Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)

1917 / 3-4. szám - A képviselőház szociálpolitikai nagyhete

53 volna. Az az állam, amely a háború után azonnal haladéktalan és legelső feladatának nem népének regenerálását, erőssé, munkabíróvá, fajfentartásában is produktívvá való tételét fogja tekinteni, az az állam akkor is pusztulásra lesz kárhoztatva, ha fegyvereivel a félvilágot győzte is le. És jaj annak az államnak, amelynek vezetői ezt nem érzik és nem tudják már most is, amelynek vezetői nem látnak már most hozzá mindazokhoz az előmunkálatokhoz, amelyek a nép talpraállításához, erejének felfrissítéséhez és fokozásához szükségesek! Mert a népet védő, erősítő és gyarapító szociálpolitikai alkotások nem lehetnek sem ötletszerüek, sem máról holnapra valók. Ha azt akarjuk, hogy a szociálpolitikai alkotások épületei szilárdak legyenek, ha azt akarjuk, hogy minden viszontagsággal szemben biztos védelmet és nyugodt otthont biztosítsanak, akkor nagyon mélyen kell leásni az alapfalakat. Ezeket az épületeket nem a felső földréteg sikamlós agyagjára kell emelni, hanem le kell menni velők a népélet legalsó sziklatalajáig. Az építés munkájához tehát hozzá kell látni már most, hogy azután késő ne legyen ... De rögtön, haladéktalanul hozzá kell fogni ezekhez a munkálatokhoz azért is, mert olyan sok a teendő és minden tennivaló olyan sokoldalú, sokoldalúságában pedig annyira szervesen összefüggő, hogy még a legelőhaladottabb, legkifejlettebb szociális kultúrájú államban is mérhetetlenül nehéz lesz minden feladat helyes megoldása. Hát még minálunk! Minálunk, ahol még teljesen hiján vagyunk sok elemi szociálpolitikai alkotásnak, például a rokkant- és aggkori biztosításnak is. Azok a feladatok, amelyeket a háború állított a szociálpolitikus elé, olyan terjedelműek, hogy köteteket lehetne megtölteni taglalásukkal. Igaz, hogy e feladatok között alig van, amelyet a szociálpolitika ne ismert volna már a háború előtt is, — ilyen talán csak a háborús rokkantak és nyomorékok kérdése — alig van olyan, amelylyel az elmélet ne foglalkozott volna már és amelyre legalább a külföldi gyakorlat tapasztalatokat ne szolgáltatott volna. De a háború mindezeknek a problémáknak a jellegét megváltoztatta, terjedelmüket megnövelte, megoldásuk jelentőségét fokozta és égetőbbé tette. Ami azelőtt elsősorban csak egy-egy társadalmi osztály számára volt életkérdés és csak közvetve ezen a társadalmi osztályon keresztül volt érdeke az államnak, az most elsősorban és főleg az állam életévdekéué vált. Hogy csak egy példát említsünk, ilyen az anya- és csecsemővédelem. Régi szociálpolitikai követelés és feladat. Miután elsősorban a munkásosztály testi és szellemi épségének ügyét szolgálja, azért eddig állami érdeknek csak annyira közvetve tekintették, hogy az államhatalom intézői közömbösen mellőzhették nálunk. Lehetséges-e ez a közömbösség a háború után is? Nem lesz-e kötelessége éppen az államhoz leghűbb rétegeknek, hogy a népesedés arányszámát rohamosan fokozzák és hogy egészséges gyermekek születését és fölneveltetését biztosítsák ? Ez a probléma azonos ugyan a háború előtt volt problémával, de vájjon méretei nem nó'ttek-e az egekig és sürgőssége nem vált-e égetővé ? Ez a probléma a háború hatása alatt jelentőségében és méreteiben annyira megnőtt, hogy valósággal egészen új feladatként áll előttünk. Mire lesz az államnak elsősorban szüksége a háború után? »Népünk erejének fokozására« mondja Francke tanár. Nos, messzemenő munkásvédelem, munkásbiztosítás és a szociálpolitikának a társadalmi élet minden részletére kiterjedő gondossága nélkül hogyan lehet vájjon emelni a nép erejét? A született és születendő gyermekeknek az anyákon keresztül való megvédése és istápolása mellett mi lehet vájjon a legfőbb és legfontosabb állami feladatok egyike ? A gyermekek és fiatalkorúak védelme, a dolgozó majdan anyává leendő leányok védelme. Ami ezen a téren eddig történt, az valósággal semmi ahhoz képest, aminek meg kell történnie. A legkeve-