Munkásügyi szemle, 1916 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1916 / 4. szám - Anyasági biztosítás

Munkásügyi Szemle 97 eredményben a mezőgazdasági termelés munkaerejének megfogyatkozását és így kárát fogja jelenteni. A nemzet össztermelésére mindkét irányban csak kár származhatik, amelynek megelőzését szolgálhatja a szükséges szociális terheknek és ezek között a legszükségesebbnek, az anyasági biztosításnak általánossá tétele. A jelenlegi törvényes segélyek általánosan kötelező fokozását az előrebocsátottakhoz képest egyelőre nem is vélném szükségesnek. Megelégedhetnénk azzal, ha a törvény csak annyit tenne, hogy feljogosítaná a pénztárakat arra, hogy megtakarított feleslegeikből alapszabályaikban meghatározandó terhességi és szoptatási segélyeket nyújthasanak. Ily megtakarítások kilátásait növelni lehetne azzal, ha az állam költségvetésében nyújtandó fedezettel bivonyos, hacsak csekélyebb részben is hozzájárulna ezekhez a terhességi és szoptatási segélyekhez. Ha azt akarjuk, hogy a nemzet általános érdekei nyerjenek érvényesülést és ebben az egyes osztályok külön érdekei egyesüljenek, szervezeti szempontból azt kell kívánnunk, hogy a kötelező anyasági biztosítás az érdekeltség közös intézményében és kizárólag ebben történjék. Csak a meglévő betegségi biztosítási intézménynek bizonyos átalakítása kell és készen kapjuk azt a szervezetei, amely a jelenlegi önként biztosíthatók körének biztosításra kötelezése esetén az újonnan biztosítandók egész nagy tömegét, befogadni képes. Messze vezetne, ha itt bővebben foglalkoznánk ennek a szervezeti átalakításnak egész problémájával. Itt csak azt jegyezzük meg, hogy az egész intézménynek beható kormányzati irányítás alá helyezése, a bürokratikus apparátus csökkentése és az érdekeltségnek céltudatosan megállapítandó jogos határokig terjedő komoly önkormányzati érvényesülése békés és áldásos munkásság kilátásait nyitná meg a biztosítás ügyének, az anyagi boldogulás eszközeit pedig első sorban megadnák a kedvező gazdasági viszonyok és közállapotok, amelyeknek eljövetelét, mint a haladás nélkülözhetlen feltételét, várjuk és reméljük. Annyi bizonyos, hogy az a biztosítás, amely nemcsak az ipari, hanem a mezőgazdasági munkásságot is magában foglalná, oly tömörré tenné a biztosítottak rétegét, hogy arra mind az adminisztratív kezelés, mind különösen az egységes orvosi ellátás is aránylag kevesebb költséggel és mégis sikeresebben volna felépíthető. Akkor, amidőn a közegészségügynek államosítása a közigazgatás államosításával kapcsolatban, de e nélkül is, szinte elodázhatlan feladattá válik, pusztán az államosításnak dekretálása, megfelelő egészségügyi intézetek létesítésének hiányában úgyszólván csak papiroson javítaná a helyzetet. A biztosítottak körének kiterjesztése ellenben módot adna arra, hogy az érdekeltség a kötelező önmegadóztatás útján maga gondoskodjék betegségi ellátásáról. Emellett a biztosításnak a jelenleginél szélesebb rétegeket átfogó erősebb szervezete más egészségtelen állapotnak megszűnését is előmozdítaná. A városokban összezsúfolt és részben nyomorgó orvosokkal szemben áll az orvos kellő ellátására képtelen és ezért állandó orvoshiányban szenvedő és ennek megfelelő, sokfelé hihetetlenül sivár közegészségügyi állapotokat feltüntető falusi vidékek szomorú képe. Ugyanez a szempont vonatkozik a bábakérdés megoldására is. A biztosítás Kiterjesztése fokozná a bábák megélhetési lehetőségét és csökkentené azt a végzetes befolyást, amelyet a szakképzett bábák hiánya és a segély és helyes tanács nélkül végbemenő szülések a csecsemőhalandóságra gyakorolnak. Az a pénzügyi áldozat pedig, amelyet az állam a közegészségügy érdekében meghozni kíván, leghelyesebben ama nagy közegészségügyi tartalékok képzésére volna fordítható, amilyenek a különböző népbetegségek leküzdésére berendezett, de nálunk alig létező állami kórházak és