Munkásügyi szemle, 1916 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1916 / 4. szám - A versenytilalom a polgári törvénykönyv javaslatában

33 felek közt megkívánható kölcsönös tisztességből és szerződési hűségből is folyik az, hogy a régi tulajdonos, aki az átadott üzletért értéket kapott, ne támasszon a régi összeköttetéseknek — amelyeket tulajdonkép az eladott üzlethez tartozónak lehet tekinteni, — kihasználásával oly konkurrenciát, amely az új tulajdonosra nézve az átvett üzletet értéktelenné teszi. Előfordul továbbá szolgálati szerződéseknél oly kikötés, hogy az alkalmazott kötelezi magát, hogy a szolgálatból való esetleges kilépése után nem fog főnöke ellen versenyt támasztani, illetve nem fog ugyanabban az iparágban a főnök telepe helyén, vagy annak közelében működni. Az ily kikötésnek, amelyet szintén kötbérrel szoktak biztosítani, az a célja, hogy a munkaadó érdekeit megvédje az alkalmazottal szemben, különösen azáltal, hogy annak az alkalmazottnak, aki esetleg egyes üzleti titkokat mint alkalmazott sajátított el, versenye a volt főnökkel szemben lehetetlenné váljék, vagy legalább korlátoztassék. A versenytilalomnak ez utóbbi fajtáival, közelebbről az azokra vonatkozó kikötések kérdésével foglalkoztak a polgári törvénykönyv tervezetei és javaslata és ez a »versenytilalom« a tárgya jelen fejtegetéseknek is. Ily versenytilalmi kikötések legtöbbnyire az ipari, kereskedelmi foglalkozási ágak körében fordulnak elő, de nem hiányzanak az általános magánjog területén sem. így gyakran előfordulnak a hasonló szerződéses megállapodások a nevelő- vagy gyógyintézetek átruházása körüli, továbbá azok főnökei és alkalmazottai közötti jogviszonyban is. Bár az iparszabadság a mai közrend alapelve és a közrendbe ütköző szerződési kikötés elvileg semmis, mégis az iparszabadságnak és a szabad versenynek eme magánérdekből történő korlátozásait bizonyos fokig és terjedelemben nem lehet teljesen jogosulatlanoknak tekinteni. Mindenesetre azonban az üzlet átadójával szemben a hasonló kikötések nagyobb mértékben jogosultak, mint az alkalmazottal szemben, mert az üzlet átruházójának tulajdonkép természetszerű kötelessége az, hogy az eladott üzlet hasznavehetőségét saját tényei által ne csökkentse. Hiszen az adásvételre vonatkozó általános szabályok szerint, amelyek épen nem önkényesek, hanem a jogérzetben és a méltányosságban gyökereznek, minden eladót terhel az a szavatosság, hogy az eladott dolog zavartalan birtokát biztosítsa a vevőnek, terheli továbbá az úgynevezett »kellékszavatosság«, amely szerint az eladó külön kikötés nélkül is már a törvény erejénél fogva felelős azért, hogy az eladott dolog a normális (törvényi) kellékeknek megfeleljen, továbbá terheli a felelősség azért, hogy a dolog a kikötött kellékeknek megfeleljen. Üzlet ellenértékért való átadásánál pedig tulajdonkép majdnem a dolog természetében rejlőnek és így a törvényi kellékek alá tartozónak lehetne mondani az átruházónak azt a kötelességét, hogy az üzlet jövedelmezőségét a maga részéről ne csökkentse és így annál inkább el kell ismerni ezt a kötelességet akkor, ha maga a felek szerződési akarata tartalmaz ily kikötést. Vagyis, az üzletátruházásnál ily kikötésnek — bizonyos korlátok közt való — érvényességét nem igen lehet jogi okokból megtámadni. Már az alkalmazottra vonatkozó kikötéseknél kevésbbé egyszerű a kérdés. Az üzlet eladója és vevője legtöbbször egyenlő gazdasági erejű felek, akiknek egyike sem függ a másiktól, akik tehát egymással szemben érdekeiket rendszerint egyformán meg tudják védeni. Ellenben az alkalmazott és a munkaadó közötti viszonyban könnyen állhatnak elő olyan