Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 17-18. szám - Az 1913. és 1914. évi tőkefedezeti baleseti járulékkirovásokról

418 Munkásügyi Szemle A hátralékok behajtása egyszerre meggyógyíthatja a tőkefedezeti üzletágat, sőt, mint az 1914. év példája mutatja, még a felosztó-kirovórendszernél is kedvezőbb helyzetbe juttathatja azt. Ha pedig csak a hátralékok behajtásán, a rendes kirováson és az idejében történő kártalanítási eljáráson múlik az ágazat egészséges volta, ami elvégre erélyes és megfelelő adminisztratív ténykedéssel csupa megoldható feladat, eloszlik az az aggodalom, amely az építőipari érdekeltséget az első évek kirovásai kapcsán áthatotta és amely szerint attól kellett félni, hogy a tőkefedezeti rendszer nem alkalmazható Magyarország kicsiny építőiparára, mert még tökéletes végrehajtása esetén is elviselhetetlen, az évi költségeket viselő gyáripari érdekeltség terheit mindenesetre túlhaladó, kötelezettségeket ró arra. Ez az aggodalom okozta a magyar építőipar törekvését, különösen a második besorozási ciklus kezdetén, hogy a törvény megfelelő magyarázatával kivonassanak a tőkefedezeti eljárás alól és az évi költségeket viselő üzemekkel együttesen soroztassanak az 1907. évi XIX. t.-c. 3. §-a alapján. Nem a tőkefedezeti rendszer tehát a hibás, nem a törvény rossz ebben a vonatkozásában, mint ezt általában híresztelték az építőipari érdekeltség körében, hanem csak a gyerekbetegségeken kellene egyszer átjutnunk, a járulékok behajtásának kérdését kellene megoldva tudni. Hogy pedig a baleseti járulékok behajtása nehéz, ezen azok után, hogy tudjuk, mennyi a betegsegélyezési járulékhátralék és milyen nehéz általában köztartozásokat, de még a magántartozásokat is behajtani, nincs mit csodálni. A tőkefedezeti rendszerbe tartozó érdekeltségnek a járulékok behajtása során az 1907. évi XIX. t.-c. olyan előnyöket nyújt, amelyek az évi költségeket viselő gyáriparra nem alkalmazhatók és amelyek az előbbit az utóbbival szemben mindenesetre előnyös helyzetbe hozzák. Ez az előny a munkamegrendelő szavatossága, amely lehetővé teszi, hogy az Országos Pénztár az építőipar hátralékos járulékait a munkamegrendelőn, alvállalkozás esetében a vállalkozón, sőt a fokozatos felelősség elve alapján a főmunkavállalkozón keresse, ha pedig ez a szavatosság sem volna elegendő, még az ingatlantulajdonos építtető is szavatossá tehető a behajthatatlan járulékokért. Oly előnyök ezek, amelyek a törvényszakasz helyes alkalmazása mellett szinte kizárttá teszik, hogy az Országos Pénztárnak a tőkefedezeti üzletágban behajthatatlan követelései legyenek, illetve ami ugyanaz, hogy az érdekeltséget behajthatatlanság címén, ha ez a behajthatatlanság helyesen értelmeztetik, utólagos, tehát megismétlődő kirovás alakjában kár érje. Azt mondottam volt, hogy a tőkefedezeti rendszer természetével jár, hogy az érdekeltség megterhelése körülbelül állandó. A felosztandó baleseti költségnek eszerint egyenes arányban kellene változnia a felosztás alapjául szóló évi összmunkabérekkel. Érdekes lesz tehát megfelelő összehasonlítást csinálni, hadd lássuk, hogy miért nem jellemezte az Országos Pénztár tőkefedezeti rendszerét az az állandóság, amely a tőkefedezeti rendszereknek általában természete ? A munkabérek változása az eddigi kirovásoknál a következő volt: Elszámolási év Összbeszámítható javadalmazás Változás az előző évhez képest százalékokban 1911. 1912. 1913. 1914. 1907/8 1909. 1910. 69,229.588 K 61,415.680 » 70,543.778 » 88,872.694 » 77,608.555 » 57,220.504 » 36,275.400 » ll°/o-os csökkenés 15%-os emelkedés 25°/o-OS » 13°/o-os csökkenés 26°/o-os » 37°/o-os »