Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 1. szám

2 Munkásügyi Szemle azokat rendelkezésére s az üzem biztonsága és zavartalan menete céljából katonai fegyelem alá helyezi őket. Mindez azonban nem zárja ki, sőt megköveteli, hogy gondoskodás történjék e munkások kellő védelméről. A hadfelszerelési gyárak tömegesen ontják a baleseti sérülteket, ami egyenesen veszélyezteti ez üzemek rendes menetét. Elég sérült és nyomorék kerül ki a harctérről, ahol védelmi rendszabályokat nem lehet felállítani, semmi szükség arra, hogy jó akarattal elkerülhető balesetek még fokozzák e szerencsétlenek számát. A legelső kötelesség a katonai fenhatóság alá vont üzemekben az, hogy, ha kell kivételes hatalommal, gondoskodjanak elviselhető munkaviszonyokról, a munkaidő helyes beosztásáról, a mai drágaság mellett megélhetésre elegendő munkabérről és tegyenek oly munkásvédelmi intézkedéseket, amelyek a balesetek elhárítására alkalmasak. A háború sok iparágban nagyszámú üzemet szünetelésre kényszerít. A munkások tömegei maradtak emiatt munka és kereset nélkül. A hitel korlátozása az üzemekben js korlátozást jelent, ami jelentékenyen növeli a munkanélküliek számát. És ha e pillanatban már nagymérvű munkanélküliségről panaszkodni nem lehet, ez nem azért van, mert a munkanélküliekről az állam vagy a község gondoskodik, hanem, mert részben a harctérre bevonult munkások száma és a hadfelszerelési gyárakban megnövekedett létszám most még nagy mértékben apasztja a munkanélküliek számát. Azonban kétségtelen, hogy bármily kismértékű legyen is a munkanélküliség, az önhibájukból kereseti alkalomra szert nem tehető munkásokról gondoskodni kell, ezeknek munkabírását a jövő számára meg kell őrizni. A háború befejezése után sem várható, hogy a gazdasági élet azonnal normális keretekbe jut. Hosszú átmeneti időre van szükség, míg az üzemek újból berendezkednek s míg a gazdasági élet fellendülése megindul. Számolni kel! azzal, hogy ebben az átmeneti időben, amikor a harctérre vonult munkások tömegesen érkeznek vissza, a munkanélküliség óriási arányokban fog jelentkezni, mert leküzdésére csak úgy lehet reményünk, ha a szükséges előkészületeket gondos előrelátással már most megtesszük és ezzel megmentjük az országot attól a sok nyomortól és szenvedéstől, amivel a munkanélküliség réme fenyeget. Még nem tudjuk, hogy a háború következtében emberéletben mily veszteségeink lesznek. Sajnos, az kétségtelen, hogy ebben a világháborúban nagyon sok élet pusztul el és ha bekövetkezik az az idő, amikorra az ipar fellendülését várják, nagyon sok munkás fog hiányozni, nagyon sok üzem hiába várja vissza régi jó munkásait. Mondják, hogy Amerikában 150.000 hadköteles kivándorolt honfitársunk készülődött haza jönni, hogy szolgálatait a hazának felajánlja. Mostoha megélhetési viszonyaink száműzték munkabírásuk teljében ezeket a tengeren túlra, pedig ha itthon tarthattuk volna őket, 150.000 ifjú, erőteljes katonával többet állíthattunk volna az ellenség elé. Látjuk tehát, hogy az ország védelme szempontjából is mily fontos lisztességes megélhetést biztosítani a munkásságnak. Védjük őket a munka harcmezején érhető minden károsodástól és ezzel kössük őket a hazai földhöz. Elengedhetetlen feltétele ennek a munkaviszony rendezése, erőteljes munkásvédelem, hatályos lakáspolitika, egyesülési és gyülekezési jog és általában a munkásosztályról való szociális gondoskodás. Súlyos megpróbáltatások várnak a munkásbiztosításra is. A harctéren az időjárás viszontagságainak, nélkülözéseknek és rettenetes fáradalmaknak kiszolgáltatott katonák sok betegséget szereznek, szervezetük ellenállóképessége megromlik, évtizedek múlnak el, míg ismét egészséges, erőteljes, ellenállóképességű munkásgeneráció fejlődik. Addig ez a harctéren megromlott anyag a munkásbiztosítás terheit fogja állandóan növelni s nagyon megfontolt intézkedésekre, mindenekelőtt pedig a rokkant és aggkori biztosítás megalkotására van szükség, hogy e terhek alatt ami különben is gyenge munkásbiztosításunk össze ne roppanjon.