Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)
1917 / 3-4. szám - Törvényjavaslat a munkásbiztosítás reformjáról
103 akkor sem volt megfelelő összeg, de ma lehetetlen, hogy egy szegény inasgyerek, aki nem kap, semmi fizetést, egész életén keresztül évenkénti 300 koronából tengesse életet. Én tehát azt kérem, — a t. miniszter úrra bízom az értékhatár megállapítását, de talán nem helytelen az az indítványom, — hogy legalább ezer korona állapítassék meg; ez talán méltányos és emberileg is számottevő összeg. Ezek volnának azok a módosítások, amelyeket a 2. §-nál szándékozom előterjeszteni, vagy talán a t. miniszter úr vagy az előadó úr lesz kegyes ezeket a szövegezés szempontjából előterjeszteni, mert hiszen engem hiúsági kérdések nem bántanak, engem csak az ügy érdekel és az ügyszeretet vezet. Amit most megjegyezni kívánok, az már nem módosítás, hanem az már tulajdonképen a felhatalmazás keretén kívül esik, t. i. az 1907. évi XIX. t.-c. 10. §-a arról szól, hogy az állam a maga alkalmazottait, ha szolgálati rendtartásuk húsz héten át elismeri és kiutalja betegség esetén az ő fizetési járandóságaikat kiveheti a munkásbiztosítási intézmény köréből. Az állam 1910-ben egy minisztertanácsi határozatával ki is vette ezeket. Most azt kérem az igen tisztelt miniszter úrtól, hogy méltóztassék ismét odahatni, hogy ezek visszakerüljenek a munkásbiztosítási pénztár tagjaiul és pedig azért, mert szolgálati rendtartásuk csak azt ismeri el, hogy húsz héten át fizetésük kijárjon, de a szükséges orvost, a szükséges gyógyellátást, a szükséges gyógyászati eszközöket és gyógyszereket nem szolgáltatja ki nekik, amit pedig a munkásbiztosítási intézmény megtesz. És még egy igen nagy kérdést kell felemlítenem. Mig maga a szolgálati rendtartás csak az illető köztisztviselőről szól, a munkásbiztosítási intézmény gondoskodik az illető családtagjairól is. Itt van a dolog lényege. Annak a szegény kis alkalmazottnak, aki beleesik abba a keretbe, amelyben a munkásbiztosítási tagsági kötelezettség áll, megvan a maga orvosi ellátása és ha megvan az a reménysége, hogy családja el van látva orvosilag, akkor éppen a köztisztviselői kategóriának azt a legszánandóbb, legszerencsétlenebb elemét tesszük egészségi szempontból boldoggá, amely, ha magára van hagyatva, igazán nem tud magán segíteni. Mert egy szegény köztisztviselő tarthat-e orvost, fizetheti-e a patikát ? Hiszen egy köztisztviselő családjában egyáltalán katasztrófa a betegség, (ügy van 1 balfelől.) de nem egy szerény alkalmazott, hanem talán egy kúriai bírónak életében is, akinek életmódja és standardja krajcárra, van kiszámítva. Hiszen az katasztrófa, ha ott valaki megbetegszik! Méltóztassék már most elképzelni a helyzetet ez alacsonyabb kategóriában. Nem lehetséges az, nem engedhetjük azt; a magyar törvényhozás és kormány nem engedheti meg azt, hogy tisztviselője elpusztuljon, mert nem fizethette az orvost és a patikát! Ez embertelen eljárás volna, és miután megvan a mód arra, hogy ezen törvény 10. §-a alapján ők a munkásbiztosítás intézményének tagjai lehetnek, én azt kérem, hogy a változott időkre, a háborús állapotra és következményeire való tekintettel, azokra a szegény családtagokra tekintettel minisztertanácsi határozattal méltóztassék intézkedni az iránt, hogy a törvénynek és ezen intézménynek jótéteményeit ezek a szegény emberek is érezhesék. Ez a kérelmem volnaimég az igen tisztelt miniszter úrhoz. (Élénk helyeslés balfelől 1) Ezek után befejeztem hosszúra nyúlt beszédemet. (Halljuk! Halljuk!) Legnagyobb örömömre szolgál az, hogy e kérdésekkel e házban foglalkozhatom és ha látom, hogy a képviselőházban érdeklődés van e kérdések iránt. Megmondom, hogy különösen miért. Mert méltóztassék elhinni, Magyarországon nemcsak politikusok vannak, Magyarországon vannak nagy emberek a társadalomban, érző, lelkes, becsületes szívek, akik éjjelt-nappalt együvé tesznek, hogy egy ügynek szolgáljanak, dolgoznak, feláldozzák magukat, vannak orvosok, tudósok, hivatalnokok, intézmények vezetői, akik nem számítanak jutalomra, akik csak dolgoznak és elismerést nem kérve, közönnyel küzdve végzik kötelességüket abban a szent tudatban, hogy annak a drága, szép országnak javáért fáradnak, hogyigyekeznek felépíteni a jövendő Magyarországot, mert akkor, amikor van ebben a társadalomban egy réteg, amely a háborút arra használja ki, hogy a zsebeit megtöltse, van egy réteg, amely csak arra gondol, hogy a maga Mammonjának áldozzon és a pénz bálványát istenítse, akkor ezekre nem akarok gondolni, de gondolok a másik szektára, a nemeslelküekre, a becsületesek és erényesek szektájára, akik egy ügyéri: Magyarországért és a magyar nemzeti jövendőért, az emberiség közérdekeiért, a maguk egész életének működését áldozzák és azt ezzel megszentelik. Kérem a magyar törvényhozást, hogy ezeket a jó embereket nemes munkájukban segítse. (Általános, élénk helyeslés. Taps a bal- és a szélsőbaloldalon. A szónokot számosan üdvözlik,)