Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 3-4. szám - A munkásbiztosítási iparpanaszok

Munkásügyi Szemle S7 tesen azt hitték, hogy a nemzetközi érintkezés megszűnése a kongresszus megtartását lehetetlenné teszi s ez^okból annak elhalasztására tettek javaslatot. Arról értesülünk, hogy az Egyesüt-Államok kormánya a kongresszust még a háború dacára is „megkívánja tartani, mert szerinte nincsenek akadályai annak, hogy az Egyesült-Államok semleges területén az ellenséges államok képviselői is megjelenjenek és együttesen tanácskozzanak. A Egyesült-Államoknak ez a terve Németországban, Ausztriában és nálunk is nagy megütközést keltett s valószínű, hogy ez államok képviselői a kongresszusról távolmaradnak. Aggság és rokkantság esetére való biztosítás. Az Országos Pénztár igazgatósága a mult év december 18-án tartott igazgatósági ülésén elhatározta, hogy felterjesztést intéz a kormányhoz a rokkantbiztosítás, továbbá az anya- és csecsemővédelem törvényes rendezése érdekében. Az aggság- és rokkantság esetére való biztosítás törvényes rendezése tárgyában tervezett felterjesztést az Országos Pénztár elkészítette s megküldötte a kereskedelmi miniszterhez, másolatban felterjesztette a miniszterelnökhöz és eljuttatta az Állami Mnnkásbiztosítási Hivatalhoz is. A felterjesztésben az Országos Pénztár utal az 1907. évi XIX. t.-c.-hez fűzött indokolásra, s felemlíti, hogy akkor a magyar kormány azt a kötelező ígéretet tette, hogy e szociálpolitikai törvény kiegészítéséül csakhamar gondoskodni fog a nép széles rétegeit érdeklő rokkant és aggsági biztosításnak a rendezéséről is. A képviselőház munkásügyi bizottság a törvényjavaslatra vonatkozóan a képviselőházhoz benyújtott jelentésében a következő passzus foglaltatik: >A bizottság örömmel vette tudomásul a kereskedelemügyi miniszter úrnak azt a kijelentését, hogy az e javaslatban lefektetett elvek alapján óhajtja megalkotni a munkások aggkori és rokkantság esetére való kötelező biztosítását is és azon munkálkodik, hogy az e javaslatban foglalt intézményt ilyképen kiegészítse.« A képviselőház pénzügyi bizottsága is a törvényjavaslatot csak alapzatnak tekintette, amelyre még más intézménye^ lesznek felépíthetők. A kereskedelmi miniszter szociálpolitikai programmot adván, kilátásba helyezte az aggkori és rokkantság esetére való biztosítást, az akkori államtitkár pedig kijelentette a kormány nevében, hogy a kormány legközelebbi'feladata az aggkori és rokkantbiztosítás megoldása lesz. A felterjesztés szerint az Országos Pénztár már akkor ki volt szemelve arra, hogy az aggkori és rokkant biztosítást ellássa és szervezete is olykép állapítatott meg, hogy alkalmas legyen az új biztosítási ágazatok felölelésére. A mostani háború után várható állapotokat az Országos Pénztár alkalmasnak tartja, ihogy a kormány a 8 évvel előtt tett igéretét beváltsa és a rokkantbiztosításra vonatkozó programmját megvalósítsa. A megvalósítást indokolttá teszi, hogy a háborúból sokan csonkán vagy rokkantán térnek vissza a polgári életbe, akikről kötelessége az áííamnak elfogadható módon gondoskodni. Szükséges azonban, hogy necsak a háborúban megrokkantakra terjedjen ki a rokkantbiztosítás, hanem egész komplexumában kerüliön törvényhozási megoldás alá, mert erre a háborúban kívüli időben és viszonylatban is égető szükség van. A szükséglet igazolására felemlíti a felterjesztés, hogy az Országos Pénztár 1,202.793 biztosított tag közül 1911. év augusztusában 98.979 olyan ipari munkást talált, akik 50-ik életévüket meghaladták, tehát már nagyrészt elaggottaknak tekinthetők. Aggság esetére való biztosítás nélkül ez a csaknem 100.000 ember a mostani munkásbiztosítás betegsegélyezési számláját jelentékenyen terheli s régóta panasza a betegség esetére való biztosításnak, hogy eredeti rendeltetésétől eltérően aggsági segélyezést is nyújt. A rokkantbiztosítás hiánya ugyancsak érezteti hatását a munkásbiztosításnál. 1911-ben a magyaroszági pénztárak 3.480 olyan egyént segélyeztek, akiknek segélyezése 140 napon át tartott, amely segélyezési időtartamról megállapíttatott, hogy a betegsegélyezés körén kívül esik és a rokkantbiztosítás körébe tartozik. Minél később oldódik meg a biztosításnak ez a kérdése, annál többen és többen esnek el az igénytől, mert aggságuk és rokkantságuk a várakozási idő letelte előtt fog előreláthatólag bekövetkezni, pedig a biztosítás-technikai szempontból a várakozási időt feltétlenül meg kell szabni. Nem lehet azonban a várakozási időt megszabni azoknál, kik a háborúból jönnek haza mint rokkantak s akik jogot szereztek arra, hogy az állam gondoskodjék róluk. Az aggság és rokkantság esetére való biztosítás rendezésére új intézményt létesíteni nem kellene, mert az Országos Pénztár szervezeténél, berendezkedésénél a rendelkezésre álló eszközök igénybevételének lehetőségénél és könnyűségénél fogva teljesen alkamas a rokkantbiztosításnak működési körébe vonására és arra, hogy a harctérről hazakerülő rokkant katonákat gondozásába fogadja. E megoldás biztosíthatná a