Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)

1917 / 3-4. szám - Törvényjavaslat a munkásbiztosítás reformjáról

Munkásügyi Szemle 101 Semmi mást nem kérek, t. képviselőház, mint hogy ezt a példát kövessük mi is. Azt hiszem, ennek nem lehet akadálya, sőt bizonyára a hadvezetőség és maguk az egyes katonai hatóságok is örülni fognak ennek, mert lehet ugyan azt mondani, hogy az ilyen betegségeket tulajdonképen a katonakórházakban kellene meggyógyítani, ez azonban lehetetlen, kivihetetlen dolog, mert, mint mindannyian tudjuk, ezek hosszadalmas betegségek, átlagos időtartama az ilyen bajnak két év, semmiképen sem valószínű tehát, hogy a katonai kórházak, pláne a leszerelés után, még két évig ott tartsák azt az illető beteg katonát. De szükség van erre az intézkedésre azért is, mert mikor a külső jelenségek elváltoznak és az úgynevezett tünetmentesség stádiuma beáll, sokan azt hiszik, hogy már teljesen megszűnt a baj, jóllehet csak lappang, csak időlegesen tünt el, később ismét kiújul és megtörténhetik, hogy egy ilyen stádiumban a beteget hazaküldik. Ez tág teret nyit az újabb fertőzés lehetőségére. Én tehát azt kérem, hogy minden oly esetben, amikor egy katona ilyen betegség ellen kezeltetik s a katonaságtól elkerül, amennyiben az a katona egyúttal betegsegélyző pénztári tag is, a pénztár értesíttessék, hogy tudomást vegyen annak a tagnak betegségéről és a maga preventív intézkedései, a maga profilaxisát szintén megtehesse ebben az ügyben. Nagyon kérem ezért a melyen t. kereskedelemügyi miniszter urat, méltóztassék megtenni a kezdeményezést abban az irányban, hogy a katonai hatóságok, a pénztárak, az orvosok ebben a kérdésben összejöjjenek, ankétet tartsanak, megbeszéljék a védekezés kivitelének módozatait, hogy ezáltal, amennyire lehet, útját vágjuk a rettenetes betegség továbbterjedésének. Ha ezt megtettük, akkor teljesíttük az ezen a téren reánk háruló feladatot. (Igaz ! Úgy van! Helyeslés balfelől.) T. képviselőház! Bocsánatot kérek, hogy talán egy kissé hosszasan vettem igénybe a t. ház türelmét, (Halljuk! Halljuk! balfelől.) de abban a véleményben vagyok, hogy ezekről a kérdésekről nem lehet eleget beszélni. A magyar képviselőháznak hozzá kell szoknia ahhoz, hogy ezentúl főleg szociális és gazdasági kérdésekről lesz itten szó. (Igaz ! Úgy van! Helyeslés balfelől.) Azt hiszem valamennyien egyetértünk abban, hogy ez is a jövő nagy kérdései, nagy problémái közé tartozik s ma már bizonyára végét járja az a korszak, amikor az emberek csak úgy hasból nagy szónoklatokat vágtak ki s kezdődik az új korszak, amikor komoly kérdésekkel, komoly ideákkal a jövendő nemzedék megóvása érdekében való komoly törekvésekkel foglalkozunk, amikor lelkünket, szivünket adjuk oda azért, hogy e drága Magyarországot megtartsuk a maga eredeti rendeltetésének a jövő nemzedékek számára. E szellemtől áthatva, most már legyen szabad magához a javaslathoz is néhány megjegyzést tennem, melyek nem azokra a nagy elvi kérdésekre vonatkoznak, melyeket az előadó úr is említett: nem a centralizáció vagy decentralizáció kérdésére, nem az Állami Munkásbiztosítási Hivatal hatáskörének kérdésére. Hiszen az indemnitási vita alatt magam is arra kértem a t. miniszter urat, ne csináljon most reformot, mert meg kell várni a háború tanulságait; hát ha az fog kiderülni, hogy egyáltalán nem kell reform. Azok a kérdések is, amelyekről eddig szóltam, olyanok, amelyeket a háború hozott előtérbe, a reális élet kérdései, melyeken jóindulattal és szociális érzékkel, nem pedig paragrafusok gyártásával lehet segíteni. Módosításaim közül, melyeket bátor leszek ajánlani, az első a legfontosabb. A törvényjavaslat 2. §-ának szövege szerint felhatalmaztatik a miniszter, hogy a betegségi segélyek dolgában a törvénytől és a pénztári alapszabályoktól eltérő rendelkezéseket is állapítson meg. Itt a behajtás módozatarról van szó, amelyek azokat a nagy hátralékokat idézték elő, amiről Szterényi t. képviselőtársam is beszélt. Már most nekem az volna a kérésem, hogy az e paragrafusban adott felhatalmazás terjeszttessék ki a balesetbiztosításra is. Hiszen ez teljesen logikus. Ha megadatik ez a jog a betegségekre nézve, még inkább meg lehet adni a balesetbiztosításra nézve, ahol a járulékokat csak maguk a munkaadók fizetik, nem a munkások. Nekem teljesen mindegy, akár kifejezetten bevesszük ezt a 2. §-ba, akár úgy, hogy a »segélyek« szó előtt kihagyjuk a »betegségi« szót. Én sohasem voltam a formák embere, engem csak a lényeg érdekel. Majd a részletes tárgyalásnál be is fogom adni a módosítást, de már most akartam jelezni, hogy a t. miniszter úrnak ideje legyen konsziderálni a dolgot és ne mondhassa, hogy meglepetésszerűen adom be módosításomat.