Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 1. szám

3 A háborús esztendő új feladatokat hozott a szociális intézményeknek. Igaz, hogy nagy szolgálatokat tesznek a közügynek azzal is, ha e rendkívüli viszonyok közepette működésüket zavartalanul folytatják s lehetőleg teljesítik a köteles szolgáltatásokat. Ezzel azonban megelégedni nem lehet. Gondoskodásukat és működési körüket új területekre kell kiterjeszteni. Ezek közé tartozik első sorban a csecsemő- és anyavédelem. Ennek gondos keresztülvitelétől függ, hogy a háborúnak az emberéletben véghezvitt pusztításai mielőbb pótoltassanak. Karöltve kell járni ezzel a szociális hygienára fordított nagyobb gondnak. Különösen nálunk, ahol a gyermekhalandóság ijesztően nagy, ahol a tuberkulózis évente 70.000 embert pusztít el, s ahol az alkoholizmus állandóan benépesíti a kórházakat, a fegyházakat és az elmegyógyintézeteket. A munkásbiztosításnak nagy értékű tapasztalatai vannak a baleseti sérültek gyógyítása s az elveszett munkaképesség helyreállítása körül. E tapasztalatokat a hadvezetőség értékesítheti a maga számára, ha e célból a munkásbiztosítás intézményeivel karöltve jár el. Nemcsak a hadvezetőségnek, de az államnak és az ország közgazdaságának is nagy érdeke ez, mert ez által a keresetképtelenek és rokkantak segélyezése helyett a munkapiac számára munkaerőt ment meg. E tekintetben nálunk a kezdeményezés még nem történt meg, de hisszük, hogy soká már nem késhet. Másik nem kevésbbé fontos" feladata a munkásbiztosításnak, a háború alatt fellépett és mint szakemberek egyetértően állítják, a tavaszszal nagy mértékben terjedő járványok leküzdésében közreműködni. A pénztári szervezetek segítségét e téren mellőzni alig lehet- S bizonyos, hogy a munkásbiztosító pénztárak ez új feladatnak is igyekezni fognak megfelelni. A rokkantak foglalkoztatása új probléma nálunk. Balesetbiztosításunk még sokkal fiatalabb, semhogy gondoskodását e térre kiterjeszthette volna. A háborúban rokkanttá vált szerencsétlenek nagy száma azonban követelőleg sürgeti, hogy érdekükben megtétessék minden lehető. Az a minimális segély, amit a rokkantak az államtól várhatnak, még a legprimitívebb emberi életmódra sem elegendő; azok a szerencsétlenek pedig, akik a hazáért, mindnyájunkért áldozták fel testi épségüket, nem lökhetők ki az utcára, nem nyomhatjuk kezükbe a koldusbotot, hanem megélhetésükről gondoskodni kell. A gondoskodás terjedjen ki nemcsak meggyógyításukra, hanem arra is, hogy az állapotukhoz mérten kereseti foglalkozásokra kitaníttassanak és megfelelő munkaalkalomhoz jussanak. Az élelmiszerekben mutatkozó hiány és drágaság ellen egyesek vagy egyes néposztályok hiába küzdenek Itt az önsegély egymagában nem használ. Az állam beavatkozása elkerülhetetlen, azonban ennek is korlátai vannak, különösen a mai politikai és gazdasági viszonyok mellett. A nép élelmezésének fontossága a rendkívüli viszonyok között rendkívüli eszközök alkalmazását teszi szükségessé. Emellett a tudomány és kutatás vívmányait is fel kell használnunk. A népet oktassuk ki, hogy szakítson az évszázados hagyományokkal s szokjék olcsó, racionális és tápláló életmódhoz. Ezek azok a kérdések, amelyekkel a háborús esztendőben a Munkásügyi Szemle foglalkozni kíván, s a felvetett problémák helyes, a közérdeknek megfelelő megoldását elősegíteni törekszik. A Munkásügyi Szemle új, immár hatodik évfolyamában folytatni kívánjuk eddigi csendes propagandánkat a szociálpolitika érdekében. Propagálni kívánjuk új szociális alkotások létesítését, a meglevők fejlesztését és példaadásul és tájékozódásul ismertetni fogjuk mindazt, amit e téren a nálunk fejlettebb és gazdagabb nemzetek cselekszenek. Azt hisszük, hogy a mi folyóiratunk szerény működésére a háború