Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)

1917 / 3-4. szám - A képviselőház szociálpolitikai nagyhete

52 Munkásügyi Szemle A képviselőház szociálpolitikai nagyhete. Irta: Garami Ernő. »Ez a háború megmutatta, hogy mennyi erőt adott népünknek a német szociálpolitikai — ezeket a szavakat E. Francke tanár, a »Soziale Praxis« egyik kiadója írta le. De nem azért, hogy egyszerűen a múlttal való megelégedettségnek adjon kifejezést, nem azért, hogy az eddigi német szociálpolitika alkotásaival büszkélkedjék, hanem azért, hogy még több, még mélyebben járó, még tökéletesebb szociálpolitikát követeljen. ^Lehetetlen — mondja — hogy mind e küzködés és harc, mind e szenvedés és áldozat, mind a külső és belső győzelmek és eredmények nyomán népünk a békében ismét ott folytassa útját, ahol azt a háború előtt megszakítottaA történelem legnagyobb forradalmát éljük, egy egész világ hull porba és új kor következik — nem arany kor, hanem a komoly munka és szűkös élet kora. De hogy ezt a kort az igazság és a megértés szelleme töltse meg, arról majd gondoskodnak azok a milliók, akik kint a harcmezőn az ellenség előtt életüket tették kockára s akik — férfiak, nők egyaránt — hűséges munkával teljesítették odahaza kötelességüket a hazával szemben. Népünk, amely kimondhatatlanul és fölmérhetetlenüí sokat alkotott, nem engedi majd magát tetteinek és szenvedéseinek gyümölcseitől megfosztania Komor mementó gyanánt hangzanak ezek a szavak, nem valami radikális túlzó, hanem egy hazafias német tanár ajakáról. Ez a komor mementó nemcsak Németországnak szól és jaj nekünk, hacsak ott értenek belőle azok, akikhez szól! Jaj nekünk, ha a mi sorsunk intézői, kormány és parlament, idején nem veszi észre, hogy a háború után semmiféle téren sem lehet egyszerűen ott folytatni a dolgokat, ahol félbemaradtak, de a legkevésbé a szociálpolitika terén! Igaza van Francke tanárnak: a háború megmutatta, hogy milyen erőt adott a német népnek a szociálpolitika. De abban is igaza van, ha azt mondja, hogy az újrafelépítés, az újjáalkotás munkájához még több erőre lesz szükség, mint a háborúhoz. Mennyi minden dőlt a háborúban össze! Mennyi romot kell majd eltakarítani! Mennyit kell majd egészen újonnan megalkotni! Honnan lesz az államnak ereje e gigászi munkához, ha a nép erőtlen és gyönge lesz ? És a háborúban kimerült nép — bármily győzelmes legyen is a harctereken — honnan merítsen erőt és kitartást, ha védtelenül magára hagyják és kiszolgáltatják a létért való küzdelem pusztító tendenciáinak és eshetőségeinek ? A szociálpolitika a nép védelmét jelenti mindezekkel a pusztító tendenciákkal és eshetőségekkel szemben. A háború kaszája rémes rendet vágott népünk soraiban s amerre suhint, ott pótolhatatlan, helyre nem hozható veszteségeket okoz. Erős, munkabíró férfiak százezrei hullottak már el e kasza éle alatt, mialatt az elhagyott nők és gyermekek élet-halál harcot vívnak a nélkülözés minden szenvedéseivel, olyan élet-halál harcot, amelyben vajmi sokszor a halál kerekedik győztesen felül. Megtizedelt, legyöngült, ellentálló erejében megroppantott, szenvedésektől megtört népet talál majd az állam, amikor az újjáalkotás munkájához kell fognia. Védő, istápoló, erősítő szociálpolitika nélkül, becsületes, erélyes és bátor, egész rendszabályokkal dolgozó szociálpolitika nélkül akarják-e a felfordult gazdasági élet viszontagságainak és az eddigi állami gazdaságpolitika terheinek kiszolgáltatni ezt a népet ? Ez lehetetlen. Lehetetlen, mert nemcsak az oly csodásan viselkedett nép nem tűrné el, de lehetetlen azért is, mert ez az öngyilkosság politikája