Munkásügyi szemle, 1916 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1916 / 4. szám - Anyasági biztosítás

96 Munkásügyi Szem/e séges szülészeti biztosítási támogatáson kívül a lebetegedéstől számítva négy hétre a táppénz másfélszeresét, további munkaképtelenség esetén pedig az egyszeres táppénzt biztosítja. Végül említhető az olasz anyaságbiztosítási törvényben megállapított segélyezés, amely szerint a pénztár szülés vagy koraszülés esetére (ide nem értve a magzatelhajtásnak minősített koraszülést) 30 líra segélyt nyújt, amelyet az állam minden egyes gyermekágyért fizetendő 10 lirás járulékkal 40 lírára emel fel. Ezekből láthatjuk tehát, hogy a mi anyasági biztosításunk, ha nem is éri el a németek messzemenő gondoskodását és ha nem is gondoskodik a figyelembe jöhető összes szükségletekről (terhességi és szoptatási segélyekkel), mégis a mi szerényebb erőinkhez képest eléggé kedvezően gondoskodik azokról az anyákról, akikre áldásos hatálya kiterjed. A mi anyasági biztosításunk az angolokénál és olaszokénál szociális és közegészségügyi szempontból értékesebb is, mert a készpénzsegélyt nem egy összegben, hanem heti részletekben adja és ezzel inkább biztosítja, hogy a segély tényleg anya és csecsemő szükségleteinek tartósabb és egyenletes kielégítésére fordíttassék és azt más célra el ne költsék, ezenkívül pedig a mi biztosításunk a pénzsegélyen kívül orvost, bábát, gyógyszert és gyógyászati segédeszközt is ad. Abban a tekintetben pedig túltesz az összes többi biztosításokon, hogy a szülészeti támogatást és gyógykezelést nem csak maguknak a biztosított nőknek, hanem a biztosítottakkal egy háztartásban élő és keresettel nem bíró női családtagoknak is megadja. Kívánságunk első sorban az legyen tehát, hogy az anyasági biztosítás hatálya ne szorítkozzék a kerekszámban 150.000 ipari munkásnőre, hanem ölelje fel az arra utalt összes anyákat és anyajelölteket, a közel milliónyi egész női munkásosztályunkat. rilodázhatlan követelménye ez a szociális igazságosságnak, nemcsak maguk a biztosítandók, hanem a munkaadó érdekeltség szempontjából is. Tudvalevő ugyanis, hogy a mi gazdaságunk iparosításának elmaradottsága következtében az ipari és mezőgazdasági munkásság még nem vált el egymástól azzal az élesebb kiválasztódással, amely az iparilag fejlettebb államokban bekövetkezett. Munkásságunk jelentékeny része felváltva dolgozik az iparban és a mezőgazdaságban, sőt még házi cselédeink jelentékeny része is a mezőgazdasági naqy munkák időszakán ebben a munkakörben fejti ki kereső tevékenységét. Szembeszökő igazságtalanság tehát, hogy ugyanaz a munkás biztosítva legyen, míg az ipari, ellenben a biztosításból kitagadtassék, mihelyt mezőgazdasági munkát végez. Közvetlenül tehát az látszik, hogy az ipari üzemek szociális terheket és pedig jelentékeny mérvben viselnek ott is, ahol a mezőgazdasági üzemek ilyenektől mentesek, holott egyenlő elbánás szerint e terhekhez — amelyek túlnyomóan közös munkásosztálynak helyzetét javítják — nekik is hozzá kellene járulni. Végeredményben azonban hátrányos ez a mezőgazdasági termelésre is, mert arra vezet, hogy a mezőgazdasági munkásság és különösen ennek az a része, amely önálló gazdálkodás alapjául szolgáló birtokhoz vagy bérlethez nem juthat, belátásának és tájékozottságának fokozódásával mindegyre jobban elhagyja az ősi foglalkozást és .a gyáriparba viszi dolgos karjait és pedig annál szivesebben, minél inkább felismeri a két foglalkozási ág szociális intézményeinek eltérő és az ipariaknak jóval fejlettebb színvonalát. Bizonyos egészségtelen eltolódások állnak elő, amelyeknek bevezetése az, hogy az idült betegségekben szenvedő mezőgazdasági munkások máris az ipari biztosításban gyógyíttatják magukat ideig-óráig vállalt ipari munkásságuk alapján; követni fogja azt az egészségeseknek is mind nagyobb beáramlása a városba, az iparba. Ami tehát az ipari biztosítás terheit viselő érdekeltség igazságtalan megterheléseként jelentkezik, vég-