Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)

1917 / 3-4. szám - Törvényjavaslat a munkásbiztosítás reformjáról

102 Munkásügyi Szemle Második kívánságom szintén a balesetbiztosítás keretébe tartozik. Azt óhajtom t. i., hogy az Országos Munkásbetegsegélyző Pénztár maga is tehessen balesetelhárító intézkedéseket. Ma ugyanis ilyeneket nem tehet. A törvény 183. §-a szerint ily ügyben fordulhat az iparhatósághoz, a minisztériumhoz, javaslatokat tehet, de maga nem intézkedhetik. Én tehát arra nézve fogok módosítást benyújtani, hogy a pénztár hatalmaztassék fel ily intézkedések megtételére s amennyiben a munkaadó ez intézkedéseket kifogásolja, joga legyen felebbezni az Állami Munkásbiztosítási Hivatalhoz. Ha ez jóváhagyja az Országos-Pénztár határozatát, a munkaadó köteles legyen az intézkedést végrehajtani. Azt hiszem, ez a kérésem nagyon aktuális. Hiszen ma igen sok veszélyes üzem van, igen sok tanulatlan munkással. Hiszen a szakmunkások ma, tudjuk, nem állanak annyira rendelkezésre, hát pótolni kell őket onnan, ahonnan kapni lehet. Ezért szükséges, hogy egy feladatát lelkiismeretesen betöltő Országos Pénztár a balesetek elhárítása tekintetében először generálisan intézkedhessék, másodszor speciális, konkrét intézkedésekkel teremthessen jobb helyzetet. Következő kérelmem a biztosítási kötelezettség megállapítására vonatkozik, E tárgyban mostan az Állami Munkásbiztosítási Hivatal működik, mint választott bíróság, aztán működik az Állami Munkásbiztosítási Hivatal biztosítási tanácsa, dönthet a kereskedelmi miniszter, dönthet a földmívelésügyi miniszter, a királyi Kúria és a közigazgatási bíróság. Ennyi fóruma van ennek az egyszerű kérdésnek a biztosítási kötelezettségnek megállapítására, ami bizonyára nincs a jogegység érdekében. Hisz e különböző fórumok egymással ellenkező határozatokat hozhatnak; a választott bíróság megítél a munkásnak .bizonyos járadékot és azután a Kúria a végső fórumon kimondja, hogy a munkaadó nem köteles a biztosításra. Ezért kell a munkásbiztosítási kötelezettség egységes megállapítására egy fórumot megjelölni. Szerintem ez a munkásbiztosítási választott bíróság lehetne, felebbvitelben pedig az Állami Munkásbiztosítási Hivatal, mint választott bíróság, mert hiszen ez a választott bíróság foglalja magában a szakszerűségnek, a hozzáértésnek legtöbb elemét, ez lehet tehát leginkább hívatott arra, hogy a munkásbiztosítási kötelezettség kérdésében döntsön. Azt hiszem, annak sincs akadálya, hogy ..ebben a törvényjavaslatban ez a kérdés is megoldassák. Szives engedelmükkel még egy kérdést hozok fel, amely az u. n. kórházi beutalásra vonatkozik. Az 1907. évi XIX. törvénycikknek 59. §-a állapítja meg a kórházi beutalás eseteit. T. i. az egész törvény szelleméből és rendelkezéseiből az folyik, hogy kórházba tulajdonképen csak a munkásbiztosító pénztár beutalása alapján kerül a beteg, mert hiszen ezek a munkásbiztosító pénztárak egyezményben vannak bizonyos kórházakkal, amelyek olcsóbban látják el az ő szükségleteiket, stb., úgy, hogy abba a kórházba belekerül a beteg anélkül, hogy a pénztár tudná, s ez a pénztárra nézve megterhelést jelent. A közigazgatási bíróság egy ily kérdésben határozott és azt mondta, hogy ezek a költségek a pénztárt terhelik akkor is, ha a beteget nem a pénztár_ utalta be a kórházba, hanem, a kórházi ápolás feltétlen szükséges volt. így^ mondja a törvény is. Most az a kérésem, hogy magát azt a kérdést, hogy a kórházi ápolásra feltétlenül szükség van-e, állapítsa meg maga a pénztár; hisz a pénztárnak megvannak a szükséges szervei, orvosi kara, tehát mindenféle címen hivatott és illetékes arra, hogy ő állapítsa ezt meg, mert ha ez nem így van, a prakszisban igen sokszor előfordulhat, hogy kórházba kerül az, akire nézve nem volna szükséges az a kórházi ápolás és a pénztárra nézve az súlyos megterhelést jelent. Kérésem tehát arra vonatkozik, hogy magának a pénztárnak adassék meg a jog és lehetősig ezen kórházi beutalás iránti intézkedésre. Méltóztassék megengedni, hogy még egy kérdést hozzak itt szóba. (Halljuk !) Azt hiszem, nem látszom kicsinyesnek, mert igazán az ügy szeretete sarkal, annak sugallata alatt állok és úgy vélem, nem esik terhére sem a t. háznak, sem a^ miniszter úrnak nem okozok vele kellemetlenséget, mert ezt igazán nem szándékozom tenni. Nagyra becsülöm a miniszter úrban azt a szociális érzéket, amelyet ismételten tanúsított ezekben a kérdésekben. Az'^1907. évi XIX. t.-c. 78. §-a vonatkozik az inasgyerekekre, az inasokra, a gyakornokokra. Megállapítja a 78. §, hogy az inasoknál a kártalanítás alapjául 300 korona szolgál. Ez nagyon kevés és teljességgel tarthatatlan, hogy a legmagasabb összeg, amely annál az inasgyereknél, aki egy balesetet szenved el, akármi történik is vele, a törvény alapján biztosíttatik, csak 300 korona. Annak idején, talán tíz év előtt ez megfelelő összegnek látszhatott, bár