Munkásügyi szemle, 1916 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1916 / 1-2. szám - A szocializmus és a szociális biztosítás

35 Háborúban megsebesültek betegségi biztosítási kötelezettség alóli mentesítése. A porosz kereskedelmi és ipari miniszter 1915. dec. 11-én rendeletet adott ki, amelyben a Regierungsprásidentek útján a biztosítási hivatalok figyelmét a háborúban megsebesüllek betegségi biztosítási kötelezettség alóli mentesítésének kérdésére hívja fel. A gyakorlatban ugyanis előfordult, hogy egyes üzemek csak akkor alkalmazták a háborúban sebesülteket, ha azok a betegségi biztosítási kötelezettség alól mentesíttettek. Utal a rendelet arra, hogy a Reichsversicherungsordnung 173. §-a szerint csak akkor mondható ki a mentesítés, ha az illető csak egészen kis mértékben munkaképes és így a mentesítési kérelmek a törvény hivatkozott rendelkezésének figyelembevételével szigorúan bírálandók el. Betegségi járadék háborúban megsebesültek és megbetegedettek részére. Az »Arbeiterversorgung« 32. évf. 36. számában Heinrich Ritzel a hadbavonultaknak nyújtandó betegségi járadékok kérdését veti fel érdekes megvilágításban. A Reichsversicherungsordnung 1255. §-a meghatározza ugyanis, hogy olyan biztosított, aki nem állandóan megrokkant, kaphat járadékot, ha a táppénz kimerítése után még rokkant, rokkantságának további tartamára. Ritzel szembe áll azzal a sajtóban hangoztatott felfogással, hogy a hadban megbetegedettnek csak akkor van joga betegségi járadékra, ha legalább 662/3°/°-ban keresetképtelen, és nincs erre joga, ha a katonai hatóság gondoskodik ápolásáról, katonai szolgálatának,tartama alatt az ápolás idejére. Ezen felfogás indokolására szolgál még az, hogy az ellenkező felfogás a rokkanlbíztosításra nézve rendkívül nagy terhet elent. Ritzel utal a birodalmi biztosítási hivatal azon döntésére, amely szerint a katonai ellátás a rokkantbiztosítással összefüggésbe nem hozható, utal a betegségi biztosítás tekintetében hozott analóg határozatokra és végül arra, hogy a katonai hatóságnak is csak az íehet a munkásbiztosítás szempontjából is egyedül helyes álláspontja, hogy addig tartja a kórházban a beteg és sebesült katonát, mig lehetősége van gyógyulásának. Ez az álláspont a szociális biztosítás szempontjából, sőt a rokkantbiztosítás szempontjából financiális tekintetben végeredményben megfelelő. A Reichsversicherungsordnung intenciója, hogy a rokkantbiztosítást hézag nélkül helyezze a"'~betegségi biztosítás mellé, ezt az intenciót a Ritzel által helytelennek talált álláspont nem szolgálhatja. Személyi háborús károk és a betegsegélyzőpénztárak cím alatt az >Ortskrankenkasse•< 2. évfolyamának 21. számában dr. Mayer felhívja a német törvényhozás figyelmét arra, hogy a megalkotandó törvénynél legyen tekintettel arra, hogy jelenleg a nem bevonult biztosítottakat repülőgép, ágyú által vagy egyéb módon ért halál és sebesülési esetek kizárólag a szociális biztosítás intézményeit terhelik, mert az állammal szemben kártérítési vagy visszatérítési igény statuálva nincs. Sokkal fontosabbak azok a terhek, amelyeket a biztosítás teherviselői úgy a háború alatt, de főleg a háború után viselni fognak. Az egyes betegeknek az állammal szemben fennálló igényei nem mennek át a pénztárra. De ezenfelül, minthogy munkakisérletezés még a betegek részéről is, időlegesen többnyire eredménnyel nagyon gyakran fog történni, elkerülhetetlen lesz a pénztárak és egyéb biztosítási intézmények túlságos megterhelése. Éppen ezért olyan megoldást kell találni, amely mellett az állam megfelelő részét a terheknek magára vállalja és az egyes biztosítási intézmények között a háborúval járó eme terhek, amelyek a betegsegélyezésben fognak rendkívüli erős mértékben kifejezésre jutni, arányosan megosztassanak. A korhatár leszállítását és az árvajáradékok felemelését a németországi rokkant- és aggkori biztosításnál kérelmezte a • Gesellschaft für soziale Reform« elnöksége a szövetségtanácstól. Lapunk legutóbbi számában meg.'rtuk, hogy a szövetségtanács emlékirata főleg pénzügyi szempontok miatt ellenzi a