Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)

1917 / 3-4. szám - A képviselőház szociálpolitikai nagyhete

54 sebb, amit meg kell tenni, az a gyermekmunka eltiltása, a fiatalkorúak és nők munkájának szigorú és nagymértékű korlátozása, a termelés minden ágában és minden éjjeli munkájok teljes eltiltása. A kötelező iskoláztatásnak a papirosról az életbe való átvitelével együtt megvalósítandó az iskolás gyermekek közköltségen való ellátása, hogy az államnak most már sokszorosan legbecsesebb kincse, a gyermek, ne nélkülözzön semmiben és hasznavehető dolgos polgárrá nőhessen. A gyermekek megvédésének fontosságával együtt nő a szülők megvédésének jelentősége. Amaz enélkül lehetetlen. És ezen a ponton a szociálpolitikai teendők végtelen hosszú sora tárul föl előttünk. Munkásvédelem a műhelyen belül; ez a hosszú sornak az egyik ága. A munkásélet viszontagságaival szemben való biztosítás betegség, baleset, rokkantság, aggkor, munkanélküliség esetére, ez a másik ága. Mennyi sok itt is a teendő ! Mennyi nincs meg ebből még csirájában sem és abból, ami már megvan, milyen sok a hiányos, a felemás! Balesetbiztosításunk alig ad alamizsnánál többet, betegbiztosításunk pedig csak most kezdi (ezt is csak a maga önkormányzatának érdeméből és nem a törvény tervszerű szándékából) egyik legfőbb kötelességét teljesíteni: a betegségek megelőzését és a tömegbetegségek (szifilisz, tüdővész, iszákosság) ellen való céltudatos harcot, pedig a háború ennek a feladatnak jelentőségét is óriásivá növelte. Szűklátkörű államférfiak a háború előtt még tekinthették ezeket a feladatokat a biztosító pénztárak egyszerű anyagi kérdéseinek. A háború után a legegészségesebb férfiak javától megfosztott állam saját életérdekei szempontjából sem nézheti tétlenül, hogy a megmaradottakat miként tizedelik a legszörnyűbb betegségek. E betegségek ellen való harc legfőbb — talán egyetlen — valóban hatásos módszere pedig a kultúr- és életszínvonal emelése. Milyen óriási prespéktiváját nyitja ez is meg a sürgős, életbevágó tennivalóknak! i4 mezőgazdasági munkások és a bányászok nemcsak politikailag és gazdaságilag páriábbak az ipari munkáspáriáknál, hanem a szociális biztosítás terén is. A mezőgazdasági cselédpénztár és a bányatársláda csak karrikaturája minden komoly biztosításnak. Annak, hogy ezek az intézmények fennállanak, csak egy komoly jelentősége van: az, hogy útjában állanak a komoly és becsületes biztosítás megalkotásának! Hát az aggkori és rokkantellátás, a munkanélküliség esetére való biztosítás ? Lehetetlen, hogy a háborút sok iparágakban nyomon ne kövese a legsúlyosabb gazdasági válság. Az ilyen válság tömeges munkanélküliséget, ez pedig tömegnyomort jelent. Lehetséges-e, hogy az állam tétlenül nézze ezreknek és tízezreknek családjaikkal együtt való nyomorgását? Lehetséges-e, hogy ha tétlenül nézné, ebből ne származnék legsúlyosabb válság magára az államra? Gondoskodni kell tehát már jóelőre, hogy senki se maradhasson munka nélkül s hogy az, aki még sem juthat munkához, ne legyen az éhség és lezüllés martaléka. Ehhez tervszerű, céltudatos, nagyarányú közmunkákra van szükség egyfelől, másfelől pedig kielégítő biztosításra munkanélküliség esetére. Mindkettőt már most a háború alatt elő kell készíteni, hogy hatásukat azonnal megtehessék mihelyt annak szüksége bekövetkezik. Tegyünk még egy lépést előre. Sem a szülők, sem a gyermekek védelme nem lehetséges, ha nem védjük meg őket otthonukban. S ezzel feltárul előttünk a lakásellátás problémája. A nép erejének fokozása nem lehetséges, ha ez a nép szűk, romlott levegőjű, egészségtelen lakásokban lakik. A betegbiztosítás terhei nőnek és eredményei csökkennek, ha a biztosítottak olyan lakásokban nőnek fel és élnek, amely állandó bántalmat jelent egészségükre. Hogy pedig a népesedés és a lakásviszonyok között milyen szoros a kapcsolat, hogy a gyermekszületések számaránya mennyi-