Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)

1917 / 9-10. szám - A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesülete

279 Ajándék figyelembevétele a biztosítási bérhatár megállapításánál. A németbirodalmi biztosítási hivatal 1916. Január 29-én kelt l. a. 2.808/15. sz. elvi határozata. Határozat: A hivatal a biztosító intézet felfolyamodását visszautasítja. Indokolás: Az eldöntendő kérdés az volt, hogy igénylő évi keresménye a baleset időpontjában meghaladta-e a RVO 544. §-ában megjelölt értékhatárt, az 5.000 M-t. A törvény nem szabályozza közelebbről a biztosítási kötelezettség alapjául szolgáló évi keresmény mikénti kiszámítását. A hivatal abból az elvi alapból indul ki, hogy az évi keresmény a hivatalnok sajátos és minden pillanatban megállapítható tulajdonsága. Az évi keresmény megbízható megállapítási módja e szerint az, hogy a tisztviselőt az év bizonyos szakára szerződésszerűleg megillető javadalom, számíttatik át az egész évre. A szóbanforgó esetben igénylőt a baleset idejében szerződésszerűleg megillető havi fizetés 400 M volt. Ez 12-szer veendő, vagyis az évi keresmény összege 4.800 M. A biztosító intézet abbeli állítása, hogy az igénylő 250 M-t kitevő évi ájándéka fizetésébe beszámítandó és igy az 5.050 M-ra emelkedik, téves. Nem kétséges ugyan, hogy a RVO 160. §-a értelmében az ilyen ajándékok elvileg beszámítandók a biztosítási kötelezettségnél figyelembe veendő évi keresménybe. Nem hagyható azonban figyelmen kívül az évi keresmény ama sajátossága, hogy az megközelíthető biztonsággal mindenkor megállapítható legyen, tehát kérdés, hogy a fenforgó viszonyok közt kielégítő biztonsággal lehetett-e számítani az ajándékok további kifizetésére. Ez utóbbi feltétel a jelen esetben teljesítve nincs, mert a cég minden évben írásban közölte a megajándékozottakkal: »rossz üzleti évben jutalmat nem adunk* s ha a cég 1913-ban 250 M jutalmat adott is igénylőnek, ezt a következő évben biztonsággal annál kevésbé várhatta, mert a cég közlése szerint, ha igénylő 1914-ben is az üzemben dolgozott volna, úgy jutalma nem 250 M-t, hanem csak 200 M-t tett volna ki. Ily körülmények közt nem lenne jogosult, ha igénylő éppen a balesete időpontjára nem tekintetnék biztosítási kötelezettség alá tartozónak. Házi használat célját szolgáló varrástanítás biztosítás alá tartozik. A tanonc fogatnia a biztosítás területén tágabban értelmezendő, mint ahogy az a többi jogterületen szokásos. A biztosítás területén a tanonc fogalma alá vonandó már az is, aki e célra megfelelő üzemben gyakorlati kiképzésben részesül valamely szakmának oly fokú megtanulására, hogy az így elsajátított tudását később a gyakorlati életben, vagy pedig a munkapiacon értékesíteni tudja. Nem vonandók ide természetesen a szakiskolák vagy a tanítást iparszerűen űző tanítványai, akik különben is rendszerint a jobbmódú osztályokból kerülnek ki. A bíróság előtt lévő esetben a munkaadó női szabó iparüzemet tart fenn. Az üzemből kikerült tanulók tapasztalat szerint az ott elsajátított ismereteiket díjazott munkában értékesítették. A tanoncszerződésben lévő az a kikötés, hogy a tanidő a szokásosnál rövidebb tartamú és a tanítás csupán a házi használat céljait szolgálja, pusztán azt jelenti, hogy ezáltal a tanulónak egyszerűbb és rövidebb tartamú tanítást kívántak biztosítani, illetve lehetővé tenni, de ezzel a tanoncokat a megillető szakkiképzéstől elzárni nem akarták. (V. A. Liegnitz. 1916. augusztus 9.), A kihirdetés napján hatálybalépő rendelet hatályának kezdőpontja. Törvények és rendeletek gyakran tartalmazzák azt a kitételt, hogy a kihirdetésük napján lépnek hatályba. A számos háborús rendelet kapcsán felmerült a kérdés, hogy a hatálybalépés a kihirdetési nap melyik időpontjától számítandó. A bíróság megállapítása szerint a >nap« fogalma itt mint egységes egész veendő figyelembe s a kihirdetés órája e napon belül figyelembe nem jöhet. A szóbanforgó rendeletek a kihirdetésük óráját sohasem tudatják; nem is képzelhető az sem, hogy vitás esetben utólagosan kutatni kellene a hivatalos lap megjelenésének pontos idejét, mert ez jogbizonytalanságra vezetne. Éppen ezért a rendelet a nap kezdő, avagy végpontjától lehetne csak érvényes. A kezdőponttól azonban el kellett tekinteni ama jogelv kedvéért, nehogy a rendeletnek a megjelenése óráját megelőző napszakra visszamenő hatálya legyen, eszerint a szóbanforgó rendeletek a kihirdetésük napjának végpontjától kezdődőleg érvénye-^ sek. (Kammerger. Berlin. 1916. okt. 25.)