Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 6-8. szám - Háború és munkásbiztosítás. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének 1915. március hó 20-án tartott ülése

156 biztosításnak a nép harckészségére és ellenállóképességére és végül, hogy minő feladatok várnak a munkásbiztosítás szerveire a háború után. Ezek azok a kérdések, amelyekkel foglalkozni kívánok. A jogkérdésekre való vonatkozást előadásom keretéből kikapcsolom, minthogy az hivatottabb helyről külön előadás tárgya lesz. I. A háború kitörésekor európaszerte mindenütt, ahol munkásbiztosítás van, ahol az állam és a munkástársadalom saját jól felfogott érdekében bizonyos ragaszkodást tanúsít ez intézmény iránt, aggályok merültek fel, hogy a háború alatt a munkásbiztosítás működését folytathatja-e. Az volt a feltevés, hogy különösen a betegség esetére való biztosítás, a betegsegélyző pénztárak léte forog kockán. A balesetbiztosítást kevésbé érinti a háború. A rokkantbiztosítás intézményei pedig oly óriási tartalékokkal rendelkeznek, hogy ezeknek létét a háború nem érinti, ezeknek egy pillanatig sem kellett tünődniök, hogy kötelezettségeiket az eddigi mértékben, vagy a törvényes keretekben teljesíteni tudják-e. Legközvetlenebbül a betegsegélyző pénztárakat érintette a háború, mert tagjaik nagy részét elvonta, munkaképes, erős tagjaiknak zömét a harctérre szólította és helyettük visszamaradtak, a kevésbé ellenállóképességűek, a fiatalabbak, az öregebbek és a bevonulók helyett az ipar terére nagy számban tóduló nők. Már pedig a nők tudvalevőleg rossz rizikót képeznek a biztosításban, az aggok és fiatalok hasonlóképen. A pénztárak tehát súlyos aggályokkal néztek a jövő elé egyrészt, hogy képesek lesznek-e fedezni a felmerülő szükségleteket, másrészt pedig, hogy minő eszközök fognak rendelkezésre állani, hogy törvényes kötelezettségeiknek eleget tehessenek. Tudvalevőleg a betegsegélyző pénztárak egyik fontos feladata nemcsak a pénzbeli segélyezés, a táppénzbeli támogatás, hanem talán ennél is fontosabb: a gyógyítás. Már pedig a háború az orvosok túlnyomó részét is a harctérre szólítja. Ezeknek helyét pótolni alig lehet. Számolni kellett azzal a körülménynyel, hogy a betegeknek, az itthonmaradtaknak táplálkozása a háború alatt az élelmiszerek fokozott drágasága folytán mindinkább elégtelenebb lesz, számolni kellett kezdetben a munkanélküliség rémével is, továbbá azzal a köiülménynyel, hogy az üzemek túlnyomó része szünetelni fog részint munkáshiány miatt, részint megrendelés hiánya miatt, részint azon egyszerű oknál fogva, hogy az üzem tulajdonosait szintén harctérre szólítja a kötelesség. Mindezek a körülmények aggályos színben tüntették fel a betegsegélyző pénztárak jövőjét. Elsősorban tehát mint legilletékesebb fórumhoz, az államhoz, a kormányzathoz fordultak úgy Németországban, Ausztriában, mint nálunk is a pénztárak, hogy a kormány ebben a nehéz, válságos időben, ezen rendkívüli viszonyok között támogassa a munkásbiztosítást, ismerje el annak fontosságát és ha az államhatalomnak és kormánynak megszámlálhatatlan milliói vannak a hadviselés céljaira, a hadviselés érdekében a harctéren működő és az államért, hazáért, társadalomért, itthonmaradottakért küzdők érdekében, a munkásbiztosítás fenntartását és jövőjét biztosítsa megfelelő intézkedésekkel és megfelelő anyagi támogatással. A betegsegélyző pénztárak teljesítő képességét illető aggályok, szerencsére a háború eddigi lefolyása alatt teljesen eloszlottak. A munkásbiztosítás csodálatosképen sokkal jobban megtudja a helyét állani most, mint ahogy hinni lehetett. Sőt nálunk, ahol a pénztárak anyagi zavarral küzdöttek a normális viszonyok között, amennyiben az évek óta tartó általános ipari pangást normális viszonyoknak lehet nevezni, a háború alatt anyagi helyzetükben némi javulás állott be. A szakirodalom e körülménynyel sokat foglalkozott. E helyütt csak két jelenségre utalok. Az egyik az, hogy a pénztárak szóigáltatásait az igényjogosult tagok a háború alatt sokkal kisebb mértékben veszik igénybe, mint normális idők-