Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)

1917 / 9-10. szám - A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesülete

278 Munkásügyi Szemle JOGGYAKORLAT BETEGSEGÉLYEZÉS. Hozzátartozók segélyezése. A budapesti munkásbiztosítási választott bíróság 1916. október 6-án kelt 1915. Bet. I. 49/12. sz. ítélete. ítélet: A bíróság az igénylőt követélésével elutasítja. Indokolás: Igénylő, aki az egyéni lapból kitűnően,mint a P. magyar irodalmi vállalatnál alkalmazott hivatalnok, a pénztárral szemben azon követelést támasztotta, hogy a vele -egy háztartásban élő özvegy édesanyját alperes pénztár ingyenes gyógykezeltetésben részesítse. A bíróságnak az volt a felfogása, hogy a törvény 50. §*a 5. pontja értelmében csakis az olyan hozzótartozóknak jár ki a gyógykezeltetés, akik a biztosított taggal egy háztartásban élnek és keresettel nem birnak, ami pedig helyes értelmezés szerint csakis azt jelentheti, hogy a jogosult hozzátartozók körébe csupán azok tartoznak, akiknek eltartása a pénztári tagra hárul és a segélyigénynek a hozzátartozók részére való megszerzéséhez még az sem elégséges, ha a biztosított a hozzátartozóját némi segélyben, vagy támogatásban részesíti is, ha egyébként a hozzátartozó oly jövedelmi forrással rendelkezik, amely megélhetésének fő alapját már biztosítja, mert hiszen a törvény idézett rendelkezésének célja csakis az volt, hogy foglalkozásánál fogva a saját személyében biztosításra kötelezett egyéneken segítsen akkor, amidőn oly megbetegedésről van szó, amelynek anyagi következményei a beteg tőle függő kizárólagos eltartottsága révén szintén magára a pénztári tagra nehezednének. Ezekből a szempontokkól mérlegelve már most az esetet, nyilvánvaló, hogy a 23 éves felnőtt és állásban lévő fiatal ember, t. i. az igénylő szükségletei már egymagában is olyan összeget követelnek s emésztenek fel, hogy különösen az 1915. és 1916. évi közismert drágasági viszonyok mellett az édesanyjának átadott havi 100 koronában még fedezetet is alig találhatnak, amiből szükségszerűen az a következtetés vonható/le, hogy az általa édesanyjának átadott összeg csakis önmaga eltartására szolgálhat és abból édesanyja megélhetésére vagy semmi, vagy oly csekély rész juthat, ami édesanyja megélhetésének biztosításánál számottevő szerepet egyáltalában nem játszhatik és nyilvánvaló az is, hogy ha igénylő édesanyjának semmi egyéb vagyona vagy jövedelme nem is volna, az ő éxisztenciájának alapját sokkal inkább azon havi 200 korona adja, amelyet a tanulóleány-kosztosok rendszerint fizetnek és amelyből éppen a fialabb korú nőtanulók igényeinek csekélyebb volta révén egy bizonyos rész az asszony megélhetésére könnyebben fordítható és mert tudvalevő az is, hogy az ily kosztostartás éppen mindig anyagi előny megszerzését célozza és hogy éppen ez a vállalkozás egyik gyakori alakja az önálló önfentartásnak olyan nők részéről, akik azonkívül kereső foglalkozást nem űznek, vagy nem űzhetnek. De még ha özv. B. F.-nére nem is lehetett volna megállapítani azt, hogy önálló kéresettel bir, igénylőt az alperes pénztárral szemben akkor is el kellett volna utasítani, mert a törvény 65: §-a félreérthetetlen világossággal kimondja, hogy senki sem lehet betegség esetére többszörösen biztosítva és ennek a rendelkézésnek a mindenkor csak járulékos természetű hozzátartozói igényekre való vonatkoztatása csakis akként fogható fel, hogy ha valamely önálló keresettel nem bíró szülő egy gyermeke révén a törvény kötelező erejénél fogva valamely pénztárnál a törvény 50. §-a 5. pontjában körülirt igényekhez való jogosultságát megszerzi, az e jogszerzésnek alapot adó alkalmaztatási viszony további fenforgása mellett nem válhatik egy másik pénztár tagjává, csakis azon az alapon, hogy egy szintén vele egy háztartásban élő fiatalabb gyermeke szintén kereső foglalkozásba lép és a korábban kereső testvére keresetét utóbb eléri.