Munkásügyi szemle, 1916 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1916 / 3. szám - Az állam és a társadalom szerepe a rokkantügy terén

62 Munkásügyi Szemle mindegyikünknek kötelessége azt a helyet, amelyre a sors állított a haza szolgálatában, teljesen betölteni. Nem arról van szó, hogy aki még munkaképes és a dolgozó társadalomnak hasznos tagja maradhat, azt állami ellátás révén dologtalanságra szoktassuk; ellenkezőleg, aki még dolgozni tud, annak az állam segítő eszközei révén helyreállított, vagy helyreállítandó munkaerejét ismét a közgazdasági élet szolgálatába kell állítania, mert eltekintve attól a nagy nemzetgazdasági veszteségtől, amely százezernyi dolgozó kéz tétlensége által a nemzeti vagyonosodást érné, a dologtalanság erkölcsrontó hatása súlyosan nyilvánulna meg egész társadalmi életünkön. Akik tehát dolgozni tudnak, azok az államtól Coak annyit követelhetnek, de ezt joggal követelhetik, hogy kártalanítsa őket elvesztett munkaképességükért oly mértékben, hogy további becsületes munkájukkal együtt korábbi, a háború előtti viszonyaikban visszaesés ne mutatkozzék. Különös elbánásra, teljes méltánylásra csak a teljes rokkantaknak, minden munkára úgyszólván képteleneknek van igényük és azoknak az özvegyeknek, akiknek a gyermeknevelés gondjaival kell megküzdeniök, akiknek támogatása a gyermeknevelés terén amúgy is az államnak elsőrendű érdeke, hisz a jövő nemzedék felneveléséről, a jövő háborúja katonáinak felneveléséről van szó. Ebből a szempontból fogva fel az állam rokkant-, özvegy- és árvaellátási feladatát, teljesen figyelmen kivül hagyom a részleges munkaképtelenségi ellátást és kizárólag a teljes munkaképtelenség, továbbá az özvegy- és árvaellátás esetére szorítkozom, összehasonlítást teendő azzal, mi az, amit ez idő szerint a magyar állam a maga rokkantjainak, özvegyeinek és árváinak nyújt és mi az, amit e részben a Németbirodalom tesz ? Nem mintha azt kívánnám, hogy ugyanazon határig menjünk el mi is, mint ameddig a hatalmas Németbirodalom hálájának lerovásában elmegy, hanem azért, hogy legalább támpontul szolgáljon arra, hogy a társadalom követelhesse, hogy mégis sokkal messzebbre kell e részben mennünk, mint amit a törvényhozás eddig átmenetileg megállapított. A német törvényhozás is, a mienk is ez idő szerint a katonai rangok szerint indul el a nyugdíjak megállapításánál és míg a magyar törvény egy teljesen munkaképtelen közlegénynek évi 252 koronát állapít meg rokkantellátási illetményül, addig a német törvény már 648 koronában állapítja ezt meg. Egy altisztnél maximum gyanánt a magyar törvény 348 koronát, a német törvény pedig őrmesteren alul 720 — 864 koronáig, őrmesternél 1080 koronát nyújt. Ehhez jön még a német törvény szerint az úgynevezett Verstümmelungs-Zulage, mely pl. egy kar vagy egy láb után havi 32 korona, egy teljes világtalannál havi 64 korona és még ennek tetejébe jön mindegyiknél havi 18 korona hadipótlék. Ehhez a német járadékhoz azonban még a német polgári rokkantbiztosítás külön járadékát is hozzá kell számítani, amelynek mérvéről az nyújthat általános tájékozást, hogy egyrészt Németországban a betegség ellen biztosított 18 millió és a baleset ellen biztosított 25 millió emberen felül rokkantság ellen 16 millió egyén van biztosítva és a németországi munkásszervezetek körébe tartozó szervezett munkások közül több mint egy millió, tehát rokkantság ellen biztosított munkás áll hadban. Mily elenyésző csekélység tehát az, amit a magyar állam nyújt a maga rokkantjainak! Ehhez járul még a német birodalmi gyűlés folyó évi áprilisi határozata, amelyben felhívja a birodalmi kancellárt, hogy a szövetséges kormányokkal egyetértőleg még a háború ideje alatt törvény-