Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 3-4. szám - A munkásvédelem és az iparfelügyelet befolyása a nép- és a haderő fejlesztésére

71 az egészségi, erkölcsi és gazdasági bajoktól, amelyek természetes következményei voltak a munkaerő nappali és éjjeli korlátlan kizsákmányolásának. A szűk, dohos gyári helyiségekben teljesített elernyesztő' túlmunkán felül a munkások számtalan balesetveszélynek, továbbá egészségüket hamar aláásó mérgek, por és kigőzölgések ártalmainak voltak kiszolgáltatva. Ehhez járul, hogy a gyáros mindenekelőtt az ifjúság és a női munka által szolgáltatott olcsó munkaerőt használta ki, hiszen a géperő és a gyári munkamegosztás lehetségessé tette azt, hogy a legtöbb részletmunka gyengébb és könnyen betanítható személyekre bizassék. Annál kisebb volt tehát ezeknek a munkásoknak a kedvezőtlen munkásviszonyokkal szemben való ellenállása. A gyermekeknek túlerőltetése, amely az ipari foglalkozásnál való hosszú elfoglaltság következtében beállott, hátrányosan befolyásolta az iskolalátogatás és az oktatás eredményét is. A női és gyermekmunka által bekövetkezett a férfimunka elértéktelenedése. Gyakran alkalmazták az ipari munkánál meghonosított bérmegváltási rendszereket, az úgynevezett Truckrendszert, amely szerint a munkás készpénz helyett árút kapott, amit saját hátrányára rosszul tudott értékesíteni, vagy pláne a telepen kiszolgáltatott és rátukmált szeszes italok nyújtásával fizették a munkást, ami természetesen egyenesen ártalmára szolgált. Mindezek a körülmények elősegítették és megkönnyítették a munkás megkárosítását, hozzájárultak a munkásnak szomorú gazdasági helyzetbe való juttatásához. Végre a hosszú munkaidő és nagy munlréstömegek'összevonása a gyártelepeken, az egészségtelen lakásokban való szűkös együttlakást és ezzel együtt erkölcsi hanyatlást eredményezett. Mindezek a körülmények elősegítették a gyári munkás bizonyos elzüllését, ennek a rétegnek szociális téren való leszorítását, amely szomorú állapot évről-évre, nemzedékről-nemzedékre csak súlyosbodott. Ez volt az egyik oldala az éremnek, amelyet a XIX. század első felében fejlődő kapitalizmus mutatott. A másik oldalán pedig látjuk a gyártulajdonost, aki mint a szükséges termelési eszközöknek birtokában az új termelési módok gyors elsajátításával mindig több és több utat és módot talál arra, hogy a kapitalisztikus termelési rendszer új meg új előnyeit saját javára értékesítse és évenkint nagyobbodó nyereségtöbbletet vágjon zsebre. Jövedelmi és vagyoni helyzete korábbi osztályosai fölé emelik őt annyira, mint amilyen mélyen a korábbi osztályosai alatt van e tekintetben a gyári munkás. Az életkörülmények különbözősége s a gyáros és alkalmazottai munkájának helyes minőség tekintetében való különválása megbontotta a személyi vonatkozásokat is, amelyek a kézművest és a segédeit, a földmívest és zselléreit eddig összekötötték. Egyre kevésbé ismerték, értették és tisztelték egymást. Az ilyen gyári ipar egyes helyein — különösen ott, ahol a gyárosnak nem volt belátása —- a gyáros és a gyári munkás élete közötti ellentét oly élesen mutatkozott, hogy az az általános emberi érzést igen élénken felkelthette, a művésznek pedig hatásos témául szolgálhatott. Gondoljunk csak Hauptmannak a »Takácsok« című színművére. Ezek a jelenségek több gondolkodó és kritikus főnek kellett hogy megadják az impulzust arra nézve, hogy többé-kevésbé alaposan megfontolja és kritika tárgyává tegye a kapitalisztikus termési rendszert és az azzal kapcsolatos társadalmi szervezetet. Az idő megérett, hogy egy Lassallet, Marxot, Bebelt megszólaltasson. Szocialisztikus tanaik a népességnek mindig nagyobb rétegében terjedtek el és Ők megkezdték a szervezését annak a küzdelemnek, amelyet a munkásosztály az uralkodó osztály és az államkormányzat ellen vezet. Az egyesek egészségügyi védelmének kérdéséhez csatlakozott a szociális munkáskérdés. Most már az államnak fegyverrel való megvédése esetére nemcsak attól kellett félni, hogy a tömeg nem bír, hanem nem akar eleget tenni. Az ipari fejlődésnek ez a kísérő jelensége rágódott nemzetünk ellenállóképességén és fenyegette a nemzeti jövőnket.