Munkásügyi szemle, 1916 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1916 / 1-2. szám - A szocializmus és a szociális biztosítás

Munkásügyi Szemle 45 gadta. Az 1907. évi XIX. t.-c. szerint a munkásbizíosító pénztári tagság s ezzel a segélyezésre való igény a biztosítási kötelezettség alá eső foglalkozásban való belépés napjával kezdődik s az abból való kilépés napján megszűnik. A törvény e rendelkezéséből következik, hogy úgy a munkábalépés vagy a munkából való kilépés bejelentésétől, mint a járulék fizetésétől független a pénztári tagság keletkezése és megszűnése és hogy pusztán a munkábalépés, illetve a munkából való kilépés tényével törvény erejénél fogva jön létre, illetve szűnt meg a tagság. B. L. tehát, aki a felperes alkalmazásából 1911. évi július hó 1-én kilépett, segélyezése idején 1911. évi augusztus hó 7-én nem volt alperes tagjának tekinthető, annak dacára, hogy kilépése az alperesnél be nem jelentetett s bár ezért az alperes nyilvántartásaiban mint pénztári tag szerepelt. Minthogy pedig az alperesnek az a mulasztása, hogy D. L.-nek a munkából való kilépését az alperesnél bejelenteni elmulasztotta, okozta azt, hogy B. L., aki a fentiek szerint segélyezése idejében nem volt az alperes tagja, jogosulatlanul segélyezést vehetett igénybe, a felperes az okozott kárért az általános magánjogi szabályok értelmében felelősséggel tartozik. Minthogy az 1907. évi XIX. t.-c-nek sem a 12., sem a 14., sem más paragrafusa nem tartalmaz jogszabályt a felek közt vitás kártérítési kötelezettségről: e tekintetben az általános magánjogi szabályok irányadók. B. L. kétféle segélyezést vett igénybe, egyrészt táppénzt vett fel alperestől, másrészt gyógykezelésben részesült. A felebbezési tárgyaláson a felperes^ maga is elismerte az alperesnek a B. L. részére kiszolgáltatott táppénznek és gyógyszerek árának megtérítéséhez való jogát. A felek közt csupán az orvosi költségek megtérítése volt vitás. A felperes azért kérte az orvosi költségvetése fenn nem állásának bírói megállapítását, mert az alperes orvosait nem esetenként, hanem meghatározott évi fizetéssel díjazza, s így B. L. gyógykezelésével kára fel sem merült, kártérítést pedig csak az követelhet, aki kárát igazolni tudja. Alperes utalt arra, hogy az orvosok alkalmazása, rendelőintézetek fentartása, az alperesnek évenként nagy összegébe kerül, így nem lehet azt állítani, hogy egy tag gyógykezelésével az alperesnek kiadása fel nem merül. Igaz, hogy ennek összege pontosan meg nem határozható, de a bíróság a követelés mennyiségét legjobb belátása szerint megállapíthatja. Utalt még az alperes az 1907. évi XIX. t.-c. 55. és 66. §-aira, amelyeknek joghasonlatosságára a vitás követelés összege a kiszolgáltatott táppénzzel volna egyenlő. Kétségtelen, hogy az alperes orvosai mint ilyenek csak az alperes tagjait tartoznak fizetésükért gyógykezelni. Ha tehát valaki magát az alperes r tagjának színleli, és e színlelt tagság alapján magát az alperes orvosával ellenérték adása nélkül gyógykezelteti, e tényével csakis az orvosnak okoz kárt, aki joggal követelhető tiszteletdíjától elesik. Nem tesz itt különbséget, hogy a pénztári tagságot színlelő egyén egyszersmind táppénzsegélyben is részesült az alperes részéről. Nem tesz különbséget az sem, hogy közvetlenül az orvoshoz fordul-e, őt ejti tévedésbe, vagy pedig előbb az alperesnél jár el, s így sikerül színlelt pénztári tagságát valódinak elfogadtatni, aminek megtörténtével az alperes az orvoshoz utasítja. Az eltérés mindössze az, hogy az előbbi esetben közvetlen, az utóbbi esetben pedig közvetett az orvos tévedésbe ejtése. Nem lehet tehát azt mondani, hogy B. L.-t az alperes részesítette orvosi gyógykezelésben. Az alperes — bár vétlen eljárásával — csupán hozzájárult ahhoz, hogy nevezett munkásnő ingyenes orvosi kezelésben részesülhessen. Az orvosi gyógykezelés alá azonban nem mint munkásbiztosító pénztári tag, hanem mint magánbeteg került. A kifejtettekből következik, hogy a vitás gyógykezelési díj nem az alperest, hanem az alperes azon orvosát illeti meg, aki B. L.-t gyógykezelte, s az alperes e díjakat csak mint engedményes, vagy csak abban az esetben követelhetné, ha azokat az orvosnak kifizette volna. Fegyelmi eljárás megszüntetése pénztári orvos ellen. A m. kir. Állami Munkásbiztosítási Hivatal biztosítási tanácsának 1915, évi november hó 26. napján kelt 5625. számú határozata. Határozat. A m. kir. Állami Munkásbiztosítási Hivatal a fegyelmi eljárást megszünteti. Ellenben dr. G. A.-nak a L-i kerületi munkásbiztosító pénztárnál viselt pénztári orvosi állásába való visszahelyeztetése iránt előterjesztett felebbezési kérelmét elutasítja. Megokolás. A magy. kir. Állami Munkásbiztosítási Hivatal a fegyelmi hatá-