Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 17-18. szám - Az 1913. és 1914. évi tőkefedezeti baleseti járulékkirovásokról

416 évek hátralékát. Minthogy pedig ilyenformán az 1914. évi érdekeltség nem terheltetett meg az 1914. évet megelőző elszámolási évekből származó fedezetlen tartozásokkal, e határozat logikus folyományának tekinthető az gazgatósági határozat ama része, amely szerint azokat a bevételeket, amelyek elmúlt évek érdekeltségétől az elmúlt évek járulékkirovására, kiegyenlített hátralékok alakjában folytak be, nem az 1914. elszámolási év, hanem az 1913-as elszámolási év javára írja, mint amely évre az előző évek fedezetlen tartozásai is teljes egészükben átvitettek. rZz elvi álláspont szerint az 1914. évi érdekeltség most már kizárólag azokat a terheket viseli, amelyek az 1914. év folyamán keletkeztek, amelyeket tehát önmaga okozott és csak azokat a bevételeket élvezi, amelyeket saját maga fizetett be. Ez volna az az ideális állapot, amely a tőkefedezeti rendszer természetével jár, és amelynek, ha a kirovások idejében történnének meg és a járulék behajtása simán menne, állandónak kellene lennie az építőiparra nézve. Ilyen hullámzásokat mutat az a tőkefedezeti ágazat, amelynek a természete az volna, hogy sem nem emelkedő, sem nem apadó, hanem — normális viszonyok mellett — állandó megterheléssel járjon évről-évre az érdekeltségre. Azt lehetne hinni, hogy az 1914. évi járulékok apadása folytán most már a megfelelő rendszabályok alkalmazása mellett el lesz érhető az az egyensúlyi állapot, amelynél az építőipar megterhelése egyenletes, tehát állandóan ugyanaz marad. A helyesen végrehajtott tőkefedezeti rendszer nagy előnye az évi költségeket viselő felosztó-kirovó rendszerrel szemben az, hogy az egyik év érdekeltségének a másik, illetve elmúlt év érdekeltségéhez, ha minden rendben megy, semmi köze. Minden év érdekeltsége évtársulathoz hasonlóan a saját maga okozta terheket viselvén, meg van minden előfeltétele annak, hogy az évről-évre változó érdekeltség megterhelése állandó legyen. Az érdekeltség pillanatnyilag el is érte volna az 1914-es elszámolási évvel a tőkefedezeti rendszerben ezt az egyensúlyi állapotot. Mégis félő azonban, hogy ez az egyensúlyállapot nem lesz tartós. Mert ha fel is tételezhetnők, hogy erélyes behajtási rendszerrel a most kirovás alatt álló járulékok 1915. év végéig be lesznek hajthatók, ha az érdekeltség képviselete segélykezet nyújt e téren az Országos Pénztárnak és pedig úgy gyakorlati tanácsaival, mint ahogy ez terveztetett, mint pedig szövetségeik útján, az érdekeltségre gyakorlandó szelid nyomással, mint ahogy az már a gyáriparban adott esetben megtörtént, — még mindig fenmarad annak a lehetősége, hogy az 1914. évi baleseti költségek csak azért voltak olyan alacsonyak, mert egyrészt a bejelentett balesetek adminisztratív feldolgozása a kerületi pénztárak, Országos Pénztár, és választott bíróságok retortáin keresztül még mindig késedelmes, és másrészt, mert a balesetek egyrésze még be sem jelentetett. Az 1914. év közepén a közbejött mozgósítás folytán ugyanis sok sérült, aki katonai szolgálatra volt kénytelen bevonulni, mert bár rajta az elszenvedett baleset következtében normális viszonyok mellett korábban gyakorolt ipari munkája tekintetében megfelelő fokú munkaképtelenség lett volna konstatálható, bizonyos katonai szolgálatokra még fel volt használható, a harctérről vagy távoli helyőrségekben igényét nem tudta érvényesíteni, esetleg nem voltak tőle beszerezhetők azok a személyi adatok, amelyek az igénykereset törvényszerű lebonyolításához szükségesek. A balesetkártalanítási eljárás tehát sok esetben megakadt. Le kell azonban majd folytatni a háború után, mert az igény törvényes határidőn belüli bejelentésének elmulasztása esetén úgy vélem, hogy az Országos Pénztár igazgatósága az igény elbírálásánál nem helyezkedhetik majd a törvény szószerinti magyarázathoz ragaszkodó rideg álláspontra, amely szerint az egyévi bejelentési határidő elmulasztása miatt az igény elévültnek veendő, annak dacára