Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 5. szám - A háború szociálpolitikája

9S Munkásügyi Szemle csak kötelességek lehetnek. Jogokat ilyenkor csak az államhatalom gyakorolhat. Ez a háború természete, másképen nem is lehetne. A szinte korlátlan jog gyakorlásával szemben azonban áll az államhatalom fokozott kötelessége, a lehetőség határain belül gondoskodni azokról, akiket a háború természetszerűleg megíosztott különben is korlátolt jogaik gyakorolhalásától. A dolgozó társadalom nagy társadalmi rétegeket alkot. A keresetre utalt tulajdonképeni értelmiségi foglalkozásoktól a munkásokig, felöleli a társadalom igen tekintélyes részét. Nemcsak a munkásosztályról van tehát benne szó, amint hogy súlyos tévedés szociálpolitika alatt mindig csak a munkásosztály nagy kérdéseit érteni. Ez az osztály szolgáltatja ugyan legbővebb anyagát, mert számbelileg a legerősebb tényező benne és jogok tekintetében a legszegényebb, de azért nem képviseli a dolgozó osztályt kizárólag. Minden társadalmi osztálynak megvan a maga szociális érdeke, a háborúban mindegyikre, a nemzet összeségére kell tehát tekintettel lenni. Ebből a szempontból kívánom röviden tárgyalni a mostani háború szociálpolitikáját. Nem általában és a maga egészében, aminek anyaga nem is állhat még rendelkezésre, hanem csupán hazai főbb vonatkozásaiban. Azt ami történt és ennek kapcsán részben azt is, aminek történnie kellett volna. Csoportokba osztottan, a rokontermészetű anyagot együvé vonva. Együtt az állam és a társadalom támogatására utaltak segély-kérdését. Külön a népellátás és a gazdasági élet folytonosságának biztosítását. Egy harmadik csoportban a szorosan vett szociális ügyeket és végül röviden érintve a legfontosabb általános szociális kérdéseket, amelyeket a háború felvetett. Az első csoportot tehát a támogatásra utaltak segély-kérdése képezi. Ebben kétségkívül legfontosabb azok megélhetésének biztosítása, akiknek fentartóit a háború ennek lehetőségétől megfosztott. Amint hogy minden szociálpolitika alapja a megélhetés biztosítása. A háború a zászló alá hívta a családfentartót, a kereső nélkül maradt családról tehát az államnak kell gondoskodnia. Ezt a kötelességét minden állam még békés időkben ismeri el, nálunk is törvény szabályozza, az 1887. évi XX. t.-cikk, kiegészítve az 1914. évi XLV. törvénycikkel. Az állam ezirányú kötelességeinek teljesítése tekintetében nem lehet panasz. Még a támogatás mértéke tekintetében sem- Igaz, hogy az állam általánosít benne. Nem keresi, hogy mely család mennyit vesztett, mik a társadalmi helyzetéből folyó méltányos igényei, hanem egyenlő mértékkel mér minden hadba hívott támogatásra szorult családjánjk. Nem tesz különbséget a legdrágább viszonyok között élő fővárosi, a hasonlóképen nagyon drága életviszonyokkal bíró városi és az aránytalanul kedvezőbb viszonyú falusi lakosság között. Ez különben nehéz ís lenne. Ezekben a szolgáltatásokban a demokrácia követelményei jutnak kifejezésre, amint magában a hadkötelezettség általánossá tételében is annak idején ez nyilatkozott meg. Erős szociális vonása ennek az állami kötelességteljesítésnek, hogy nem jelentkezik állami kegy alakjában, hanem jog statuáltatott vele, amelyre egyaránt van igénye mindenkinek, aki rá van utalva. Jog, amelylyel élhet mindenki, anélkül, hogy társadalmi hátrányokat kellene érte elszenvednie. Nem szegény-segély tehát, hanem annak a veszteségnek legalább részbeni pótlása, amelyet a család szenved az által, hogy fentartója az állam védelme iránt tartozó kötelességének teljesítése folytán nem gondoskodhatik róla. Az állam ezirányú kötelességének teljesítésével párhuzamosan halad a helyi hatóságok kötelessége a háború által sújtott lakosság helyzetének lehető javítása körül. Nem törvény szabta, csak természetes kötelesség. Annál erősebb. Mert a törvénynél is nagyobb kényszer az erkölcsi kényszer, amelynek elmulasztása legelső sorban magukra a helyi hatóságokra