Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1915 / 6-8. szám - A negyvenévesek
150 Munkásügyi Szerrue Az országgyűlés szociális munkájából figyelemre méltó a munkanélküli' segélypénztárak szubvenciója és egy rokkantbiztosító pénztár létesítésére vonatkozó határozat, továbbá az a határozat, amelylyel utasította a kormányt kivándorlási javaslat beterjesztésére. A törvényes munkásvédelem amerikai egyesülete. Az »American Labor Legislation Rewiew« mult évi decemberi száma részletesen ismerteti a fent megnevezett egyesület történetét és működési körét. A nemzetközi egyesület baseli irodája már 1902. óta tett kísérleteket az amerikai egyesület megalakítására, de ez csak 1906-ban sikerült. Az egyesületnek a megalakításkor 21 tagja volt. 1908-ig a taglétszám nem igen emelkedett s az egyesület működéséről sem igen lehetett hallani. Csak amióta 1908-ban Farmann professzor vette át az egyesület vezetését s 1909-ben az adminisztrációt a költségekre szükséges összegek biztosítása által más alapokra lehetett fektetni: emelkedett a taglétszám és egyszersmind az egyesület befolyása a törvényhozásra. 1913-ban az egyesület taglétszáma 3.348 volt. Az egyesület kiadványai azonban sokkal nagyobb körben terjedtek el és pedig a munkásegyesületek, biztosítótársaságok, egészségügyi s népjóléti egyesületek útján. Bizonyos szociálpolitikai kérdésekre csakis az egyesület által rendezett ankétek és viták terelték a közfigyelmet. 1910. és 1912-ben az ipari betegségekről tartott az egyesület előadást. 1913-ban rendezte a szociális biztosításról, 1914-ben pedig a munkanélküliség kérdéséről az első nemzeti konferenciát. Az egyesület speciális kérdések tanulmányozásával több albizottságot bizott meg. Ezek adatokat gyűjtenek, törvényjavaslatokat dolgoznak ki s a közvélemény tájékoztatására előadásokat tartanak, röpiratokat adnak ki. Az iparegészségügyi albizottság már több figyelemre méltó eredményt is ért el. Kanadában sikerült a foszfor-tilalmat keresztüívinnie, az Egyesült-Államokban a vámtörvényhozás útján ért el az egyesület hasonló eredményt. Az ólommérgezés ellen Ohió, Pennsilvania és Newyersei adtak ki rendeleteket. Ez az albizottság most a légnyomás alatti munkák s a ferrosilicium okozta egészségügyi veszélyekről gyűjt adatokat. Egy másik albizottság a balesetelhárítás s a baleseti statisztika kérdéseivel foglalkozik. 1911-ben Chicagóban szakértői értekezlet tartatott és azóta az államoknak egész sora adott ki rendeleteket a balesetelhárítást és bejelentést illetőleg, az egyesület által ajánlott módozatok figyelembe vételével. Az egyesület nagy figyelmet fordított állandóan a betegség- és balesetbiztosítás kérdésére is s igyekezett a közvéleményt a kényszerbiztosítás elvének megnyerni. Ezenkívül még a hetenkinti törvényes szünnap s a nők fokozott védelme érdekében fejtett ki az egyesület különösebb tevékenységet. A gyermekvédelem dolgában az e célra alakult nemzeti bizottsággal, a jobb ipari kiképzés érdekében pedig az ipari nevelést előmozdító nemzeti egyesülettel működik az egyesület karöltve. A munkaközvetítés Amerikában mindeddig leginkább az ügynökök kezében van, akiknek működése semmiféle törvényes korlátozásnak nincs alávetve. Hatósági munkaközvetítést eddig csak 19 állam és 18 nagyobb város szervezett, de ezek sem bírtak nagyobb jelentőségre szert tenni. A szakszervezetek munkaközvetítése sincs kifejlődve. A munkásügyi minisztérium, amelynek Wilson, az egykori bányamunkás a vezetője, most a munkaközvetítésnek állami szervezésén dolgozik. A terv szerint a postahivatalok, a bevándorlási hatóságok és földmívelésügyi minisztérium 200.000 »földügynöke« is közreműködnének a munkaközvetítésnél. A legutóbbi szakszervezeti kongresszus is foglalkozott e kérdéssel, de nem helyeselte az államig szervezést, hanem kizárólag a szakszervezeteknek reklamálta a munkaközvetítés jogát. A porfejlődés megakadályozása cementpadlókon. Ha a cementpadlót linóleummal nem lehet befödni, ajánlatos, hogy a készítésénél kellő keménységet nyerjen. Ez azonban a szokásos módon nem érhető el, hanem gondoskodni kell arról, hogy az újonnan készített padlón a nedvesség hosszabb ideig maradhasson. Ezt úgy érhetjük el, ha a padlót körülbelül egy hétig nedves homokkal, fűrészporral, vagy szénával befödjük. Ha azonban már kész cementpadló porképződését akarjuk korlátozni, akkor a következőképen kell eljárni: a padlót tiszta vizzel és kefével tisztára mossuk és leszárítjuk. Azután bevonjuk a padlót egy hosszúnyelű kefe segélyével negyvenfokos 3—4-szeres higítású kálivizoldattal Ha az oldat elég híg, akkor minden likacsba behatol. A felületen megmaradt rész a száradás után tiszta vízzel, rongy segítségével lemosandó. A megszáradás után ez az eljárás még kétszer megismétlendő. Ez az eljárás állítólag nagyon jól bevált és a padló szebb is lesz általa.