Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 6-8. szám - Háború és munkásbiztosítás. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének 1915. március hó 20-án tartott ülése

Munkásügyi Szemle 157 ben. Ez nem egyedüli jelenség Magyarországon, ez így van Európaszerre, aminek magyarázatát a jó egészségügyi viszonyokban, vagy talán oly körülményekben találjuk, amelyeknek kiderítése még csak a háború utáni időkben várható. De tény az, hogy Svájcban, Németországban, Ausztriában és Magyarországon és pedig nemcsak egyes helyeken, hanem általánosan, országszerte tapasztalható, hogy a pénztárt igénybe vevő betegek száma oly minimumra apadt, aminő a pénztárak fennállásának csak első idejében volt, amikor a biztosított tagok jogaikkal még nem voltak tisztában. A másik jelenség az, hogy a pénztárak bevételei nem apadtak abban a mértékben, mint ahogy gondolták. Hozzájárult ehhez a moratóriumi rendelet, amely a munkaadókat egyéb kötelezettségeik teljesítésétől bizonyos ideig mentesítette- A moratórium a betegsegélyezési járulékokra nem terjedt ki, azok az üzemek pedig, amelyek a háború alatt tovább működtek, készpénzfizetés ellenében tovább szállítottak, így a munkaadókban a fizetési készség is nagyobb mértékben megvolt, mint máskor. Hozzájárultak még ehhez a fővárosban és egyéb vidéki városokban a hadsereg által végzett erődítési munkálatok, a hadseregszállító üzemek óriási fellendülése, amelyek a pénztárak financiális helyzetét annyira, amennyire, tűrhetővé tették. Természetesen maguk a pénztárak is hozzájárultak, legalább igyekeztek intézkedéseikkel hozzájárulni, hogy kötelezettségeiknek eleget tehessenek és pedig azáltal, hogy szolgáltatásaiknál azt a liberális eljárást, amelyet normális időkben általában szükségesnek és helyénvalónak tartottak, most a háború alatt részben felfüggesztették. A pénztárak belátták, hogy ezekben a nehéz időkben csak azoknak a segélyeknek kiszolgáltatására van joguk, amelyekre a törvény és alapszabályok értelmében feltétlenül kötelezve vannak. Bizonyos neme a segélyeknek a háborús viszonyok folytán maradt el, mint például a szanatóriumi gyógykezeltetés. A szanatóriumok ugyanis a harctéri sebesültek részére ajánltattak fel, de az utazás nehézsége, vagy lehetetlensége miatt sem voltak azok igénybevehetők. Azután az ásványvizeknek, gyógyászati segédeszközöknek korlátozása stb., szóval a segélyszolgáltatás körüli liberális szellem csökkentése szintén hozzájárult ahhoz, hogy a pénztárak teljesítőképességét fenn lehetett tartani. Igen érdekes képet nyerünk a pénztárak működéséről a háború alatt, ha a nyilvánosságra jutott adatokat vizsgáljuk. Előadásom szűk kerete azok felsorolását nem engedi meg, az érdeklődők a szakirodalomban megtalálhatják azokat.*) A balesetbiztosítást illetőleg egy nehéz probléma merült fel, az t. i., hogy a háború alatt egyes iparágakban, különösen ott, ahol a hadsereg részére való felszereléseket készítik, magas munkabérek vannak. Éppen a tanulatlan munkások nagy száma és azon lázas munka következtében, amely ezekben az üzemekben folyik, a balesetek a szokásosnál gyakoribbak és komplikáltabbak. A biztosító pénztárak kénytelenek ezen magasabb munkabérek alapján a járadékot megállapítani, amely járadék megállapítása azután a háború utáni időben a munkaadó érdekeltséget súlyosan fogja terhelni. Azon iparágak és üzemek, amelyeknek a háborúval kapcsolatosan az üzemük különösebb hasznot nem hajtott, fogják aránylag a díj legnagyobb részét fizetni. A terheket emeli az is, hogy nagyon sok alkalmi vállalkozás van, amely alkalmi vállalkozás a háború után megszűnik és ahol a behajtás igen kétségessé válik. Kezdetben ellentétes magyarázatokra adott alkalmat az a kérdés, hogy a hadbavonult járadékosoknak hadiszolgálatuk tartamára folyósítandó-e a járadék. Az egyik felfogás szerint a járadéknak a háború tartama alatt szünetelni kell. A méltányosság is azt parancsolja, hogy a baleseti sérült a háborús állapot tartama alatt ne legyen jobb helyzetben, mint az a mun*) L. Munkásügyi Szemle V. évf. 529. és 596. old., VI. évf. 16. old.