Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 17-18. szám - Az 1913. és 1914. évi tőkefedezeti baleseti járulékkirovásokról

Munkásügyi Szemle 417 hogy az igénylőt esetleg rajta kívül álló ok, a honvédelem gátolta meg igénye érvényesítésében. De meg az igénykeresetek rendes lebonyolításának menete is olyan lassú még ma, hogy ehhez még hozzászámítva a pénztárak háborúokozta adminisztratív nehézségeit, egyáltalában nem lehetünk nyugodtak abban a tekintetben, hogy az Országos Pénztár 1914-ben lebonyolított minden 1914. évi balesetet, sőt ellenkezőleg, ez okfejtés szerint minden okunk megvan arra, hogy azt hihessük, hogy még 1915-ben, sőt 1916-ban is fog az Országos Pénztár 1914. évi balesetek kártalanításával foglalkozni. Tehát, bár az igazgatósági határozat szerint a látszat az, hogy a kirovással 1914-ben már á jourba jött az érdekeltség, a valóságban erről ma még, sajnos, nem igen lehet beszélni. Az 1914. évi balesetek kártalanításának e számítás szerint a következő évekre bekövetkező eltolódása magával hozza természetesen azt, hogy az 1915. évi, sőt esetleg az 1916. évi érdekeltség is viselni fogja az 1914. évi balesetek költségeit. íly beállítás mellett azt kellene tudnunk természetesen, hogy az 1915. évi minden valószínűség szerinti kicsiny építőipari érdekeltség megterhelése aránytalanul súlyos lehet-e, mert hisz annak a néhány építési vállalatnak — és a háborús viszonyok okozta pangás csakugyan olyan, hogy joggal mondhatjuk néhány építési vállalatnak, — amely 1915-ben még dolgozik, viselnie kell majd nemcsak a saját terheit, hanem a háború miatt az eddiginél még fokozottabb mértékben a korábbi évekről elhúzódó kártalanítási eljárásokból eredő terheket is. Ez pedig a kicsiny érdekeltséget annál súlyosabban érintené, mert általában, valamely kicsiny terjedelmű érdekeltségnek már a saját maga okozta balesetekből eredő megterhelése is aránylag súlyosabb szokott lenni, mint a nagyobb terjedelmű érdekeltségé. Egyszerű biztosítástechnikai szabály ugyanis, hogy annál olcsóbb szokott lenni a biztosítás, minél nagyobb terjedelmű érdekeltségre háríthatók annak költségei. Minthogy pedig az Országos Pénztár által végrehajtott balesetbiztosítás nem más, mint egy törvényalkotta szervezetbe szorított kényszer-önbiztosítás, rá is vonatkoztatható ez az általános biztosítástechnikai szabály. Mekkora lehet tehát az ilyen kis érdekeltség terhe, ha érdekeltségét még a régi tartozásával is meg kell terhelni. Ha keressük, mégis megtaláljuk az ellenszerét annak, hogy az 1915. évi érdekeltség megterhelése aránytalan ne legyen. Vissza kell térnünk újra a behajtási kérdéshez. Az Országos Pénztárnak halaszthatatlan kötelessége az eddig alkalmazottaknál súlyosabb rendszabályokról gondoskodni, az építőipari érdekeltségnek pedig elsősorban és talán nagyobb mértékben mint valaha, érdeke, hogy most az 1913. és 1914. évi kirovásokkal az érdekeltségre hárított összegeken kívül a régi hátralékok is hiánytalanul befolyjanak. Ha ez bekövetkezhetne, nem kellene az 1913. és 1914. évi kirovásokból folyólag fedezetlen követelések címén az 1915. évi érdekeltséget megterhelni még az esetben sem, ha az Országos Pénztár igazgatósága nem tartaná szükségesnek, hogy az 1907. évi XIX. t. c. 46. §-ának, amely a »behajthatatlan« járulékokról szól és a magyar kir. Állami Munkásbiztosítási Hivatal 701/908. számú rendeletének, amely a »•fedezetlen^ járulékok újra való kirovását írja elő, a megfelelő helyes értelmezést adja, illetve követelje. Az Országos Pénztárnak az 1913. elszámolási évet megelőző évekből származó baleseti járulékkinlévősége a tőkefedezeti üzletágban 1,986.262 88 K volt 1914 december 31-én. Ha fel is tételezzük, hogy ennek egy része azóta már befolyt, még mindig vannak olyan hátralékok, amelyek befizetése erélyes eljárással gyorsítható. És erre szükség is van, mert ezekkel az utólag fizetett hátralékokkal, amelyek, ha 1915-ben folynak be, az 1915. elszámolási év javára kell hogy írassanak, lehetne ellensúlyozni aztatehertöbbletet, amely az 1915. évi érdekeltséget a korábbi évek elhúzódó kártalanítási ügyeiből érheti.