Munkásügyi szemle, 1916 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1916 / 1-2. szám - A szocializmus és a szociális biztosítás

44 Munkasügyi Szemle 7. sz. elvi határozatára való hivatkozása az itt elfoglalt állásponttal szemben nem helytálló. Ámbár ugyanis ezúttal sem tér el a Hivatal biztosítási tanácsainak 7. sz. elvi határozatától (Munkásbiztosítási Közlöny 1910. év?. 378. lap), amely szerint a helyi pénztárak a hozzájuk átutalt társpénztári tagoknak az alapszabályszerű segélyeket az átutaló pénztár előzetes megkérdezése és hozzájárulása nélkül kiszolgáltatni tartoznak és amely szerint az ilyen alapon jogszerűen kiszolgáltatott segélyekkel járó készkiadások az átutaló pénztárt terhelik, mégis, erre az általa hivatkozott elvi határozatra a sz-i kerületi munkásbiztosító pénztár megtérítési igényének jogosságát nem alapíthatja és pedig azért, mert jelen esetben az átutalás a táppénzsegély kifejezett kizárásával történt. Az ennek ellenére folyósított táppénzsegély tehát az átutalásnak korlátait mellőzte és így a táppénzsegély kiszolgáltatása nem volt jogszerű. II. A m. kir. Állami Munkásbiztosítási Hivatal 11.106/915. számú 1915. évi október 2-án kelt határozata. Határozat: A m. kir. Állami Munkásbiztosítási Hivatal megállapítja, hogy a s—i kerületi munkásbiztosító pénztár a R. L. tagja részére dr. K. A. ú—i pénztári orvos által 1913. évi december hó 21. és 23. napjain rendelt gyógyszerek ára fejében ú-i kerületi munkásbiztosító pénztár által fizetett 14 K 04 fillér összeget ennek a pénztárnak megtéríteni nem tartozik. Megokolás: Megállapítja a Hivatal, hogy u—i kerületi munkásbiztosító pénztár a szóban lévő esetben nem volt illetékes arra, hogy a R. L. s—i pénztári tag által előterjesztett megtérítési igény tárgyában határozzon. Az 1907. évi XIX. t.-c. 101. §-ában megállapított kölcsönösség elvének részletesebb kifejtéseképen az Országos Munkásbetegsegélyző és Balesetbiztosító Pénztár alapszabályainak 57. §-a kimondja ugyan, hogy ha a betegség a tagot nem annak a pénztárnak kerületében éri, amelynek kötelékébe tartozik, kellő igazolás esetén a tartózkodási hely pénztára köteles kiszolgáltatni a segélyt annak a pénztárnak terhére, amelynek kötelékébe a tag tartozik. Ez a szabály azonban, kifejezett rendelkezése szerint, csak a segélyek kiszolgáltatására, mint a dolog természete szerint sürgős jellegű intézkedésre szorítkozik. Ellenben nem nyerhet alkalmazást akkor, amidőn nem a törvényben felsorolt valamely segély kiszolgáltatásáról, hanem a magánúton igénybevett betegségi ellátás fejében kért megtérítés tárgyában kell határozni. Ebben az esetben nincs okszerű alap arra, hogy a tag saját illetékes pénztárának intézkedési jogköréből kivonassák és a pénztár terhére más pénztár tegyen intézkedést. Az utólagos megtérítési igény esetében annak az általános szabálynak kell érvényesülni, amely szerint a segély nyújtására az a helyi pénztár illetékes, amelynek kötelékébe az igénylő tartozik. Ámbár az u—i kerületi munkásbiztosító pénztár jogellenesen határozott a R. L. által emelt megtérítési igény tárgyában, mégis, minthogy nemcsak határozott, de ennek alapján tényleg fizetést is teljesített, az illetékes társpénztár helyett tett jogszerű kiadások megtérítését követelheti. A Hivatal megállapítása szerint azonban a vitás 14 K 04 f nem volt jogos kiadás. Minthogy pedig a pénztár a segélyeket az 1907. évi XIX. t.-c. 50. §-a értelmében alapszabályszerű módon tartozik kiszolgáltatni, az Országos munkásbetegsegélyző és Balesetbiztosító Pénztár alapszabályainak 59. §-a értelmében pedig a tag a szolgálati utasításai szerint eljáró pénztári orvos rendelkezései értelmében köteles a gyógyszerek beszerzéséről gondoskodni, az a tag, aki a pénztári orvos előtt tagsági jogát elhallgatja és a pénztári orvostól magánorvosi kezelést és rendelést vesz igénybe, az ily módon rendelt gyógyszerek árának megtérítését épp oly kevéssé követelheti, mintha egyáltalán nem pénztári orvosnak kezelésével élt volna. Kilépés be nem jelentése esetén fölmerült orvosi kezelési költség nem a pénztárt, hanem az orvost illeti meg. A budapesti kir. törvényszék 39. P. 6.452/1915—9. számú 1915. évi november'hó 19-én kelt végítélete. Végítélet: A királyi törvényszék az ítélet felebbezett részét helybenhagyja. Indokolás: A királyi törvényszék az elsőbíróság ítéletében foglalt és a bizonyítékok helyes mérlegelésével megállapított tényállást ítélete alapjául elfő-