Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1915 / 3-4. szám - A munkásvédelem és az iparfelügyelet befolyása a nép- és a haderő fejlesztésére
72 N\unkásügyi Szemle Minden fejlődési folyamat, úgy az egyes ember testében, mint a társadalom gazdasági életében, a célirányos anyagokon és jelenségeken kívül bomlási termékeket is termel és szervezeti rendellenességet is okoz, amit a természetes életerő lassankint kiegyenlít, hacsak nem olymérvű a zavar, hogy ez a szervezet megszűnéséhez, elpusztításához vezet. Vannak betegségek, amelyek annál hevesebben jelentkeznek, minél gyorsabban halad előre, ez a fejlődési folyamat. Épúgy vagyunk a fent vázolt ipari munkásság egészségügyének és szociális helyzetének elfajulásával. Az ipar fejlődése Németországban kezdetben lassan indult meg. A mu't század közepe táján Poroszországban kb. csak 500.000 ipari munkás volt és a népességnek kb. 2/:s része földmíveléssel foglalkozott, míg ma 41/2 millió ipari munkás van a bányamunkásokkal együtt s földmíveléssel a népességnek alig valamivel több, mint V4 része foglalkozik. Ennek dacára a leírt betegségi jelenségek már akkor észlelhetők voltak. Mert a gazdasági szervezet önsegély és önszabályozás útján nem tudta még azokat elhárítani. Az állam így szükségesnek találta nagyobb károk megelőzése céljából segédeszközöknek alkalmazását. Ezek: a munkásvédelmi törvény és az iparfelügyelet. Ezen állami rendszabályok történetével nem kell bővebben foglalkoznom. A német francia háború (1870—71.) előtt keletkezett, a munkásvédelmi intézkedések szabályozására és felügyeletére vonatkozó rendelkezéseknek a mai munkásvédelmi törvények nagy eredményei szempontjából kevés a jelentőségük. Hogy mit tartalmaznak ezek a törvények, arra nézve elég, ha itt nagy vonásokban utalunk a főbb rendelkezéseikre úgy, mint az a jelenlegi ipartörvényünkben többszörös bővítés, szabályozás és szigorítás után le van fektetve. Elsősorban egyáltalán tilos fiatalkorú egyéneket 13 éven alól, illetve ha iskolakötelesek, 14 éven alól legalább 10 munkást foglalkoztató üzemekben alkalmazni; bizonyos üzemekben még csekélyebb létszámú üzemekre is kiterjedt, ez a rendelkezés. A 14 éven alóliak napi 3 óránál, 14 — 16 évesek napi 10 óránál tovább semmiesetre nem vehetők igénybe. E munkaidők meghatározott szünetekkel megszakítandók. Éjjeli, ünnep- és vasárnapi munkából ilyen fiatalkorúak ki vannak zárva. 16 éven felüli nők egyáltalában véve nem dolgozhatnak többet napi 10 óránál, vasárnap 8 óránál, éjjel pedig egyáltalában nem szabad őket az üzemekben foglalkoztatni. Munkaszünórák, a munkának hazavitele, a gyermekágyasok foglalkoztatása szintén korlátozva van. Végre mindennemű munkaerő kizsákmányolásának korlátja a vasárnapi munkaszünet, amely a munkát csak a gyárakban, bányákban, építkezéseknél stb.-nél az e napon az éppenséggel kikerülhetetlen, pontosan meghatározott, kivételes esetekben engedi meg. A rendelkezéseknek egy má^ik csoportja az üzemberendezésekkel foglalkozik, amelyek minden ipari üzemben alkalmazandók, a munkások életének, egészségének és erkölcsiségének megóvása céljából. Az üzemhelyiségek, a gépek stb. akként rendezendők be és az üzem akként szabályozandó, hogy a munkások az említett veszélyek ellen annyira meg legyenek védve, amennyire csak az üzem természete ezt lehetővé teszi. Ezen alapelvek folytán nemcsak a legkülönbözőbb technikai védelmi berendezések követelhetők meg, hanem pl. a felnőtt munkások munkaidejének megszorítása is elrendelhető bizonyos üzemekben, amint az a vasművekre és sütődékre vonatkozólag meg is történt. Végre idetartozik még a magánjogi intézkedések egész sorozata: a munkarendre, bérfizetésre, büntetésre, elbocsátási bizonyítvány kiszolgáltatására, stb.-re vonatkozó rendelkezés, amelynek célja, hogy a munkaadónak a szerződéskötéseknél a munkással szemben gazdasági túlsúlyával való visszaélését korlátozza. Kevés oly törvény van, amelynek gyakorlati eredménye annyira függne a külön felügyelő-személyzet tevékenységétől, mint éppen a munkásvédelmi