Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)

1917 / 3-4. szám - A parlament vitája

51 hozás összességének akarata. Eltérés csak a követelések mértékében lehet, de nem magának a követelésnek felállításában. Nemcsak a munkásság, hanem maguknak a munkaadóknak, nemcsak a munkának, hanem magának a tőkének is érdekében. Mert a munkásosztály helyzetének javítása, sorsának biztosítása a tőkének is elsőrangú érdeke. Csak e két érdek méltányos kiegyenlítése képez egységes szociális irányzatot. A túlzások mindkét irányban károsan hatnak. A munkás, aki lehetetlen követeléseket támaszt a tőkével szemben, éppen oly káros hatású a munkásosztály érdekében, mint a tőke képviselője reakcionárius szellemével nem a munkásosztálynak árt végeredményben, hanem magának a tőkének. Pillanatnyi sikert érhet el mindegyik, de ez csak látszat, a valóságban reális érdekeket sért. Az a pillanatnyi siker, amily kábító arra, aki aratja, olyan káros arra, akinél aratta. Ezért a munkásságnak is, a tőkének is mértékletességet kell tanúsítania. Annak a követelésekben, ennek a tartózkodásában. Az az áldozat, amelyet a tőke, munkásai érdekében hoz, gyümölcsöző befektetés, olyan beruházás, amely annál nagyobb jövedelmezőséget biztosít annak, mennél észszerűbben eszközölte azt. És miként a beruházásoknál az időszerűség is nagy szerepet játszik, azonképpen a szociális berendezések eszközlésénél is. Soha időszerűbb egy újabb lépés a szociálpolitikában nem volt, mint ma. Soha jelentősebb sem lehetett az országgyűlés akaratnyilvánításának egyhangú megnyilatkozása, mint most, a háborúban. E megnyilatkozás szép volt, méltó volt a nagy időkhöz. Vannak, akiket nem elégített ki: a munkások oldalán kicsinyelték, hogy az akaratnyilvánítás nem juto't nagyobb, szélesebb arányokban kifejezésre, nem ölelte föl az egész szociálpolitikát; a munkaadók oldalán olyan hang is emelkedett, amely még azt is sokalta, ami történt, azt csak a hatalom képviselőjének mérsékletes tartózkodása elégítette ki. Mert mennél kevesebbet nyújt ez irányban, annál biztosabban számíthat tetszésére. A hatalom árnyéka nálunk csaknem mindig ugyanazokra esik, bárhonnan jöjjön ez a hatalom és bárki kezelje is azt. Ritkán esik változás azokban, akik a hatalom árnyékában élnek. Ez magyar specialitás. Olyan, mint sok egyéb, ami nem éppen kívánatos. Ijesztő szűkkeblűség nyilvánul meg ebben a felfogásban. Amilyen túlzás a másikban. Nemcsak hiba nem volt, hogy nem öleltük fel az egész szociálpolitikát a képviselőház tárgyalásain, hanem éppen ellenkezőleg, az lett volna hiba, ha ezt teszszük. így kidomboríthattuk magát a szociális biztosítást, úgy rendezhettünk volna egy szélesen megalapozott szociális vitát, de ez csak olyanfajta görögtűz lett volna, amely fellobban, pillanatnyi fényt áraszt, de maga után sötétséget hagy és legfeljebb még — kellemetlen utóhatást. Ez most nem lett volna helyén. Most a munkásbiztosítás javítása volt napirenden, erre kellett szorítkozni. Majd napirendr? kerül a szociálpolitika a maga nagyságában is. Gyorsabban, mint gondolnók, a viszonyok kényszere folytán. Akkor lesz helyén szélesebb alapon foglalkozni vele, mélyebb barázdákat szántani. Vajha akkor is lehetővé válnék a törvényhozás összességének egyhangú akaratnyilvánítása! De akkor is meg kell tartanunk az okos mérsékletet a követelésekben. Lehetetlent követelni egyértelmű az okos haladás megakasztásával. Ez nem érdeke a hazai munkásságnak.