Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 1. szám - Munkásvédő törvényhozás 1913-ban 1. [r.]

22 /Wunkásügyi Szemle a betegségi biztosítás alá esnek, mert hiszen nem katonai személyek, hanem bérmunkások. A katonai hatóságok részben más véleményen vannak. T. i., úgy tekintik ezen munkákat, mint önkéntes katonai szolgáltatásokat. Ahhoz, hogy megállapítható legyen, hogy ezek a munkások mely betegsegélyző pénztárhoz tartoznak, azt az előzetes kérdést kell vizsgálat tárgyává tenni, ki ezen személyek munkaadója. A munkaadó az, aki a munkások fölött rendelkezik és anyagi eszközeiből a bért fizeti. A község nem tekinthető munkaadónak, mert hiszen rendelkezés a munkaerő felett megszűnik a foglalkoztatás megkezdésével. A község csak közvetítő a munkaszerződés megkötésénél. Rendelkezésre jogosultak tehát a vasútigazgatóság és a katonai parancsnokság. A katonai parancsnokságnak van ugyan a háború alatt rendelkezési joga a vasútüzem fölött, de az üzem kezelése a vasútigazgatóság feladata maradt. A vasútigazgatóság marad tehát a munkaadója az üzemében alkalmazott személyeknek és a vasútigazgatóság bocsátja magát összes alkalmazottaival, tehát az őrzésre felvett személyekkel együtt is a katonai hatóság rendelkezésére. Az a körülmény, hogy a kiadásokat a katonai hadbiztosság megtéríti a vasútigazgatóságnak, nem szünteti meg ennek munkaadói jellegét, mert hiszen a munkások fizetése a vasút anyagi erejéből történik és csak megtérítést kap. Ezek szerint az ilyképen felvett munkások az illető vasút üzemi betegsegélyző pénztárához tartoznak. Másképen áll a sáncmunkások helyzete. Ezek különböző helyeken alkalmaztatnak, közvetlen munkaadójuk a katonai kincstár. A Reichsversicherungsordnung 155. §-a szerint olyan biztosítottakra, akiket egy különböző községekben teljesítendő munkára alkalmazott az üzemvezetőség, az a község tekintendő alkalmaztatási helynek, ahol a munkálatok közvetlen vezetése székel. Ezek szerint ezekre a munkásokra nézve az illető község általános helyi betegsegélyző pénztára az illetékes betegsegélyző pénztár. A betegápolási szolgálatokban alkalmazott betegségi biztosítása is aszerint lesz szabályozandó, ki tekintendő munkaadónak. E tekintetben megállapíthatjuk, hogy még ha a segédkórházakat ingyenesen bocsátja is a tulajdonos a katonai hatóságok rendelkezésére és a személyzet fölötti rendelkezési jogot a katonaorvosokra ruházza át, ez esetre is az intézmény tulajdonosa tekintendő munkaadónak. A tulajdonos bocsátja helyiségeit az üzemmel együtt rendelkezésre. Ezen intézetekre nézve tehát a háború előtt illetékes betegsegélyző pénztárak illetékesek. Hadbavonultak önként továbbfizetési joga. A német szakirodalomban ismételten megbeszélés tárgyává tétetett a »Munkásügyi Szemle« múlt számaiban ismertetett szükségtörvényeknek az a hiánya, hogy a szükségtörvény 3. §-a a biztosításra jogosítottaknak megadta azt az előnyt, hogy a háborúból való visszatérésük után újból beléphetnek a betegségi biztosításba, ezzel szemben ezt a jogot a biztosításra kötelezetteknek nem adja még. Ezen a hiányon vagy a törvény megfelelő kiegészítésével, vagy pedig a törvény 3. §-ának olyan értelmezésével, hogy a biztosításra kötelezettekre is vonatkozik, feltétlenül segíteni kell, mert hiszen a hadbavonultak igényeinek fentartása szempontjából a biztosításra kötelezetteket és a biztosításra jogosítottakat egyenlő elbánásban kell részesíteni. A ki nem jelentett hadbavonultak utáni járulékok fizetése. A Reichsversicherungsordnung 397. §-a szerint tulajdonképen a szabályszerű kijelentésig a munkaadónak kell fizetni a járulékokat. A kölni felső biztosítási hivatal 1914 október 30 án kiadott rendelete e tárgyban kifejti, hogy nem volna indokolt, a törvény rendelkezésének szigorú alkalmazása a háború által okozott súlyos viszonyok idején, mert éppen e körülmények okozták azt, hogy a munkaadó, aki gyakran a behívásról nem is szerzett kellő időben tudomást, a kijelentésről nem gondoskodhatott. A pénztáraknak figyelmébe megfelelő méltányosságot ajánl. A hamburgi hatóságok a hadbavonultak és munkanélküliek tovább-biztosításárol. A hamburgi hatóságok a biztosító intézet segélyével a hadbavonultak és a munkanélküliek tovább-biztositását rendezik. A biztosító intézet a járulékok 2/a-részét fizeti, a hátralékos járulékokét is. A biztosítottaknak csupán a járulékok '/a-részét kell a betegsegélyző pénztáraknál megfizetniök. Olyan biztosítottaknak, akik foglalkozásukból 1914. évi július hó 16-án kiléptek és még ma is állásnélküliek, nem kell igazolniok, hogy erre a segítségre rá vannak utalva. A bejelentésnek a pénztáraknál a munkából való kilépéstől számítva 3 héten belül kell történnie. A hadbavonultakért családtagjaik eszközölhetik a be-