztetett a gyártulajdonosokhoz, hogy munkásaikat még akkor se bocsássák el, ha netalán 'a megrendelések mennyisége, száma csökkent volna. Ez mindenesetre helyes és igen bölcs, belátásos szociális érzék által diktált intézkedés volt. Épp úgy helyes volt az az általános s tulajdonképen inkább a közönség részéről hangoztatott elv, amelyet azonban túlozni'nem szabad, hogy t. i. a fogyasztást ne szorítsák meg, hanem hogy mindenki a lehetőségig maradjon meg szükségletkielégítésének azon a standardján, amelyet azelőtt tartott fenn, bár természetesen az, akire nézve a háborús helyzet ezt lehetetlenné teszi, kénytelen lesz arról leszállani.